Századok – 1968
Tanulmányok - V. Windisch Éva: Kovachich Márton György és a magyar tudományszervezés első kísérletei. 90
KOVACHICH MÁRTON GYÖRCfV 141 erre a szolgálatra eló'készítenie, hogy legyen, aki halála után folytathatja munkáját.13 1 Bár Kovachichnak ezek a tervei, melyekben saját személyével kívánja az Institutumban kifejtett célok megvalósításának intézményességét biztosítani, még teljesebb eredménytelenségbe fulladtak, mint az intézet megteremtésére irányuló kísérletek, néhány év múlva mégis lehetővé válik majd számára, hogy eljusson az ország számos levéltárába, s ha nem is a magyar közjog egészére, de egyes részeire anyaggyűjtő munkát végezhessen.132 S ha társaságot semmiféle formában nem sikerült is létrehoznia: élete utolsó évtizedében úgy érezhette, hogy fiában s néhány fiatalabb tudósban — elsősorban Horvát Istvánban — munkássága folytatókra talált. Az öreg Kovachich már nem érte meg, hogy a reformkor kibontakozásával mindkettőjük tudományos pályája más irányba kanyarodott el, s hogy nagy kísérlete a magyar közjog történeti forrásbázisának feltárására befejezetlen, torzó maradt. S természetes is, hogy így történt. Kovachich koncepciójának megvalósulására egyedül a kilencvenes évek első éveinek politikai talaján nyílott volna lehetőség — a már ismertetett gátló körülmények s 1794 tragédiája megakasztották ezt a fejlődést. A további években a korszak haladó követelményeinek alakulása s Kovachich egyéni fejlődése egymástól bizonyos vonatkozásokban egyre inkább távolodó utat futnak be. A Kovachich által a magyar történettudomány elé ekkor tűzött feladatok egyre kevésbé jelentenek a ha még nem is polgárosodó, de már a kapitalizálódás útján megindult nemesség s a magyarnyelvűség útjára rátalált értelmiség számára mozgósító erőt. Míg Kovachich élete utolsó évtizedében elgondolásai egyes részletei iránt még van érdeklődés — mint ezt a tizes évek fordulóján írott röpiratainak nagy sikere fogja majd megmutatni — halála után ezek a problémák már elavultnak tűnnek az új problémákkal szembekerülő nemesség és értelmiség körében. A feudális monarchiának viszont, ellentétben a XVIII. század második felével, a XIX. század elején már nincsenek történeti ideológiai igényei, vagy amennyiben vannak, ezeket Piringer, Gustermann, s nem egy Kovachich-formátumú jogtörténész képes kielégíteni. Arra végül, hogy tudományos koncepcióit valamilyen módon a csíráiban megjelenő polgárosodás politikai ideológiájának igényeihez kapcsolja, nemcsak maga Kovachich nem képes; e fejlődés nem érkezett még el arra a fokra sem, hogy történeti-ideológiai álláspontját megformulázza, még kevésbé arra a fokra, amelyen az ideológiai tényezők az intézményesítést megkövetelnék, s a társadalmi tényezők ezt lehetővé tennék. Végül is azokra a forrásokra, melyeknek feltárását Kovachich politikai és tudományos lelkiismerete szerint pályája egész során át annyi lelkesedéssel s hihetetlen szívósággal szorgalmazta — s melyeknek egy részét még mai tudományosságunk is nélkülözi — az adott pillanatban senkinek sincsen szüksége. S amikor Kovachich halála után két évtizeddel egy lényegében polgári tudományosság intézményes művelése az akadémia alapításával megindul: ez a fiemzeti fejlődés nyelvi — a történeti és közjogi kísérleteknél magának mélyebb medret ásott — áramlatába fog kapcsolódni. 131 E kérvények és tervezetek a fenti gondolatokat kisebb-nagyobb változtatásokkal tartalmazzák, s az uralkodó érdekeinek védelmére irányuló készséget is változó hangsúllyal adják elő. Fogalmazványaik: OSzK. Kt. Fol. Lat. 87. ff. 39—48., Fol. Lat. 100. ff. 62—65., Fol. Lat. 141. ff. 28—30, 47—48. 132 Ld. erre vonatkozólag Kovachich Márton György és a magyarországi levéltári anyag feltárása a XIX. század elején c. cikkemet; Levéltári Közlemények, 1966. 63—112. 1.