Századok – 1968
Tanulmányok - Dolmányos István: A „Lex Apponyi” 484
A „LEX Al'PONYI" 531 Mindezek után érdemes arra a kérdésre is válaszolni: magyarosított-e valóban a Lex Apponyi, elérték-e a céljukat az iskolatörvények? A törvény megalkotói előtt lebegő célkitűzéseknek már eleve gátat vetett az a körülmény, hogy a dualista korszak Magyarországán a tömegek jelentős része kívül maradt az iskoláztatás körén. 1907-ben a német iskolaköteleseknek 89,9%-a, a szlovákok 85,3%-a, a horvátok 82,7%-a, a magyarok 81,8%-a, a románok 64,3%-a, a kárpátukránok 60,4%-a látogatta csak ténylegesen az oktatási intézményeket.22 2 Ám azok a tízezrek sem magyarosodtak el túlnyomó többségükben, akik a magyarosító oktatás szenvedő alanyai voltak. Az erőszakosság fokozott ellenállást váltott ki. A szomszédos országokban a közvéleményt a Lex Apponyi végrehajtásával egyidőben már élénken foglalkoztatta ez a probléma. A Monarchia határain túlról minduntalan kérdés érkezett Magyarországra: magyarosodnak-e az elnyomott népek? Egy ilyen — román vonatkozásban feltett — kérdésre Iuliu Maniu, a román nemzeti párt befolyásos vezető alakja 1908-ban tagadólag felelt, sőt azt is kétségbevonta, hogy ez a jelenség bármikor bekövetkezhetik. Maniu szerint a Lex Apponyi fékezheti a román nemzeti kultúra fejlődését, de feltartóztatni nem tudja, arra pedig még kevésbé képes, hogy fejlődésében visszavesse. A magyar nyelvre lefoglalt órák alatt a román gyermekek sok egyéb hasznos dolgot tanulhatnának az anyanyelvükön. Ezt a kiesést a román iskolák érzékeny veszteségének tartotta, de semmi többnek. Maniu kinyilatkoztatta, hogy szó sem lehet arról, hogy a Lex Apponyi magyarosítsa a román népet. E törvény csupán sajnálatos meghurcolásokat és kulturális elmaradottságot eredményezhet.223 A tannyelv hirtelen történt megváltoztatása, a tantárgyak arányának gyors átépítése, a tanítócsere, a régi iskolák megszűnése és újak szervezése néhol valóban azt eredményezte, hogy az iskolákból kikerült gyermekek még mindig az analfabetizmus egy különös válfaját mutatták: sem anyanyelvükön, sem pedig magyarul nem tudtak rendesen írni és olvasni. Ilyen körülmények között különös dolog volt a „magyar kultúra hadjáratáról" beszélni. Elszigetelt, de érdekes jelenség, hogy a nemzetiségi „tömbök" vidékére magyarosító misszióval küldött tanítók és tanítónők közül többen kénytelenek voltak megtanulni a helybeliek nyelvét, amelyet a község változatlanul megőrzött.22 4 A fentebbiekben röviden átekintettük az iskolatörvények végrehajtásának néhány főbb területét. Adatainkból főleg két dolog ragadja meg figyelmünket. Az egyik az, hogy a központi kormányzat által feltüzelt helyi túllicitálok a végrehajtás során még nyíltabban képviselték a törvények célkitűzéseit, még erőszakosabb jelleget adtak az új rendelkezéseknek. Nem hiába beszélt Tisza István is „szekatúrákkal teljes végrehajtás"-ról.22 5 222 A magyar királyi kormány 1907. évi működéséről és az ország közállapotairól szóló jelentés és statisztikai évkönyv. Bpest. 1909. 332. 1. 223 Lnpta, 1908. jan. 14. 3. 1. — „Deputatul Dr. I. Maniu despre atitudinea partidului." — Goldis szintén úgy vélekedett, hogy ,,az új iskolai törvénynek magyarosító ereje nincsen ..." Szerinte a törvény végrehajtása után az „eredmény ugyanaz lesz, tudniillik semmi". —Goldis László : A nemzetiségi kérdésről. Arad. 1912. 39—40. 1. 224 liussu-Sirianu: Românii de peste Carpati. 1908. 15. 1. 225 Gróf Tisza István Képviselőházi beszédei. IV. köt. Bpest. 1937. 123—124. 1. — Tisza véleményét olvasva még hihetetlenebbnek tűnik, hogy akadt olyan magyar polgári kutató, aki Apponyi törvényeiről azt állította, hogy ezek „végrehajtását a valóságban a legkonciliánsabban kezelték . . ." Lásd: Moravek Endre: Nagy-Magyarország nemzetiségei. Bpest. 1934. 36. 1. 8*
