Századok – 1968
Történeti irodalom - Lukács Lajos: Garibaldi e l’emigrazione ungherese 1860–1862 (Ism. Koltay-Kastner Jenő) 704
705 [TÖRTÉNETI IRODALOM megválasztásáért már Mazzini viselte a felelősséget. A Makk-összeesküvés bukása és a milanói lázadás sikertelensége megrendítette bizalmát Mazzini módszereinek célszerűsébégen* A plombièresi szerződéssel Cavour liberális irányvonala és a III. Napóleonnal való diplomáciai tárgyalások lépnek előtérbe az olasz politikai egység megvalósítási terveiben. Kossuth mindent elkövet, hogy velük összekapcsolja egy új magyar szabadságharc ügyét. Letérve a forradalmi útról a néptől nyert kormányzói jogkör törvényes visszaállítását hangoztatja. Az olasz politikai egység gondolatát az előző évtizedekben egyedül népszerűsítő radikálisok közül Mazzininak tagadó álláspontjával szemben Garibaldi fela jánlja szolgálatait a királynak és küzd a háborúban. Ezzel Kossuthtal kerül egy vonalba. t Viszont kettőjük szerepének összehasonlításában, ami az első tanulmány gerincét képezi, Lukács azt emeli ki, hogy a villafrancai fordulat nagy csalódása után Garibaldi tudott azonnal szakítani III. Napóleon és Cavour irányvonalával, annál is inkább, mert szülőföldének, Nizzának átengedése a franciáknak gyűlöletet ébresztett benne a piemonti miniszterelnök ellen. Kossuth viszont a következő években elkötelezte magát e politika mellett, mert csak egy nagyhatalom által támogatott magyar —olasz sorsközösségtől remélte céljainak teljesülésót. Ezek az előzmények igazolják Lukács kiindulópontját Kossuthnak az 1860 —61-i események megítélésében. Garibaldi Szicíliában és a Bourbon nápolyi birodalomban a Mazzini által hirdetett radikális népi forradalmat juttatta diadalra. Kossuth, Klapka hallgat, de a következetesebben radikális gondolkodásúak, Frigyesi Gusztáv, Dunyov István — vagy rugalmasabb gondolkodásúak — főként Türr István — segítségére sietnek. A radikális Agostino Bertanit a liberális Cavour támogatja a „Mille" szükséges önkéntesekkel való utánpótlásával. Garibaldi II. Viktor Emánuel királyban való bizalommal egyensúlyozza Cavour „machiavellista" diplomáciáját, mely a francia beavatkozástól és osztrák visszacsapástól félti Garibaldi totális tervét Róma és Velence visszahódítására, s az olasz politikai egység megvalósulását a Kapitóliumról szeretné proklamáltatni a ,,re galantuomo"-val. Cavour félelme egy tovább harapózó radikális köztársasági mozgalomtól viszont Szicíliának és Nápolynak azonnali Piemonthoz csatlakozását követeli, Mikor azután a miniszterelnök elhatározza magát, hogy a pápai állam két tartományát. Umbriát és a Le Marche-t elfoglalva, közvetlen összeköttetést teremt Nápollyal, s ott a királyi sereggel Garibalditól átveszi a hatalmat, az esetleges osztrák beavatkozás kivédésére Kossuthtal és az általa vezetett Magyar Nemzeti Igazgatósággal 1860. szeptember 11-én egyezséget köt, keleten keresztül fegyverszállítást biztosítva egy magyar felkelés számára ós a sima gazdasági átmenet biztosítására magyar bankjegyek nyomatásának költségeit fedezve Londonban. Az olasz királyi segélysereg vezetését Kossuth Garibaldira kívánja bízni, s így örömmel teljesíti Cavour ama kívánságát, hogy Garibaldit levelével és Türrön keresztül egy kockázatos római vállalkozástól visszatartsa. Türr energikus közbelépése eredményezte azután, hogy Garibaldi beleegyezett a nápolyi és szicíliai népszavazások megtartásába, melyek a Piemonthoz való csatlakozás mellett döntöttek. Kossuth és Türr állásfoglalásának jelentőségét a liberálisok oldalán a radikálisokkal szemben Lukács még meggyőzőbben ábrázolhatta volna, ha felhasználhatta volna Denis Mack Smith könyvét Garibaldi e Cavour, mely olasz fordításban is megjelent Einaudinál 1958-ban. Mikor Kossuth Torinóba érkezik, a végletekig kiéleződött a harc a két párt között. Mazzini Nápolyban tartózkodott, Bertani és Crispi köztársasági radikalizmusa erős hatást gyakorol a Diktátorra, aki épp szeptember 11-én levelet intéz a királyhoz, melyben Cavour leváltását és a parlamenti radikális ellenzék vezérével, Rattazzival való kicserélését kérte. A király habozik. Ha a magyar közbelépés nem is volt elhatározó és döntő értékű, és végül is a cavouri diplomácia győzött, teljesen igazat kell adnunk Lukács végkövetkeztetésének, hogy általa nem nőtt Kossuth becsülete a piemonti kormánynál — annál inkább nem, mert a keleti fegyverszállítás ós angol bankjegy-nyomás ügye hamarosan botrányba fulladt —, viszont a radikálisoknak többé le nem küzdhető idegenkedését, vonta magára. A piemonti miniszterelnöknek általuk támogatott liberális politikáját Smith Itália jövő fejlődése szempontjából viszont így ítéli meg: „Cavour . . . még néhány évvel korábban »ostobaságának minősítette Itália egységéről beszélni ós ha most (1859 — 60) véleménye megváltozott, lovagiatlannak mutatkozott azok iránt, akik megtanították, milyen helytelenül ítélte meg a maga korát. Igaza volt, hogy nem tűrhette elégtelenségüket, de Itália szilárdabb alapokra épült volna, ha szívélyesebben tudott volna bánni azokkal, akik más táborban a nemzeti mozgalom előharcosai voltak. Hiszen tapasztalhatta, hogy a népi kezdeményezés olykor többet ér egy idegen szövetségesnél !** * Eugenia Kastner: Mazzini e Kossuth. Firenze. 1929. ** I. m.: 305, 311.1. 19 Századok 1988/3—4
