Századok – 1968
Történeti irodalom - Ciano; Galeazzo: Diario (Ism. L. Nagy Zsuzsa) 699
701 [TÖRTÉNETI IRODALOM az osztrákok ama kívánságát, hogy a budapesti tanácskozás foglaljon állást Ausztria függetlensége mellett, míg a magyarok visszatérő problémája a kisebbségi kérdés rendezése volt. A napló is utal arra, hogy az osztrákok által kért nyilatkozatot, tekintettel Németországra, elutasította. Az alkudozások, tárgyalások napirendjén a Népszövetségből való kilépés, Franco kormányának elismerése is szerepelt. Ciano szerint előbbit elutasították, utóbbira pedig Kánya akkor mutatkozott volna hajlandónak, ha az olasz kormány ezt határozottan kéri a magyar kormánytól (95. 1.). Ciano budapesti impressziói, amelyeket különböző politikai körökben Olaszországra nézve szerzett, meglehetősen vegyesek voltak. Űgy tapasztalta, hogy a Kánya által repreentált idősebb generáció nem rokonszenvezik az olasz rendszerrel és politikával, míg a Turul Szövetségben tömörült, Gömbös által nevelt fiatalok lelkesednek érte (96., 97.1.). Párhuzamosan futó szálai a naplónak az angol —olasz, a német —osztrák tárgyalások, az Anschluss s mindezzel összefüggésben az olaszok Duna-medencei, magyarországi, de balkáni és afrikai politikája is. Sok részlettel illusztrálja a napló azokat az ismert tényeket, hogy Mussolinit mily nagy mórtékben irritálta az a mód, ahogyan őt Hitler kezelte, a németek eljárása Ausztriával kapcsolatban, a német befolyás növekedése, Ausztria „kiesése" az olasz politikából, az olasz —német konfliktusok Alto Adige-ben. Ciano szerint nem voltak tájékozva a februári német — osztrák tárgyalásokról s a megszállás előzményeiről, de már február 13-án azt jegyzi fel: „Az Anschluss elkerülhetetlen" (112. I.). Az új helyzetben Ciano különösen szükségesnek látja a Magyarországgal való még szorosabb politikát (1938. március 15-i bejegyzés), noha a magyar követnek azokat a sürgetéseit, hogy a római hármasegyezményt valamilyen más, új szerződéssel pótolják, most már olasz-magyar vonatkozásban, egyelőre elhárítja, hogy „ne ingereljék hiábavalóan" a németeket (1938. március 25-i•bejegyzés, 139. 1.). Az angol —olasz egyezmény, a benne szerepet játszó tényezők és motívumok (a spanyol polgárháború, az olasz —német viszony, a római impérium gondolata stb.) rendszeresen visszatérő témák a naplóban. Ciano a megállapodásnak rendkívül nagy jelentőséget tulajdonított, mert ezzel Olaszország nemcsak Etiópiára vonatkozó igényét rögzítette, de nemzetközi helyzetét is megerősítve látta (155—156. 1.). Aláírása után az olasz politika a korábbinál aktívabbá válik a Duna-medencében. Ciano, mint arra Villanival, Kányával folytatott beszélgetéseiben, egyéb feljegyzéseiben utal, következetesen igyekezett a jugoszláv—magyar jóviszony megteremtésére (154., 194., 211. 1.), rendkívül fontosnak tartotta az olasz —jugoszláv jó kapcsolatok fenntartását és erősítését, főként Stojadinovió idején, s bírálta Kánya felfogását a jugoszlávokkal szemben. Az 1938. július 18-i bejegyzések e problémával részletesen foglalkoznak. Ekkor úgy jellemzi Kányát, mint aki a régi Ballhausplatz mentalitását képviseli ma is a jugoszlávokkal szemben. S aztán így folytatja: „A legcsekélyebb szándékunk sincs lerontani jó kapcsolatainkat Stojadinoviccsal azért, hogy örömet szerezzünk Imrédy úr többé vagy kevésbé demokratikus kormányának" (211 — 212.1.). A magyar politikusokkal kapcsolatos jelzői között olyanok is szerepelnek, mint „hetyke", „szemtelen" (212. 1.). Kánya júliusi római látogatása kapcsán jegyzi fel Mussolini véleményét Imrédyről. Mint írja, mióta megismerte Imrédyt, megrendült a hite Magyarország jövőjében. Mussolini szerint Imrédy kétszínű, hamis és veszélyes politikus, tipikus képviselője egy pusztulóban levő rezsimnek, Kánya pedig egy öreg habsburgiánus. Az ország nagy problémáit (agrárkérdés, antiszemitizmus, revizionizmus) — Mussolini szerint — csak a nyíltan nacionalista pártok képesek megoldani (1938. július 20-i bejegyzés, 213. 1.). Az Imrédyről alkotott vélemény akkor sem javult sokat, amikor már nyilvánvaló volt jobbratolódása, mivel az hitleri és nem olasz orientációjú volt (297. 1.). Mussolini május közepétől minden lehető alkalommal és hajthatatlanul sürgeti Magyarország kilépését a Népszövetségből (154., 174., stb. 1.). Ciano maga is napirendden tartja ezt valamennyi magyar politikussal folytatott megbeszélésén, és rokonszenvét nem növeli a magyar kormány vonakodása. A feljegyzések világosan rögzítik, hogy Olaszország a maga támogatásának, jóakarátának fejében, amelyet a magyar kormány több esetben is, de főként a csehszlovák válság idején, igényel, döntő feltételként majd viszonzásként szabja e lépés megtételét (176., Í94-195., 295. 1.). A bledi konferenciát követően szinte napról-napra nyomon lehet kísérni a naplóban a kisantant válságát, a csehszlovák krízist, a müncheni találkozó előkészítését és lefolyását, a bécsi tárgyalásokat, a döntés körülményeit. (A Münchenre vonatkozó oldalakat facsimilében is közli a kötet.) Ciano részletesen említi azokat a magyar erőfeszítéseket is, amelyek arra irányultak, hogy Olaszországot megnyerjék Csehszlovákiával szemben támasztott követeléseik támogatására.
