Századok – 1968
Tanulmányok - Sarlós Béla: A kiegyezés magyarországi jogpolitikája. 965
974 SARLÓS BÉL \ veszélyeztetik. Ezeknek az ellentmondásoknak a feloldását célozta a képviselőház 1866 februári — ugyancsak Deák által készített — válaszfelirati javaslatának az a része, amely az alkotmány mielőbbi visszaállítását sürgetve az átmenet nehézségeiről s e nehézségek csökkentéséről és megoldásának módjáról beszélt. A válaszfelirat e része nagyon fontos gyakorlati részévé vált a kiegyezés jogpolitikájának, ezért a következőkben idézzük: ,,. . .tudjuk, hogy a közigazgatás több ágának tettleges átvétele és rendezése hosszabb időt igényel, s talán némi bonyodalmakkal is jár, melyeknek tisztába hozatala nagy óvatosságot fog kívánni. De még e tekintetek sem teszik múlhatatlanul szükségessé az abszolút rendszernek további fenntartását, nem zárják ki annak lehetőségét, hogy alkotmányunk tettleg éljen azalatt is, míg az egyes törvények módosítása felett tanácskozunk. Átmeneti korszakban a minisztériumnak eljárása sem lehet mindenben oly szorosan szabályszerű, mint a soha meg nem zavart és félbe nem szakasztott alkotmányos élet rendes folyamatában. Országgyűlésünk ezt mindig figyelembe veendi, s a felelős magyar minisztériumnak mint parlamenti kormánynak eljárását mindazokra nézve, mik a kiegyenlítésnek alkotmányos úton eszközlését, a közigazgatásnak átvételét s időközbeni vezetését illetik, szigorúság helyett méltányos elnézéssel fogja megítélni; sőt az e célokra intézett őszinte törekvést lehetőleg támogatni is kész leend."8 A válaszfelirat e rész ugyan csupán átmeneti időre helyezte kilátásba a minisztérium eljárásának szigorúság helyett méltányos elnézéssel történő megítélését, ez az idő azonban, amint majd tapasztaljuk, bizonyos tekintetben évtizedekre terjedt ki s gyakorlatilag a jogszabályok törvénysértő módon történő alkotásának elnézésére és törvénysértő joggyakorlat állandósítására vezetett. A válaszfeliratban lerögzített ez a jogpolitikai szempont ugyanakkor szöges ellenétben állott Deáknak az opportunizmussal kapcsolatban lerögzített nézeteivel. Nemcsak az 1867. március 28-i beszédében, hanem már 1866. február 22-i felszólalásában is lerögzítette Deák, hogy az opportunitás a törvények alkotásánál veendő tekintetbe, de a meg nem változtatott törvényt be kell tartani. A jogpolitikai elvekben mutatkozó belső ellentmondást tehát a „méltányos elnézés" politikájának elismerésével sem lehetett tartósan feloldani. Igaz, bizonyos átmeneti időben valóban lehetetlen volt a teljes alkotmányosság betartása, szabályszerűen meghozott törvényekkel történő rendezése egyes kérdéseknek. Törvényeket ugyanis a király csak a koronázás megtörténte után szentesíthetett, a minisztérium kinevezése,az alkotmányosság helyreállítása pedig a koronázás előtt három és fél hónappal megtörtént. Az adók behajtása, a katonaság kiegészítése, a megyék szervezeti rendezése pedig már az átmeneti időben szükségessé vált. A Deák-féle „méltányos elnézés" politikája tehát indokolt volt viszonylag rövid időre, ennek az elnézésnek jogpolitikai elvként hosszú időre történő alkalmazása azonban jogilag nem volt megalapozható, de a kiegyezés jogpolitikájának belső ellentmondásai folytán elkerülhetetlenné vált. 4. Az imént ismertetett jogpolitikai elvek és célok, azok belső ellentmondásai kétarcú, divergáló kodifikációs politika alkalmazására vezettek: 8 Kónyi Manó: i. m. III. köt. 568 — 659. 1.
