Századok – 1968
Tanulmányok - Ránki György lásd Berend T. Iván 35
40 BEKEND T. IVÁN—RÁNKI GYÖRGY rendszerek fenntartása. Az ún. második jobbágyság uralma, az elavult feudális viszonyok felszámolása, beleértve a nemesi előjogok megszüntetését is, legkorábban Magyarországon történt meg. Az 1848-as európai forradalmi hullám március 15-én Magyarországon is forradalom kirobbanására vezetett. A forradalmi törvényhozás eltörölte a jobbágyság intézményét, eltörölte a feudális szolgáltatásokat és biztosította a volt jobbágyok egyik jelentős kategóriájának a korábban is birtokukban volt földterületek tulajdonjogát. A nemesi előjogok eltörlése, a közteherviselés bevezetése az egyenlőség előfeltételeit teremtette meg. A forradalom azonban, melynek a társadalmi-gazdasági körülmények viszonylagos fejletlenségéből fakadó sajátos nemesi vezetése eleve korlátokat szabott, nem törte szét a feudális nagybirtokrendszert, nem juttatta földhöz a jobbágyság többségét képező földtelen zselléreket, s az elszenvedett katonai vereség következtében nem tudta biztosítani az ország függetlenségét, önálló államiságát sem. Az 1848. év legkifejlettebb forradalma is ellentmondásos volt, befejezetlen maradt. Az 1867. évi osztrák—magyar kiegyezés kompromisszuma pedig úgy zárta le a polgári forradalom időszakát, hogy konzerválta annak befejezetlenségét. A polgári államszervezet ugyan kiépült, de áthatva a Habsburg-ház bizonyos abszolutisztikus jogaival és az állami, politikai, alkotmányos életben fennálló feudális maradványok tradicionális elemeivel. Az ország szuverenitása is új rendezést nyert, ha nem is teljességgel i biztosítva az ország politikai függetlenségét, de a kettős monarchián belül megalapozva annak lényeges attribútumait. Időben alig másfél évtized választotta el az oroszországi jobbágyreformot a magyarországi forradalmi eseményektől. Nem is ez a másfél évtized különbség, de a múlttal való szembeszállás radikálisabb illetőleg mérsékeltebb módja, az oroszországi jobbágyreform jóval kevésbé radikális jellege, az oroszországi elmaradottság nagyobb foka idézte elő, hogy az oroszországi politikai' átalakulás ütemében és mélységében is elmaradt a társadalmat és gazdaságot távolról sem radikálisan átalakító magyarországi mögött. Az 186l-es orosz jobbágyreformot legfeljebb prologjaként lehet felfogni annak a rendkívül hosszadalmas jogi, törvényhozási és gazdasági átalakulásnak, melynek során a tőkés viszonyok fokozatosan tért hódítanak Oroszországban. Nem véletlen, hogy az 1905. évi orosz forradalom elsősorban a feudális maradványokat ostromolja, és a polgári átalakulás befejezéséért száll síkra. A forradalom veresége ellenére a sztolipini reformok a polgári törvényhozás és az ezzel járó átalakulás számos lényeges momentumát valósították meg, anélkül, hogy ezzel az átalakulást valóban teljessé tették volna: a cári monarchia politikai, társadalmi és gazdasági rendszere a részleges előrehaladás ellenére egészen az októberi szocialista forradalomig Európa egyik legelmaradottabb államaként konzerválta Oroszországot. Mindennek következtében a lényegében sértetlenül maradt feudális nagybirtokrendszer rendkívül lassan, csak hosszú történelmi folyamat eredményeként igazodik a tőkés viszonyokhoz, s alapozza meg a tőkés gazdaság terjedését a gazdaság más szféráiban. Ami a délkelet-európai, balkáni országokat illeti, melyek a XIX. század közepéig úgyszólván kivétel nélkül Európa legelmaradottabb, sok tekintetben a korai feudalizmus viszonyait megtestesítő birodalmához, Törökországhoz tartoznak, itt a modern fejlődés, minden társadalmi és gazdasági előrehaladás kiindulópontjává a török hódoltság felszámolása vált. Az első sikeres kísérlet, a szerb fejedelemségben 1815-ben lezajlott eredményes felkelés ugyan bizonyos függetlenséget biztosított a fejedelemség északi részének, de az or-
