Századok – 1968

Vita - Tilkovszky Lóránt: Bajcsy-Zsilinszky Endre – újabb megvilágításban. 181

184 TILKOVSZKY LOBÁNT: BAJCSY-ZSILINSZKY E. ŰJABB MEGVILÁGÍTÁSBAN legfőbb nemzeti célkitűzésekkel", így elsősorban a revíziós törekvésekkel — e tekintetben különösen a Szakszervezeti Tanács 1940. évi nyilatkozatát lehetetlen itt nem említeni —, lényeges befolyást gyakoroltak Bajcsy-Zsilinszky állásfoglalására. A Szociáldemokrata Párt tömegeinek balfeló tájékozódása számottevő volt, de a nyilas Vajna Gábor denunciáló parlamenti felszólalása azon kitételének, hogy „a Szociáldemokrata Párt szervezeteiben és a szakszervezetekben a tagok hatvan százaléka kommunista", helytelen volt minden további nélkül hitelt adni (210, 232.1.). Bajcsy-Zsilinszky úgy ítélte meg, s ezt tartotta reményteljesnek, hogy „a hazai szociáldemokrata vezetőség nyilvánvalóan inkább a Bevin—Roosevelt irány felé tájékozódik, de a munkástömegek is, mint a bolsevisták felé". Arra törekedett, hogy erősítse ,,a mai derék és hazafias szociáldemokrata vezetők helyzetét egy erősödő szélső baloldali tájékozódással szemben a párt balszárnyán". A szociáldemokráciával kapcsolatos politikájának ez az alakulása összefüggött külpolitikai angolszász-orientációjának kibontakozásával, ugyanekkor szociálpolitikai elgondolásait a Beveridge-terv feletti elmélkedéssel fejleszti tovább. A szociáldemokratákkal való összefogását jóval megelőzte politikai szövetkezése volt októbristákkal, az 1935-ös választások idején. Erről a Bajcsy-Zsilinszky útja szempontjából jelentős fejleményről szívesen olvastunk volna valamit, akár á Kenyeres-Kaufmann botrány viszonylag terjedelmes ismertetése némi rovására is. Nem felesleges azonban talán hangsúlyoznunk, hogy lesújtó véleménye ekkor sem változott az 1918 októberi forradalom és annak vezetői, mindenekelőtt Károlyi Mihály politikai szerepe felől; de ahol a szerinte „nemzetietlen" októbrista nézetek nemzeti szellemű revideálásának jeleit vélte felfedezni, az októbrista múlt nem lehetett akadálya az együttműködésnek. Bajcsy-Zsilinszkynek a kommunistákhoz való viszonya alakulását illetően a differenciált vizsgálódás különösen indokolt. Nemcsak kezdetben üldözte nem .is annyira a kommunistákat, mint inkább a kommunista eszméket (5. 1.), hanem amíg a kommunista pártot lényegében idegen befolyás eszközének tekintette, addig később is az volt a véleménye, hogy ezt a „baloldali szélsőséget" Magyarországon nem lehet megtűrni, s hogy az illegális kommunista szervezkedés nem megengedhető. Korai kommunista kapcsolatok feltételezése tévútra vezet. Valóban voltak „1919-es vöröskatonákkal is elgondolkoztató emberi és politikai kapcsolatai" (120. 1.), ezek azonban — mint Tombor Jenő is — nem voltak kommunisták, s Bajcsy-Zsilinszky szemében mint a magyar birodalmat megcsonkító „bocskoros imperialisták" elleni „honvédő harcok" hősei szerepeltek. „Előőrs"— és nem „Előre" (22.1.) — című lapjában valóban juttatott „valami teret ós pár pengőt" József Attilának, de nem tudta róla, hogy kommunista. Kodolányi Jánosról tudta, hogy az volt, de éppen azt értékelte benne, hogy magyarsága győzött kommunistasága felett, és kiábrándultan hátatfordított e mozgalomnak. Később is, amikor egyes, a szociáldemokrata pártban dolgozó kommunistákkal már szoros és rendszeres kontaktusban állt, ezek kommunista volta hosszú ideig ismeretlen maradt számára. Maguk sem siettek előtte felfedni kommunista mivoltukat, mert ez a kapcsolat megszakadásának kockázatát rejtette magában. A kommunistákkal kapcsolatos álláspontja fellazulásának megindítója a párt függetlenségi népfrontpolitikájának kibontakozása volt. Ezt Bajcsy-Zsilinszky sajátos módon úgy értelmezte — s ezt sem szabad elhallgatni —, hogy a párt bolsevista kapcsolatai gyengültek, majd megszakadtak; hazafias, nemzeti irányú erők kerekedtek benne felül; az eddig mereven képviselt osztályharcós felfogás feloldódóban, a nemzeti egységre való készség növekvőben van. Ezek alapján úgy vélte, hogy revideálnia kell eddigi álláspontját: kommunisták is lehetnek jó hazafiak, derék magyar emberek. A szélső jobboldallal szembeni erélytelenség láttán most már nemcsak hogy kirívónak találta a szélső baloldal kemény üldözését, hanem jórészt értelmét veszítettnek is, hiszen ezek már nem a régi ellenségek, hanem, múltjuk ellenére, potenciális szövetségesek a németekkel és hazai béreneeikkel szemben. A védelem tanújaként megjelent kommunisták ellen indított perek tárgyalásain, szót emelt az ítéletek súlyossága ellen, kieszközölte letartóztatott baloldaliak szabadlábra helyezését. Ha azt állítjuk, hogy mindezt „főleg emberi kötelességből cselekedte" (193. 1.), figyelmen kívül hagyjuk a fentebbi fontos politikai meggondolásokat, melyekhez hozzájárult az is, hogy a kommunisták üldözésével esztelenség még jobban provokálni a-Szovjetuniót, amely a béketárgyaláson kedvezőtlenül foglalhat állást Magyarországgal szemben Erdély kérdésében. Az a körülmény, hogy 1943-ban a Kommunista Internacionálé feloszlása után egy hónappal a Kommunisták Magyarországi Pártja is feloszlott, és helyébe a Békepárt lépett, Bajcsy-Zsilinszkyre rendkívül nagy hatással volt. „Természetesen ismeri a Kommunisták Magyarországi Pártja névleges feloszlatásának hátterét és indokait" — írja Dernői Kocsis (226. 1.) —, de szerintünk a feloszlatást ténylegesnek hitte, s különhen