Századok – 1968
Tanulmányok - Márkus László: Kászonyi Dániel. 447
470 MÁltKUS LÁSZLÓ hazáját. A kiegyezés ténye tulajdonképpen megszüntette a politikai emigrációt, egyedül Kossuth tartott ki mellette. Nála ez 1867 után politikai hitvallást jelentett, ahogy Szekfű Gyula megállapította „a 40-es éveknek francia forradalmából és polgári kultúrából összeötvöződött demokráciájának vezetője, de sereg nélküli vezére a turini száműzött volt".5 4 Most, második emigrációjával Kászonyi e „sereg" szerepét kívánta betölteni, de a Németországban töltött tíz esztendő végül más irányt szabott politikai pályájának. A kiegyezés utáni években a szóibal, bár a balközéptől csupán közjogi ellentét választotta el — választói és párthívei frontját szélesítendő —, a kispolgári, sőt munkástömegek rokonszenvének megnyerésére is pályázott. Áldor Imre a koronázásra írott vezércikkében még azt hirdeti, hogy „a demokrata eszmék, a nemzeti függetlenség és az állami önállóság védőinek csak egy szövetségese lehet: a nép. Jólétének biztosítása, bizalmának megnyerése növelheti többséggé a »törpe minoritást«."5 5 A korai magyarországi munkásmozgalom vezetői, Ihrlinger és mások ezekben az években még táplálnak bizonyos illúziókat Kossuth személye iránt. „Mindnyájan tudjuk azt - írja Ihrlinger 1870-ben —, hogy azon Magyarország, amelyre büszkék vagyunk, még nagy jövőre vár. A demokratikus alapnak még hátramaradt és kivívandó részét összevetjük a társadalmi kérdés megoldására célzó törekvésükkel. Ami Lassalle Németországra nézve volt, az talán, és ezt látnoki komolysággal állítjuk, Kossuth Lajos Magyarországra nézve lesz . . ,"5e Ihrlinger azonban csak abban az esetben fogadta el Kossuthot a munkásmozgalom hazai vezetőjének, ha az belátja, hogy vannak fontosabb kérdések is, mint a nemzeti kérdés s felhagy egyoldalú függetlenségi programjával, elfogadja — főfeladatként — a „társadalmi kérdések" megoldását. (A munkásság lélekszáma az 1848-as 136 ezerről, 1871-ben 345 ezerre emelkedett Magyarországon.) A szélbal és a korai munkásmozgalom politikai kapcsolatai a kiegyezés utáni években azonban elágazó tendenciát mutatnak. A kiegyezés — mint utaltunk rá —, ha nem is kizárólagosan, lényegében mégis a magyar dzsentrit emelte a politikai hatalomba, ez azonban több éves folyamat eredményeként következett be. A szélbal, az első nemzedék balszárnya végül — ha ellenzéki oldalról is — többségében haszonélvezője lett a kompromisszumos győzelemnek. Az első nemzedék zöme 1867 után, Deák, Tisza vagy akár Irányi Dániel zászlaját követte, idáig jutott el. S ezáltal előbb vagy utóbb szembekerült azokkal, akik kívül maradtak, tehát elsősorban a munkás- és szegényparaszttömegekkel. Kászonyi Dániel, aki ezekben az években magát a szélbalhoz tartozónak vallja, nem ezt az utat követi. „Magyarhon négy korszaka" megjelenése után Lipcsében a deákpárti Kertbenynek még így ír: „Nézeteimről, melyeket habár Ön azokat hazafiatlanoknak tartja is, oly nyíltan szólok s annyira indokolom legutolsó általam kiadott munkámban, hogy azokat Ön szigorúbban vizsgálja, éppen mint honszeretetem kifogásáról ítélem, hogy azt, mit honomra nézve ártalmasnak, vészthozónak hiszek s vallok, kíméletlenül osztozom s rút arcokat lefátyolozok, annyival kevésbé vehetendi valaki rossznéven, mivel magam bevallom, hogy párt embere vagyok, mégpedig legszélsőbb balé, mely 34 Szekfű Gyula: Az öreg Kossuth 1867 — 1894; Kossuth Emlékkönyv. Bpest. 1962. II. köt. 375. 1. 55 Pesti Hírlap, 1867. jún. 9.; idézi Kemény в. Gábor: Fejezetek a függetlenségbaloldal és a hazai munkásmozgalom kapcsolatai köréből (1864—1874). Az I. Internacionálé és Magy arország. 56 Ihrlinger Antal: Mit óhajtunk ! Pest 1870. idézi: Kemény G. Gábor: i. m.
