Századok – 1968
Tanulmányok - Márkus László: Kászonyi Dániel. 447
450 MÁltKUS LÁSZLÓ Ezek az ideák az enciklopédisták, főleg Voltaire, Diderot és Rousseau,, továbbá az angol utilitaristák, elsősorban Bentham nézeteiből ötvöződtek, de érezhető az utópisták hatása is; fő iránya az örök béke gondolatára mutatott. Dessewffy Marcell egyike az elsőknek a magyar politikai gondolkodás történetében, akinek e témáról kidolgozott elképzelése maradt, s ennek első változatát már 1838-ban papírra vetette. Koncepciójának kiindulópontjául az értelem és az erkölcs abszolutizálása szolgált, ebből alkotta meg az új világvallást, amelynek alaptételét a voltaire-i türelem jelentette. Ahhoz, hogy Dessewffy ilyen messzire távolodjék családja életszemléletétől, előzőleg szembe kellett forduljon osztálya előítéleteivel, világnézetével. Ez a különcségnek tűnő lázadás — tartalmi és formai jegyeivel — egyaránt mélyen tudatába vésődött a serdülő Kászonyinak. „Önmagammal mindig a legjobb egyetértésben élek, . . . azt teszem, amit jónak tartok és hagyom, hogy az emberek beszéljenek . . ." — így idézi Kászonyi emlékeiben az ifjú Dessewffy életszemléletének lényegét. A társadalmi konvenciókkal való leszámolás racionalista igénye a lelkiismereti szabadság mindenhatóságába vetett hittel párosult e felfogásban. S bár e megfogal- 1 mazás négy évtizeddel későbbről származik, Dessewffy életútja alátámasztja e szemlélet valódiságát (Pulszky is „zseniálisnak" nevezi Dessewffy Marcellt).8, Az emlékkép élessége igazolja a környezetre, így az ifjú Kászonyira gyakorolt hatást. Kortársai később gyakran nevezték Kászonyit cinikusnak, akárcsak annak idején a kassai aranyifjúság Dessewffyt, de mindketten bebizonyították — ha más-más téren és összefüggésben is —, hogy a vád felszínes és alaptalan volt. A társadalmi konvenciók semmibevevése, ha ez „belülről", az uralmon levő osztály egyik tagja részéről nyilvánul meg — méghozzá maróan gúnyos formában —, lehet ugyan cinikus, de nem feltétlenül az, Dessewffy és még inkább Kászonyi esetében ez a magatartás az eszmélés folyamatának egyik állomása volt, a racionalista gondolkodás produktuma, ami a kételkedéshez,, szkepticizmushoz vezetett. Ez a szkepticizmus azonban a húszas évek második felében egy voltaireiánus ifjú lelkében sokkal inkább a kiábrándult idealista — így nevezte Anatole France a szkeptikusokat — felfogását tükrözte. A társadalmi rend mindenhatóságáról, a világ statikus állapotáról hirdetett tanítás hitelét robbanásszerűen zúzza szét az európai forradalmi hullám 1830-ban, a tizenhét éves Kászonyi most már nem a történelemből, hanem a napi eseményekből látja bebizonyítva a társadalmi rendek ingatagságát. A népszuverenitás elvének — igaz kompromisszumba torkolló — győzelmével megszűnt a históriai Franciaország, a júliusi forradalom, — ahogy Metternich nevezte-—ez az „európai gátszakadás" felkavart és megváltoztatott mindent. Belgium önálló lett, Modenából és Pármából elűzték a Habsburgokat, elkergették Braunschweig és Hessen-Kassel legitim uralkodóit, a változás igénye politikai mozgalmak formájában jelentkezett más német államokban is, végül — szinte kitapintható közelségben — kitört novemberben a lengyel felkelés. Az északkeleti megyék — így Abauj-Torna — borkivitelből élő középnemessége is, hagyományos lengyel kapcsolatai révén fokozott érdeklődéssel fordult a lengyel események felé. A szolidaritás a lengyel üggyel ekkor válik a reformkor politikai programjának szerves alkotórészévé.9 Az ifjú Kászonyi, akit túltengő temperamentuma néhány hónapos szolgálatra a Radetzky-huszárok-8 Pulszky Ferenc: Életem és korom. Bpest. 1958. I. köt. 75. 1. 'Vö. Kovács Endre: A lengyel kérdés a reformkori Magyarországon. Bpest. i959..
