Századok – 1968

Történeti irodalom - Nemeskürty- István: Ez történt Mohács után (Ism. Szakoly Ferenc) 260

261 TÖRTÉNETI IRODALOM birtokaikat hajlandóak voltak védelmezni a török ellen, „de a szomszéd már idegen .volt, ellenség, szinte mint a tçrôk" (349. 1.). A széttagolódás megkönnyítette Szulejmán dolgát. Sok (itt még címszavakban sem felsorolható) bel- és külpolitikai kísérlet után ,,kacagtató fintorokkal süllyed el a magyar állam" (321. 1.). Ha ezt a koncepciót részleteiben vizsgáljuk meg, többnyire csak rószigazságokat találunk. Kezdjük mindjárt közvetlenül a mohácsi csatánál! Kétségtelen, hogy ez az egy csata önmagában nem változtatta meg véglegesen az ország sorsát, történetírásunk azonban ma már nem táplál olyan illúziókat, hogy a tragédiák oka egyetlen esemény. Nemeskürty tehát ebben az esetben vélt illúziók ellen küzd, és ebben sem jár el következetesen. A 16. lapon így ír az 1526-os török támadásról: „Ilyen súlyos csapás, ilyen veszélyes rablótámadás a tatárjárás óta nem érte az országot ." Azt már nem mondanók, hogy Magyarország szerencsésen vészelte át ezt a vereséget. Mohácsban ugyanis egy bűnös politika következményét kell látnunk, amelynek egy katonai vereségnél sokkal súlyosabb következményei lettek. Már a mohácsi csatát követő időben annyira meggyengült a magyar állam, hogy a két szembenálló nagyhatalom (a török és a Habsburg) polarizáló erőinek ellenállni nem tudott: Már 1526-ban kettészakadt az ország. 1526 nyitánya volt. 1541-nek. A kettős királyválasztás után Nemeskürty mindig az erősebb pozícióban levő király győzelmét kívánja, mint akinek döntő győzelme egy csapásra megoldaná a válságot. A kérdés azonban nem ilyen egyszerű, és a török elleni védelem szempontjából kell felvetnünk. Szapolyai győzelmének ugyanis gyakorlatilag az ország elszigetelődésére kellett vezetnie, hiszen északról és nyugatról a Habsburgok országaival érintkezik, Lengyelország hathatós segítségére nem számíthat, dél felől a török, keletről pedig annak hűbéresei ' szorongatják. Ferdinánd személyében a magyar nemesség egyik csoportja olyan uralkodót választott, aki a törökellenes Habsburg-birodalom hatalmát képviselte Európa középső részén. Ennek következtében a szövetséget kereső Jánosnak szükségszerűen Franciaország felé kellett tekintenie. I. Ferenc számára Habsburg-ellenes céljai érdekében a török szövetség volt a legfontosabb. Nyilvánvaló,' hogy a francia diplomácia még akkor sem nyújtott volna védelmet János Magyarországának a szultán ellen, ha teheti. Ellenkezőleg: a törökkel való szövetkezés felé iökte Szapolyait, a török ázövetség pedig az adott helyzetben inkább siettette, mint lassította az ország egy részének török megszállását. Amíg tehát egyik oldalon Nemeskürty a hamis történeti értékelések ellen lép fel, addig a másik oldalon a leromboltaknál fontosabb kérdésekben illúziókat épít. Szapolyai János szerepének tárgyalásakor szerzőnk egész sor hamis illúziót ne vej. Egyéniségének tragikus vonásait emeli ki, s pozitívabbnak ábrázolja, mint azt történészeink teszik, holott ő makacs uralomvágyán kívül sem trónralépése előtt, sem utána nem adta különösebb jelét annak, hogy uralkodásra termett. Nemeskürty azt várja tőle, hogy a jobbágyságra fog támaszkodni: „János nem merte felfegyverezni a parasztságot, ez végzete lett. S ebben különbözött a nagy Hunyadi Mátyástól, aki soha nem habozott a főúri ligákkal szemben éppen a népre támaszkodni" (40. 1.; mellesleg megjegyezzük, hogy itt Mátyás király szerepót is leegyszerűsítve nézi). Jánost azonban az új 1514-től rettegő magyar nemesség a Dózsa-parasztháború leveréséért jutalmazta trónnal. A király Cserni Jovan felkelésének vérbefojtásával hamarosan bebizonyította, ha most. nem is személyesen, hogy még a közvetlen török veszély árnyékában sem kíván a paraszti erőkre támaszkodni. Nemeskürtyt láthatólag nagyon foglalkoztatja János és a parasztság viszonya, mégsem használja fel azokat az adatokat, amelyek bizonyítják: János egyes vezérei igyekeztek a parasztokat is felhasználni egy-egy alkalommal, bár sikerületlenül, a Ferdinánd elleni csatározásokban (Szalaházy püspök levele Ferdinándhoz, 1528. Szept. 19.: „accepimus Blasium Arthandi et coeteros, qui ultra Tibiscum incolunt, way-Vodanos cum magna rusticorum multitudine flumen ad Lwcz et Chege trajecisse" — Adalékok Zemplén vármegye történetéhez IX: 1904. 157. 1.). János „igazi tragédiája" másrészről szerinte az, hogy a polgárságban, „egy felfelé törekvő osztályban nem látta meg a jövő uralkodó rétegét, mint ahogy I. Ferenc ezt felismervén sikerrel támaszkodott a nemességgel szemben a francia városok polgárságára" (310. 1.). A magyar és francia polgárság fejlettségi foka azonban annyira különböző, hogy a kettőt a konkrét gazdasági és társadalmi feltótelek figyelembevétele nélkül nem is lehet összehasonlítani, arról nem is beszélve, hogy a polgárság nem réteg, hanem osztály. Mind a mohácsi csatának, mind később, az ország feldarabolódásának a jobbágygyűlőlettől elvakult nemesi politika volt az egyik alapvető oka. Nemeskürty — rendkívül helyesen — nagy terjedelmet szentel a magyar nemesség igazi arcának bemutatására. Különösen indokolt ez Török Bálint esetében, aki Gárdonyi regénye óta nemzeti mártírként él a köztudatban. Túlzottan leegyszerűsítenek azonban Werbőczy szerepét és