Századok – 1968

Krónika - Beszámoló Pintér István kandidátusi disszertációjának vitájáról (Glatz Ferenc) 371

374 KRÓNIKA szerűsítve: úgy néz ki, hogy „egyrészt voltak hős kommunista, munkásmozgalmi már" tirok, másrészt, nagyobbára polgári politikusok, hazafiak. Ezt a szemléletet igen sok esetben a sajtó is, a rádió is, főleg a »nepfrontos« jellegű propaganda még ma is sok esetben táplálja." A függetlenségi és demokratikus eélok összekapcsolása nem mindig megfelelő a disszertációban, azl. fejezetben például „a függetlenségi törekvésekhez viszonyítva kevés teret kap a demokratikus átalakulási célok vizsgálata." A további észrevételek során említette, hogy szerinte a párt politikájában nem 1937 első felében, hanem — a párt dokumentumainak bizonysága alapján — már 1936 közepén bekövetkezett a népfrontpolitikára való áttérés. Kifogásolta, hogy a Kommunista Internacionálé határozatait, melyek sok vonatkozásban negatív irányban hatottak a magyar párt politikájára, a jelölt csak a jegyzetekben bírálja. Egyetért azzal, hogy a függetlenségi politika nem jelentett új stratégiát a párt politikájában, de ez a politika kétségtelenül visszahatott a stratégia „részelemeire" is, s éppen ezért a disszertáció első részében kissé szigorúnak érzi stratégia és taktika szembeállítását. Ezután árnyaltabb magyarázatát igyekezett adni a párt taktikájának „a rendszer erőszakos megdöntéséről való »lemondás« és a nemzeti kormány" kérdésében (1941 szeptember— 1942 tavasza). Ezzel, illetve az „antifasiszta függetlenségi front távlati perspektívájával" kapcsolatban megjegyezte, hogy a párt álláspontja helyesen az volt, hogy „a háborúból való kilépés magában is megnyithatja az utat egy határozottabb demokratikus továbbfejlődésre . . ." Végül elmondotta, hogy a KMP-nek a Kállay-kormány részére nyújtandó segítségét bővebben kellett volna kifejteni, s hogy meg kellett volna említeni: a KMP-nek 1943 áprilisa előtt is szükséges lett volna „egy részletes és mégis egységbe vont akcióprogramot kidolgoznia". Zágoni Ernő kandidátus opponensi véleményében a téma fontosságát és szerteágazó voltát hangsúlyozta, s azt, hogy a jelölt a témájával kapcsolatos valamennyi hozzáférhető forrást felkutatta és alapos szakmai-ideológiai felkészültséggel feldolgozta disszertációjában. Hiányolta viszont ő is a historiográfiai áttekintést: Pintér István az eddigi feldolgozásoktól nem egy esetben eltérő következtetésekre jut témájával kapcsolatban, a polémiát mégis kerüli. Szerkezetileg kifogásolhatónak tartja a dolgozat egyes részei között fennálló aránytalanságokat. Egyes problémákkal — pl. a KMP nópfrontpolitikájával, Magyarország háborúbalópésóvel ós hatásával, a háborús intézkedésekkel ós a néptömegek hangulatával, az 1942. március 15-i tüntetés előkészítésével és lefolyásával stb. — túl részletesen foglalkozik, noha az eddig publikált tanulmányokkal lényegében egybehangzóan fejti ki azokat. 0 is vitatkozott azzal a megállapítással, hogy a KMP az új stratégiát csak 1937 elején fogadta el teljességében. A többi párt álláspontjában sem egyik napról a másikra jött létre változás. Nincs eléggé kimunkálva szerinte az ország függetlenségének és demokratikus átalakításának összefüggése sem. Ebből ered az is, hogy a szerző a függetlenségi politikát a nópfrontpolitikához viszonyítva „csak taktikai változás"-nak mondja. Megítélése szerint e változás nem korlátozható taktikai kérdésekre, hiszen a politikai stratégiához tartozó elemekben is változást idézett elő. A függetlenségi mozgalom egyes kérdéseiről szólva kifejtette, hogy véleménye szerint a disszertáció egyoldalúan foglalkozik az 1941-es sajtóvitával ós a Népszava karácsonyi számával: csak a függetlenség, a nemzeti összefogás oldaláról vizsgálja a véleményeket, s a belső társadalmi átalakulás szempontját — ahol igen lényeges eltérések mutatkoztak — háttérbe szorítja. Pedig a Kállay-kormány a függetlenségi mozgalommal kapcsolatban éppen erre a véleménykülönbségre alapozta taktikáját. A valóságnál negatívabbnak állítja be a baloldali szociáldemokratákat is 1941 őszén. Ezután példákat sorolt fel, melyek azt bizonyítják, hogy a dolgozatban nem egyszer ellentétesen van beállítva a szociáldemokrata baloldal. Az 1942 tavaszi helyzet értékelése véleménye szerint nem reális: a szerző lebecsüli a függetlenségi mozgalom szerepót; a március 15-i tüntetéssel kapcsolatban pedig a párt nem a tömegdemonstrációtól várta a nemzeti kormány létrejöttét. A nemzeti kormány jelszava ugyanakkor teljesen helyes jelszó volt. Ellentmondást lát a Békepárt tevékenységének értékelésében is, néhány vonatkozásban „túlzottan negatívan ítéli meg" azt. Nem veszi figyelmbe, hogy a Békepárt számos tekintetben igen nagy politikai tisztánlátásról tett tanúságot. Végül hangsúlyozta, hogy e kritikai észrevételek egy publikálás esetén szükséges átdolgozás során könnyen elvégezhetők, s nem érintik a dolgozat fontos eredményeit. Mindkét opponenens javasolta, hogy a TMB Pintér Istvánnak a kandidátusi fokozatot ítélje oda.