Századok – 1968

Történeti irodalom - A Finn Kommunista Párt története (Ism. Jemnitz János) 702

703 [TÖRTÉNETI IRODALOM A Finn Kommunista Párt tulajdonképpen az 1917-es finn forradalom és polgárháború idején született, noha formálisan a párt alakuló kongresszusát már a forradalom bukása után, emigrációban 1918 augusztusában tartották meg. A könyv fejezetírói 1918-tól kezdve bemutatják a finn politikai élet alakulását, a Mannerheim vezette ellenforradalmi terroruralmat, amelyet a húszas évek derekán bizonyos demokratizálódás enyhített, de amit 1930-tól a fasizálódás, majd fasiszta uralom váltott fel. E tanulmány szerzője ugyanakkor azt is kimutatja, hogy a kommunistákat és baloldali szocialistákat még a demokratikusabb kormányzatok is állandóan üldözték, börtönbe vetették, sajtójukat lefoglalták, szervezeteiket betiltották. A könyv hasábjairól azonban kitűnik, hogy a munkásellenes terrorpolitika ellenére a kommunistáknak sikerült befolyásukat megőrizni, többször új meg új név alatt legális pártalakulatokat létrehozni, a választásokon kommunista képviselőket a parlamentbe juttatni, akik ott részint a törvényesség biztosításáért, részint a közvetlen gazdasági munkáskövetelések érdekében emeltek szót. A kommunistáknak szinte az egész korszakban nagy befolyásuk volt a szakszervezetekben s a szociáldemokrata ifjúsági mozgalomban. A tanulmányírók többször érintik a finn szociáldemokrata párt történetét. Rámutatnak, hogy 1917-ben, a forradalom és polgárháború kirobbanásakor az egész párt, a pártvezetőséggel az élen vállalta a fegyveres harcot az ellenforradalmi különítményekkel, a „fehérekkel" szemben. A szerzők hangsúlyozzák, hogy ekkor csak néhány szociáldemokrata vezető akadt, elsősorban Väinö Tanner, a szakszervezeti és szövetkezeti funkcionárius, aki elhatárolta magát a forradalomtól, a régi pártvezetőségtől, s a munkásság önálló politikai fellépését hibáztatva kísérelt meg belépőjegyet váltani az ellenforradalmi finn politikai élet prondjára. Tanner volt azután az, aki 1918-ban a finn szociáldemokrata pártot újjászervezte, de immár kifejezetten forradalomellenes szellemben, megtagadván a párt régi múltját. A szerzők ugyanakkor érzékeltetik, hogy a szociáldemokrata párton belül, gyakran az ifjúsági mozgalomban mindig újjáalakult egy baloldali szárny, amely kész volt a kommunistákkal való együttműködésre, a fasizmus elleni harcra, a háborús politika elítélésére, a Szovjetunió védelmére. Másfelől viszont a könyv jelzi, hogy a Tanner-féle pártvezetőség az ellenkező póluson szabad utat nyitott a fasiszta szervezkedéseknek, miközben a kommunistákat, forradalmi munkásvezetőket börtönbe juttatta. Ugyanakkor Tanner s belsőbb hívei a szovjetellenes politika elvakult szorgalmazói voltak. Tannert és munkatársait a tanulmány szerzője méltán a finn Noske-nak nevezi, s e politikusok bűnlistáját még növeli az a háborús felelősség, amely a második világháborúban játszott szerepükért nehezedik rájuk. A párttörténet külön fejezetekben tárgyalja a finn —szovjet „téli háborút", a második világháborút, majd az 1945 utáni fejlődést. Ez utóbbi periódust a szerzők két részre bontották, s minthogy a nemzetközi politikai élet alakulásának megfelelően Finnországban is 1947 —48-ban záródott le egy periódus, aminek egyaránt tünete volt a kormányzat jobbratolódása és a Finn Népi Demokratikus Uniónak a kormányzatból való kiszorítása. A párttörténet a háború utáni 15 esztendő politikai, szociális küzdelmeinek bemutatásával az olvasó előtt érthetővé válik, hogy miként sikerült Finnországban megerősíteni a demokratikus, békeszerető külpolitikai orientációt, miként biztosították a fasiszta szervezetek feloszlatását, s időről-időre a munkásmozgalmon belül miként szigetelődtek el a kommunistaellenes szociáldemokrata jobboldali politikusok, miként ütköztek ezek saját pártjukban a baloldali ellenzékbe, a munkásegység híveibe. A párttörtónet lendületes írásmű, agitatív, az olvasónak nemcsak eszéhez, hanem szívéhez is szól, s minden bizonnyal el is éri a kívánt hatást. Ugyanakkor, miként az előszó is érzékelteti, a szükség megkívánta, hogy mihamarabb publikálják, így néhol még tér nyílik majd a pontosításra, árnyalásra, az okok és összefüggések bővebb ismertetésére. Így szükségesnek látszik, hogy magának az országnak gazdasági és társadalmi struktúrájáról, a munkásság számáról és összetételéről képet kapjon az olvasó. Nem látszik indokoltnak, hogy a finn párt története pusztán 1918-ban kezdődjék, ezt a módszert a szovjet, spanyol, francia, német ós magyar párttörténetek sem követik. Hiányoljuk az 1917. évi finn forradalom ábrázolását. Erre, úgy véljük, ki kell térni, még akkor is, ha ekkor formálisan a kommunista párt még nem alakult meg. Néhány helyütt a szerzők kritikusanönkritikusan nyúlnak a Finn Kommunista Pártnak az 1920-as években, az 1930-as évek elején kialakított állásfoglalásaihoz. Miközben ezeket egészében példamutatóaknak tartják, rámutatnak a bennük megtalálható szektás elemekre, ami főként a lehetséges szövetségesek, főként szociáldemokraták visszautasításában, illetőleg nem elég körültekintő megnyerési kísérleteiben, továbbá a sajátos finnországi feltételek nem elég alapos mórlegelésében mutatkozott. Mindennél azonban úgy hisszük nem pusztán „finn" mulasztásokról van szó, hanem a Kommintern történetében időnként általánosan jelentkező „baloldali" hibákról. A kettő aránya az olvasó előtt nem mindig világos. A párttörtónet például álta-