Századok – 1969
Tanulmányok - Elekes Lajos: Az amerikai analitikusok és a történelmi relativizmus relativista bírálata 1024/V–VI
AZ AMERIKAI ANALITIKUSOK . 1039 nak elhomályosítását eredményezik. A megismerés nehézségei, az eredmények bizonytalanságát növelő tényezők sorában — elutasítva a prezentisták elavult érveit — az analitikusok jónéhány újat emeltek ki. Szoros érintkezésben a szemantizmussal, különös figyelmet fordítottak a köznyelv és a tudományos nyelv eltéréseire, mindkettőnek fogalmi pontatlanságaira, a megismerésnek és az adekvát kifejezésnek ezzel összefüggő - a forráskutatásban, a források interpretálásában különleges problémákkal tetézett — nehézségeire és félrevezető hibáira. Újból nagy gonddal kezdték vizsgálni (noha némileg másként, mint a prezentisták tették) a kutató szubjektivitásának problémáját, az általa alkalmazott értékelés, valamint az értékelő elemeket tartalmazó szelekció torzítások veszélyeit rejtegető mozzanatának kérdését. Egy sor olyan kérdést, amely részben a prezentistáknál, részben a relativizmus más képviselőinél bukkant fel. Hajdani megfogalmazásaikat többnyire hitelesen cáfolva és elutasítva, ugyanazokat vagy csaknem ugyanazokat az aggályokat, kétségeket — kevésbé szélsőséges, kevésbé elutasítóan szkeptikus formulázásban — új szempontokkal megtámogatva újra megszövegezték. Némi túlzással azt lehetne mondani: az olvasóban az a benyomás támad, mintha az analitikusok azért bírálnák a relativisták korábbi nézeteit, hogy másokkal, korszerűsített újra-fogalmazásokkal helyettesítsék azokat.9 Ami az analitikusokat engedményekre készteti a relativizmussal szemben, az tulajdonképpen ugyanaz az aggály, amely a neopozitivistákat is visszatartotta a törvény, törvényszerűség fogalmának történelmi-társadalomtudományi elismerésétől. Nem egyszerűen logikai vagy ismeretelméleti meggondolásokról van szó, bár az elutasítást többnyire ilyen érvekkel indokolják. Ilyen természetű ellenvetéseikből annyit mindenesetre el lehet fogadni, hogy bármennyire egységes is alapjában a tudományos megismerés, konkrét módjai a valóság vizsgált területének megfelelően módosulnak. Ezt egyébként a marxi —lenini tudományosság sóha nem tagadta, ellenkezőleg: a legkövetkezetesebben éppen a materialista dialektika világította meg. Az analitikusok ellenvetései mögött azonban (mint mutatis mutandis a neopozitivistáknak a korlátozott valószínűségre orientált felfogása mögött) a társadalmi-történelmi folyamatok törvényszerűségének tagadása áll, többnyire nem is leplezett, hanem igen egyértelműen fogalmazott formában. A törvényszerűség elismerése ugyanis mint arra a logika analitikus vizsgálói kifogástalan szabatossággal rámutatnak — egyben a jövőbelátás valamilyen mértékének elismerését is jelenti. Belefoglalva annak elismerését is, hogy a történelmi folyamat egység, jövő szakasza nem formálható teljesen tetszés szerint, és alakulása nem is pusztán az esetlegességek véletlen összegeződésének eredője. A jövőbelátás történelmileg meghatározott módjának lehetősége az, amit a relativizmus is, a relativizmus neopozitivista és analitikus bírálói is el akarnak hárítani. 9 Ez a megállapítás, kiélezett fogalmazásával, talán túlzónak ós méltánytalannak tűnhet. Elvégre az analitikusok többé-kevésbé határozottan elutasítják a relativizmus különböző régebbi képviselőinek érveit. Legalábbis a legtöbb, hajdan legfontosabbnak tekintett érvüket. Ugyanakkor azonban helyet adnak a relativizmus más válfajainak, azok irányában engedményt jelentő érvelési módoknak. Erre az eljárásra jellegzetes példák tömege található Seriven, Dray és mások írásaiban. A tudományos objektivitás kérdésében már Walsh jelentős engedményeket tett a relativista-szubjektivista felfogásnak. Hasonló jelenségek figyelhetők meg Danto írásaiban, aki ebben a tekintetben és több más vonatkozásban az ellentétek egyeztetésének, áthidalásának kísérleteivel próbálkozik, így az individualism—holism vitában is, noha szemlátomást az előbbihez áll közelebb. (I. m., főleg XII. fej.)
