Századok – 1968

Történeti irodalom - Szigetvari emlékkönyv. Szigetvár 1566. évi ostromának 400. évfordulójára (Ism. Román János) 264

264 TÖRTÉNETI IRODALOM Perjés joggal veti Nemeskürty szemére, hogy túlzottan nagy szerepet tulajdonít a történelmi személyiségek akarati és erkölcsi vonásainak, egyszóval a szubjektív tényezőknek. Azonban maga sem tudja a szubjektív és objektív tényezők megnyugtató arányát kialakítani, hiszen egy olyan túlzóan determinista álláspontra helyezkedik, amelyben az emberek körülményeik mozdulni képtelen rabjai, és amelyben a felelősség kérdését fel sem lehet vetni. Mindkettejük közös hibája a két összetartozó oldal szétválasztása. Perjés módszerének eredményeként a magyar nemesség felelőssége Mohácsért teljesen elmosódott. Ebben a viszonylatban valóban igaz, hogy „a Mohács körüli években a holland kereskedők és a magyar főurak cselekvését egyként az önérdek motiválta, csak míg az előbbi Hollandia felemelkedéséhez vezetett, az utóbbi hazánk bukását segítette elő" (688. 1.). Az ország sorsa bizonyítja, hogy a magyar uralkodó osztály nem azzal a felelősséggel politizált, amelyet a helyzet megkövetelt, és elenyésző kisebbségben voltak azok, akik „csak egyet akartak: olyan királyt, aki az országot az anarchiától és a török veszedelemtől egyaránt megmenti" (689. 1.). Perjós érvelésében az objektív valósággal azonosnak tekinti azt az elméletet, amely a nemesi ideológia fontos része volt évszázadokon keresztül, ós amely szerint Magyarország „Nyugat védőbástyája" volt a törökkel szemben. Nem akarunk ennek az elméletnek részletes elemzésébe bocsátkozni, de annyit szeretnők megjegyezni, hogy Magyarország 1526 és 1541 között sokkal inkább Európa Achilles-sarka, mint „védőpajzsa" volt. Ezzel az elmélettel Perjés maga is ellentmondásba kerül, amikor így ír: „Moháccsal a történelem egy olyan kérdést tett fel népünknek, amelyre egyértelmű választ adni nemhogy a kortársak nem tudhattak, de még mi sem tudunk. A kérdés ugyanis így hangzott: a rettenetes török veszély árnyékában Habsburg-királyt válasszon-e az uralkodó osztály, ós így biztosítsa az örökös tartományok és a Német Birodalom támogatását, vagy pedig nemzeti királyt ültessen a trónra, és a töröktől való függés elfogadásával vásárolja meg az ország nyugalmát és békéjét." (689. 1.) Véleményünk szerint ez utóbbi koncepció már 1541-ben véglegesen megbukott. De ha valaki e kérdést így felveti és ennyire eldönthetetlennek hiszi, vajon miképpen állíthatja olyan határozottan ós helyeslően, hogy „vállaltuk a harcot és ténylegesen saját testünkkel védtük Nyugatot" (690. 1.)? Ennek az elméletnek felidézése általában — jelen esetben is — azzal jár együtt, hogy a többi Habsburg-török front értékelésére nem kerül sor. Ebben a korszakban pedig a torzítás veszélye nélkül nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a küzdelmet, amelyet a Földközi tenger medencéjében, a fő fronton Khaireddin és Doria hajóhada vívott egymással. A harc itt lényegesen nagyobb terjedelmű és jelentőségű területek birtokáért folyt, mint a magyar hadszintéren, és ennek eredményétől függött, hogy melyik nagyhatalom kaparinthatja meg a Földközi tenger kereskedelmének hasznát stb. A magyar és földközi-tengeri front együttes, összehasonlító vizsgálatától remélhetjük hazánk török elleni védelemben játszott szerepének igaz értékelését is. A sajtó szerint Nemeskürty könyvének legnagyobb érdeme az, hogy fellép az illúziók ellen. A téveszmék elleni fellépés minden körülmények között helyes, azonban csak pontos, jól átgondolt összefüggések alapján lehet hadakozni ellenük. Nem elegendő felismerni egy társadalmi igényt, el kell jutni annak magas szintű kielégítéséig is. Ha valaki ezt elmulasztja, maga is hamis elméleteket állít a régiek helyébe, mint ezt Nemeskürty példája szembetűnőleg bizonyítja. Helytelen lenne azonban ennek a kísérletnek kudarcából azt a következtetést levonni, hogy az ilyen irányú munkák szükségtelenek és káro-I sak. Perjés Géza viszont a megvalósítás hibáinak bírálata közben, nyilván érzelmi alapállása következtében, hajlamos olyan tendenciákat feleleveníteni, amelyeken történettudományunk már túljutott, s amelyek joggal hívják ki a kritikát. SZAKÁLY FERENC SZIGETVÁRI EMLÉKKÖNYV. SZIGETVÁR 1566. ÉVI OSTROMÁNAK 400. ÉVFORDULÓJÁRA Szerkesztette Rűzsás Lajos. A Magyar Tudományos Akadémia Dunántúli Tudományos Intézete. Értekezések. 1966. (Budapest, Akadémiai Kiadó. 1966. 402 1.) Valóban ércnél maradandóbb emléket állított A Dunántúli Tudományos Intézet Szigetvár ostromának 400. évfordulójára Zrínyi Miklósnak, a szigetvári hősnek ós az egykori várvédő seregnek, s velük együtt a hadszíntérré, majd hódoltsági területté vált