Századok – 1968
Tanulmányok - Dolmányos István: A „Lex Apponyi” 484
528 DOLMÁNYOS ISTVÁN nemzetiségi iskolák zömét képező felekezeti tanintézeteknél mutatkozik. A megszűnt iskolák egy része az iskolafenntartó elhatározása alapján zárta be kapuit: ott, ahol a hívők közössége nem tudta megfizetni az új tanítói minimumot, vagy ahol az egyház nem kívánt segélyhez folyamodni. Az iskolák mellett a tanítók számának alakulása is figyelmet érdemel. Az 1906 — 1907-es tanévben 3286 tanítója volt a román nyelvű iskoláknak. 1910—1911-ben már csak 2858-at tartottak számon. A csökkenés tehát 428, vagyis 13%. A tanulók létszáma szintén csökkent, de nem olyan mértékben, mint a tanítóké: 1906—1907-ben 189 000 tanuló, 1910 —1911-ben pedig 171 000 tanuló látogatta a román nyelvű iskolákat. A csökkenés öt év alatt 18 000, vagyis 9,5%. Ugyanakkor ellenkező irányú fejlődést mutatott az állami, vagyis magyar nyelvű iskolába járó román anyanyelvű tanulók számának alakulása. A növekedés abszolút számban 21 000. 1906 —1907-ben kereken 224 000 román anyanyelvű tanuló volt az országban, akik közül állami iskolákat látogatott 35 000, vagyis az összes román anyanyelvű tanuló 15,6%-a. Ezzel szemben 1910—1911-ben állami iskolákba járt 56 000 diák, vagyis az összes román tanuló 24,6%-a. Tehát ebben a magyar tannyelvű iskolakategóriában a növekedés az összes román tanuló százalékában kifejezve 9%.20 8 A statisztikai anyag pontosan megmutatja, milyen kedvezőtlen változáson ment át a román iskolarendszer a még erőszakosabbá váló magyar nemzetiségi politika, a Lex Apponyi eredményeként. Természetesen nem lehet a végbement változásokat maradéktalanul az iskolatörvények alkalmazásából levezetni, de a folyamatok irányát elsősorban mégis az iskolapolitika szabta meg. Az állami iskolák tanulólétszámával kapcsolatban az adatok közzétevője arra utalt, hogy a változás „csakis az Apponyi-féle törvény életbeléptetésének köszönhető". A román iskolák helyzetében bekövetkezett sajnálatos változások súlyos kárt okoztak a román nép művelődésének és nagy mérgező hatást gyakoroltak a két nép viszonyára. S az imént felsorakoztatott számok még nem is merítik ki a románokat ért veszteségeket, hiszen kimutatásunk csak 1911. június 30-ig összegezte a megtett út eredményeit. A csökkenési tendencia ezután is megfigyelhető, jóllehet a román nemzeti mozgalom, különösen pedig a görög keleti egyház a rendelkezésére álló eszközöket ügyesen felhasználva valamiféle ellentámadást igyekezett kibontakoztatni („magyarázták" a törvényt, a püspökök rendszeresen látogatták az iskolákat és felvilágosították a tanítókat a törvény által biztosított lehetőségekről, pedagóguskonferenciákat tartottak stb.).209 E beszédes számadatokat áttekintve és a tanítók ellen intézett hadjáratot figyelembe véve, méginkább képtelennek tűnik a Horthy-rendszer idején kiadott egyik nemzetiségpolitikai tanulmánynak az a tétele, hogy „a gyakorlatban sem különösebb változást, sem különösebb sérelmet nem okozott a román iskoláknak a hírhedt, drákói törvény."21 0 208 — Merkur (minden bizonnyal a vallás- és közoktatásügyi minisztérium egyik tisztviselője) hivatalos jelentések alapján állította össze anyagát, mégpedig azzal a céllal, hogy bebizonyítsa: a románoknak nincs okuk panaszra. Ennek folytán a román iskolák, tanítók és tanulók csökkenésére vonatkozó adatait minimumként feltétlenül elfogadhatjuk. Merkur végkövetkeztetései ellentétbe kerültek adataival. 209 Dr. Onisifor Ghibu: Scoala româneasca dîn Ungaria ín anul 1911. Ex tras din „Luceafärul" Nr. 6—9. Sibiiu. 1912. — E mozgósító szellemben megírt tanulmány agitatív túlzással szólva egyenesen azt állítja, hogy a román iskolahálózatban mutatkozó visszaesés okát magukban a románokban kell keresni. 210 Magyari Piroska: Nagymagyarországi románok iskolaügye. Szeged. 1936. 62. 1.
