Századok – 1968

Történeti irodalom - A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában (Ism. Hanák Péter) 667

671 [TÖRTÉNETI IRODALOM a birtokmegoszlás kiegyenlítődésének és differenciálódásának tendenciája egyaránt kimutatható. Adatokban, forráselemzésben, problémafelvetésben ugyancsak gazdag, a további kutatások útját egyengető a parasztság dualizmus-kori differenciálódását vizsgáló fejezet is. Különösen megragadó az új föld meghódításáért vagy megszerzéséért s a régi megtartásáért folyó — a számsorok objektív boncolgatása mögül is előcsillanó — szívós emberi küzdelem érzékeltetése. A végeredmények megvonása ezúttal is mértéktartóan szerény. A differenciálódás folyamatának — a tény konstatálásán és gazdag illusztrálásán túlmenő — kvantitatív felmérése bizonytalan. Bizonytalan az egyes paraszti kategóriák határainak megvonása, elkülönítése, a különböző felvételek összevetése, a közép-és kisparaszti rétegek bomlásának vagy relatív stabilitásának eldöntése is. A szerző maga állapítja meg, hogy „mindent összefoglalva, a parasztbirtok változásaira vonatkozó vizsgálatok eredményeit nagyon labilisnak kell tartanunk". Ezért, kiegészítésként, más módszert is alkalmaz. Négy község birtokviszonyainak jól dokumentált alakulásán mutatja be a gyors és a lassúbb differenciálódás helyi típusait. A tanulmány végeredményei csekélyebbek annál, mint amit az apparátus, a módszer és képesség felcsillantott. Ez ugyan a szerző mértéktartását, tudományos felelősségérzetét dicséri, de rávilágít mind az országos statisztikai felvételek, mind az illusztratív helyi anyagok felhasználhatóságának korlátaira. Bár mindkét közelítés még finomítható, sem önmagukban, sem kombinálva nem alkalmasak az országos társadalomtörténeti folyamatok, a mennyiségi és minőségi változások pontos rekonstruálására. A parasztság valóságos rótegeződését, a rétegeződós tendenciáit és a gazdasági-társadalmi tipológiát nyilván csak a tervszerűen átgondolt és irányított, új anyagokat is megmozgató helytörténeti kutatások, község- ós tájtörtóneti monográfiák sorozatának elkészülte után tudjuk meghatározni. A parasztság felbomlásának szembetűnő korabeli jelenségét és egyúttal gyorsító tényezőjét, a belső vándorlást és a kivándorlást Rácz István elemzi. Tanulmánya, bár teljesen újszerű összefüggéseket nem tár fel, a kiterjedt statisztikai és irodalmi anyag összegyűjtésével és kritikai átvizsgálásával jól rendszerezi ezt a jelentőségéhez mérten eddig elhanyagolt kérdést. Rácz a tömeges migrációt a kapitalizmus keltette nagy átalakulás szükségszerű következményének tekinti, a falu hagyományos kereteinek felbomlását, a városba özönlést, a városiasodást — helyesen — progresszív folyamatnak. A kivándorlás bonyolult okainak és hatásainak vizsgálatánál, anélkül hogy kisebbítené a veszteség jelentőségét, rámutat a pozitív mozzanatokra is. A logikus felépítésű tanulmányból talán az nem tűnik ki elég világosan, hogy mennyiben a tőkés fejlődés eredményei és mennyiben a korlátai, torzulásai határozták meg a migrációt, elsősorban a kivándorlást. A parasztság gazdasági helyzetének a korszakban elsőrendűvé váló tényezőjét, a hitelviszonyokat vizsgálja Szabad György tanulmánya. A tárgyismeret, forráskezelés és feldolgozás szempontjából egyaránt magas színvonalú munka a szélesebb gazdasági összefüggéseket megvilágítva tárja fel a parasztságot a földbirtokosoknál is jobban fojtogató hitelhiány súlyos következményeit. Sokoldalúan mutatja be az uzsoráskodás, illetve a kölcsönszerzés zegzugos útjait, nyomasztó feltételeit, és a legkülönbözőbb körökből származó uzsorásokat, akik nem immorális hajlamok, vagy örökölt adottságok miatt űzték az uzsoráskodást, hanem az elmaradott agrárország átalakulása során feszítő erővel jelentkező hiteligényt használhatták és használták ki. Jól bizonyított okfejtéssel állapítja meg, hogy ezen a helyzeten sem az elítélés és demagógia, sem egyes korlátozó intézkedések nem változtattak, és jó ideig a kiegyezés után kiépülő tőkés hitelintézetek s az újszerűen, reális kritikával bemutatott hitelszövetkezetek is kevéssé enyhítettek. A hitelviszonyok javulása csak a századforduló idején, a külföldi tőke nagyarányú beáramlása és a belső felhalmozás meggyorsulása folytán következett be, bár a parasztok számára a kölcsönnyújtás feltételei még akkor is aránytalanul kedvezőtlenebbek voltak, mint a földbirtokosok és tőkések számára. Rendkívül tanulságosak a kölcsönfelvétel indítékait feltáró adatok is. Az egyik helyi mintából kitűnik, hogy a parasztok a felvett kölcsönnek mintegy 60%-át fordították produktívnak tekinthető beruházásokra. Ez és egyéb adatok azt a megjegyzést váltják ki, hogy a tanulmány az eladósodás és elnyomorodás jelenségei mellett nem arányosan emelte ki a kölcsöntőke produktív szerepét, amely a tőkés gazdasági mechanizmusnak szükséges és a fejlődést is előmozdító tényezője. Nincs ehelyütt lehetőség arra, hogy a kötetek valamennyi tanulmányát akárcsak vázlatosan is ismertessem. Inkább a tematikai gazdagságot kívánom érzékeltetni, amikor felhívom a figyelmet olyan értékes, a parasztság történetét új oldalakról megvilágító munkákra, mint Hársfalvi Péternek a parasztbirtok agrárius „védelmét", az etárgyú