Századok – 1968

Krónika - Beszámoló Káldy-Nagy Gyula kandidátusi disszertációjának vitájáról (Hegyi Klára ) 824

KRÓNIKA 827 zetett, hogy míg a XVI. század közepén a dzsizjefizetők a tizedfizetőknek kb. 70%-át teszik, addig a hetvenes években a dzsizje kiterjesztése következtében a különbség elenyészik, s mindkét összeírás-típus feltünteti a teljes termelő lakosságot, azaz a családfőket. A szandzsák-összeírások és a dézsmajegyzékek névsorai eltérést mutatnak, amit a szerző a jobbágyok egyrészének az összeírók elöl való ideiglenes elszökésével magyaráz. Figyelembe kell azonban venni, hogy az azonos időpontban és faluban felvett magyar urbáriumok ós dézsmajegyzékek között is nemegyszer 30%-os az eltérés. Az 1577 —78-as jegyzékek összevetése alapján a szerző kiszámítja 1С szandzsák összlakosságát. A szökési hiányt 10%-nak, a falusi bírók és szolgák számát 20%-nak veszi, s családonként ötös szorzószámmal 440 100 főnyi paraszti lakosságot állapít meg. A számításba hiba csúszott, ennek kijavítása csekély eltérésre, 433 433-ra vezet. Nagyobb •eltérést hoz az, hogy összlakosságról lévén szó, ehhez hozzá kell számítanunk a török lakosságot, a keresztény papokat és talán még más, dzsizjét nem fizető elemeket is. így a lélekszámot legalább 4G0 000-re kell emelni, ami km2-enkónt 10-es népsűrűséget jelent. A királyi Magyarországgal ез XVIII. századi adatokkal összevetve ez a becslés reálisnak tűnik. Több kételyt ébreszt azonban a 1662 —63-as dzsizje-összesítésből kiszámítható kb. ötször kisebb lakosság. Nem tagadva a tizenötéves háború nagy pusztításait, figyelembe kell venni azt is, hogy az összeírás háborús években történt, amikor a parasztság tekintélyes része bújdosott, valamint а XVII. századi összeírások kisebb megbízhatóságát. Befejezésül Makkai László hangsúlyozta, hogy az értekezés fontos témát igen széles forrásbázison, magas szakmai színvonalon tárgyal, s szerzőjét érdemessé teszi a tudományos fokozatra. Elekes Lajos felszólalásában ugyancsak hangsúlyozta a témaválasztás fontosságát. A disszertáció előrelépést jelent még a korábbi jelentős kezdeményezésekhez képest is. A munka nagy könnyebbséget jelentene a kor magyar kutatói és a külföldi turkológusok számára is, ezért ajánlatos lenne idegen nyelvű megjelenése is. A disszertációban igen éles szembeállítás olvasható, meiy szerint a tímár nem hűbér, hanem javadalom. A megállapítás lényege nem vitatható, tekintettel azonban a hűbériséggel foglalkozó viták egyes félrevezető megállapításaira, célszerűbb lenne a merev szembeállítás helyett finomabb megfogalmazást keresni. A korai hűbériség formái között van jónóhány, melyekkel a tímár egybevethető. E lehetőség végső kizárására az eddigi kutatások nem adnak kielégítő alapot. Az értekezés értékes kezdeményezést tett a török 1 és királyi magyar terület viszonyainak egybevetésére. Ezek továbbfejlesztése valóban hasznos lenne, de a disszertáció kereteit túllépné. A népességszám vizsgálatával kapcso-I latban Elekes Lajos emlékeztetett arra, hogy Molnár Erik magasnak ítélte a családonkénti ötös szorzószámot. Ez a számítási módszer, tekintettel széleskörű elterjedésére, használható, de célszerű jelezni azt, hogy itt erősen vitatott számmegállapításról van szó. Ruzsás Lajos azt vizsgálta, hogy az 1580 — 90-es évekig a török pénzügyi rendszer követi a mezőgazdaság ágainak irányváltozását. Nyomon követhető, amint a török megszállás kezdetekor az emberanyag csökkenése miatt a szőlőművelésről a hangsúly a gabonatermelésre, majd később az állattenyésztésre tolódik. A XVII. század megbízhatatlan forrásaiból a termelés további alakulását nem tudjuk nyomon kísérni, viszont nyilvánvaló, hogy az infláció miatt a török birtokosok emelték a pénz- és termésadót. A disszertáció érdeme, hogy a fejlődést akkor is jól követi, amikor az adózás története már nem tükrözi kellően az irányváltozásokat. Perjés Géza a disszertáció történeti-statisztikai vonatkozásait érintette. Kétségesnek: az akkori technika mellett túlságosan alacsonynak ítélte Tolnán az első összeírásban szereplő 20%-os gabonatermelő lakosságot, nemkevésbé az ebből kiszámítható családonként 4 mázsás gabonakészletet. — A magyar turkológia eddigi eredményei arra mutatnak, hogy a török adminisztráció igen jól működött, a birodalom hatalma hallatlanul nagy volt. A központ parancsai érdekes szociálpolitikai megfontolásokat is mutatnak. Mindezen eredmények ellenére még a legújabb történeti munkákban is kísért a bomladozó, a termelőerőket teljesen tönkretevő birodalom képe. A turkológiai eredmények ugyanakkor azt is megmutatják, mennyire hasonló nehézségekkel küzdöttek a török, Habsburg, francia stb. birodalmak. Kérdést intézett a jelölthöz: mivel magyarázható a jobbágyok menekülése a hászbirtokokról a sokkal nagyobb kiszolgáltatottságot jelentő tímárbirtokokra? Ez az áramlás talán a tímárbirtok megítélésének felülvizsgálását teszi lehetővé. Fekete Lajos Sinkovics István kérdésére válaszolva elmondotta, hogy a szandzsákösszeírások jellegének megítélésében Káldy-Nagy Gyula álláspontja helyes, s igaza van abban is, hogy ezek az összeírások a parasztok összes adóját — tehát az államiakat és földesúriakat is — irányozták elő. A jelölt oredményeit olyan forrásanyagból tudta le-