Századok – 1968

Történeti irodalom - Nemeskürty- István: Ez történt Mohács után (Ism. Szakoly Ferenc) 260

262 TÖRTÉNETI IRODALOM személyiségét, ha a korszak egyik legerőszakosabb, leggátlástalanabb törtetőjét csak „hóbortos fiskálisként" vagy pedig „izgága vidéki fiskálisként" (23. 1.) emlegetnénk, mint Nemeskürty teszi. (Hogy milyen tehetséges, birtokharácsoló volt, vö. : Fraknói Vilmos: Werbőczi István életrajza. Bpest, 1899. függelék.) Fráter György viszont minden bizonnyal több, mint hatalomravágyó „kalmárkedvű kincstartó" (229. 1.), arról nem is beszélve, hogy halálát Nemeskürty következetesen két évvel későbbre — 1553-ra — teszi, mint az a valóságban történt (276. és 324. 1.). Holttestét csak Nemeskürty fantáziája veti az Alvinc utcáin kóborló kutyák martalékául (324. 1.). A kőszegi ostrom értékelésénél mutatkoznak meg leginkább Nemeskürty módszerének gyengeségei. Mi is történt tulajdonképpen Kőszegnél ? Egy alig 700 környékbeli paraszt és néhány katona által védett gyenge vár 25 napon keresztül feltartotta Ibrahim nagyvezir Bécs felé előretörő hatalmas seregét. Az ostrom mindkét fél számára hasznos kompromisszummal végződött: a törökök kitűztek egy zászlót Kőszeg falára, és ezzel a látszatmegoldással megelégedve továbbhaladtak Bécs felé, Kőszeget Jurisics kezén hagyták. De ezután már nem volt elegendő idejük arra, hogy a török hadi idény befejezéséig (okt. közepe) komoly hadműveletekbe kezdjenek a Bécs körül gyülekező császári hadakkal. Mindebből Nemeskürty a következő meglepő megállapításokat vonja le: „Ibrahim tehát a várat stratégiai szempontból lényegében elfoglalta; fölkerekedett, és tovább vonult- a jelentéktelen vár alól" (221. 1.), így aztán „a kőszegi intermezzo, bármennyire fájdalmas is- ezt tudomásul vennünk, semmiféle lényeges szerepet nem játszott a további hadjárat során" (223. 1.). Nemeskürty nem is késik ráhúzni a magyar történetírásra az „Európában szinte egyedülálló" magyar nacionalizmus vádját. A szerző csak egyetlen apró tényt nem vesz figyelembe (azon kívül, hogy sohasem hitte egyetlen komoly történész sem, „mintha 1532-ben Kőszeg vára védte volna meg Európát a töröktől" 222. 1.). Nem tudja ugyanis, hogy a magyar végvári rendszer akkor is teljesítette feladatát, ha nem is egész Európa, de legalábbis Bécs védelmében, ha a török támadás lendületét lelassította, és ezzel lehetőséget és időt biztosított a mezei hadseregek összegyülekezósóre. A kőszegi rész olvastán csak sajnálni tudjuk, hogy Nemeskürty az 1566-os szigetvári ostrommal nem foglalkozott. Szigetvárt ügyanis nemcsak „stratégiai szempontból" foglalta el a török, hanem valóságosan is. Nemeskürty túlzottan nagy szerepet tulajdonít az egyéni akaratnak. Például Ferdinándtól nom kevesebbet vár, mint a gazdasági viszonyok megváltoztatását: „Ferdinánd, aki most erőszakkal beült az ország birtokába, újabb, korszerűbb és modernebb gazdálkodási rendszert segíthetett elő, tehát uralma sok jóval kecsegtetett" (99. 1.), Ferdinánd kormánya korszerű és szükséges változtatásokat vezetett be a magyar hivatalszervezetben. De azt várni tőle, hogy a gazdasági élet struktúráját fogja megváltoztatni, nem más, mint a történelmi materializmus törvényeinek teljes félreértése. Másútt rendkívül újszerűen, de elfogadhatatlanul a kizsákmányolás „új és emberségesebb" (121. 1.) módjának véli a Habsburg-birodalom területén kialakuló kizsákmányolási formát, amelyet Engels kifejezésével második jobbágyságnak nevezünk. Ha szerzőnk figyelemesebben tanulmányozta volna Pach Zsigmond Pál könyvét, amelyet megemlít a felhasznált művek listájában, egy s mást megtudhatott volna ennek a rendszernek „emberségességéről". A könyv írójának célja olyan „tükröt" állítani elénk, amely a dolgokat a maguk pőre valóságában mutatja meg. De ha szabad hasonlatát használnunk, az ő tükre nem az erre legmegfelelőbb anyagból készült. Szerémi György leírása ugyanis nem alkalmas arra, hogy e periódus történetét majdnem kizárólagosan az ő elbeszélése alapján dolgozzuk fel. Székely György a magyar nyelvű kiadás bevezetőjében bizonyítja, hogy „Szerémi írása a nép véleményének hű és ... tudatos tolmácsolója" (Szerémi György: Magyarország-romlásáról. Magyar Helikon, 1961. 16. 1.). „Egységes vezérlő gondolat" körvonalai is mutatkoznak halványan nála (uo. 11. 1.), ennek ellenére azonban Székely György is nem a konkrét tényekre, hanem egy osztály (ós bizonyos fokig) a kor hangulatára és állásfoglalására tartja jellemzőnek, és figyelmeztet, hogy „középkori történetíróink sokoldalú kritikája mennyire indokolt" (uo. 15. 1.). Sőt megállapítja, hogy „tollán Végigvonul a királyok, urak, papok szörnyű haláltánca, ezért toldotta meg a mérhetetlen bűnök tényleges láncolatát további gaztettek, gyilkolások, árulások vélt eseményeivel" (21. 1.). Szerzőnk, aki pedig a pőre valóságot kívánja bemutatni, semmiféle kritikát sem alkalmaz forrásával szemben. íme az illúzióteremtés másik forrása ! Szólnunk kell a pontatlan forráshasználatról is. Pl. Perényi Péter 1527-ben súlyos vereséget szenvedett Cserni Jovántól. Nemeskürty így ír a csata végeredményéről: „Néhány óra alatt megsemmisült Perényi serege: Tizenháromezer halottja maradt a csatatéren" (82. 1.). Többek között ezt az adatot is bizonyítéknak használja annak igazolására, hogy Magyarországon a mohácsi csatavesztés után elegendő haderő maradt a török elleni védelemre. A források 13 000 halottról semmit sem tudnak. A számadataival /