Századok – 1968

Krónika - Beszámoló Németh András kandidátusi disszertációjának vitájáról (Szász Zoltán) 1297

1298 KRÓNIKA lése. A MAORT vezetői nem törekedtek a beruházásokra, a szakszerűtlen állami irányítás viszont az iparág válságát nem tudta felszámolni. Az állami kezelés révén csak a beruházás finanszírozása oldódott meg, a módszerek megválasztásában további vitákra került sor. A háború alatt érvényesített állami iparirányítási módszerek folytatását a szakemberek károsnak ítélték. Fellépésüket egyes ágazati vezetők rendszerellenesnek minősítették, s ez végül a perekhez vezetett. A negyedik szakasz (az 1948 szeptemberi állami kezelésbe vételtől az 1950-es államosításig) a gazdaságirányítás átszervezése révén a kőolajtermelés fellendülését eredményezte. A szakszerű irányítás és a nagyarányú beruházások a gyors fejlődést biztosították. Az államosítás lezárta a tőkés alapokból és az állami irányításból következő ellentmondásos korszakot és új lehetőségeket teremtett az olajbányászat számára. Gyulay Zoltán opponens — úgyis, mint aki a tárgyalt időszakban az olajkutatásban és feltárásban irányító szerepet is játszott — elmondotta, hogy a disszertáció hiteles történeti képét adja a vizsgált korszaknak, ugyanakkor még több gazdasági-politikai momen -tum is létezik, melyek elemzéséhez hiányzik a megfelelő előmunkálat, a történelmi távlat. A disszertációban jelentőségénél fogva középponti probléma a MAORT olajtermelése a búdafai és a lovászi olajmezőkön. A termelés műszaki problémái komoly helyet foglalnak el, s ezért is szükségesnek látszik néhány ilyen kérdés tisztázása. A Budafa és Lovászi olajmezők telepei enyhe felboltozódásban felhalmozódott vékony telepek voltak, általában szabad gázsüveggel és szegélyvíztesttel. Itt az ún. „oldottgázos" termelési mechanizmus volt az uralkodó, ahol a nyomáscsökkenésre az olajból kiváló és kiterjedő gáz szorította ki a telepből a föltárt olajat. Ennek a gyakorlatnak jellemzője a kúthozamok állandó csökkenése. A kútsűrítés döntő hozamnöveléshez nem elegendő, sokszor nem is célszerű. Az 1937-ben beindított budafai mezőn a MAORT amerikai anyavállalatának szakértői 1939-ben 40 ill. 20 éves kitermelési változatokat javasoltak, 1940-ben a rövidebb, 20 — 25 éves művelési idő mellett foglaltak állást. A kitermelhető készletet 5 millió m3-re becsülték; a Kőolaj- és Gázipari Tröszt ma ezt alig többre, 5,5 millióra becsüli. Ezek az adatok azt bizonyítják, hogy a MAORT vezetők eltávolításával és további beruházások megtakarításával ígért 30—100%-os termelésnövekedés tudománytalan prófécia volt és a politikai vezetés hamis tájékoztatásához vezetett. Még az a vád is fölmerült, hogy szándékosan rossz helyre telepítik a kutatófúrásokat. A továbbiakban az opponens a disszertáció zárórészével foglalkozott, mely az államosítással mintegy azonnal megoldottnak tekinti az olajbányászat szakirányítását, a termelés csökkenése ós a földgázpazarlás megszüntetését. Természetesen ez a fejlődés sem problémamentes. A termelés 1950—1951-ig nőtt, utána — mint minden kimerülő mezőnél — tovább csökkent. Az átmeneti növekedésnek is komoly ára volt, s ahogy Berend T. Iván írja, „Gazdaságpolitika az első ötéves terv megindításakor" c. könyvében, az erőltetett ütem a rablógazdálkodás módszereinek megjelenését vonta maga után. Az 1951-ben megnyitott nagylengyeli ún. víznyomásos mező a nem kellő feltárás után megcsapolva hamar elvizesedett. 1956 nyarán újabb válság előtt állt az olajtermelés, ós feszültség keletkezett az érintett műszaki értelmiség és a kormányzat között. A szénhidrogén-készletekkel történő ésszerű gazdálkodáshoz mindig tartalékokra, a tárgyévben feltárt új és a kitermelt készletek közötti aktív mérlegre van szükség. Ez csak intenzív kutatással biztosítható. Gyulay Zoltán végül hangsúlyozta, hogy a disszertáció nagy anyagismereten, korszerű elemzéseken alapul, ítéletei helytállóak, megfelel a kandidátusi fokozat követelményeinek, s a gazdaság- és technikatörténetnek egyaránt hasznára válik. Babies András opponens elöljáróban a dolgozat fölépítéséről, a vizsgált kérdésekről adott áttekintést, majd az olajbányászat gazdasági és gazdaságpolitikai szerepét összegezte. Az amerikai tőkebeáramlás ez útját vizsgálva kifejtette, hogy politikai szempontból is érdekes a MAORT helyzete, különösen a második világháború alatt, amikor egy az USA-val hadbanálló országban, olyan rokonprofilú vállalatok között működött, melyek a politikai ellenfelek (pl. Németország) birtokában ill. tulajdonában voltak. A háború után is állandó konfliktusok voltak az állam ós a MAORT amerikai vezetői között. Az igen éles, egyének sorsába vágó ellentétek csak 1950-ben oldódtak meg, amikor az állami beavatkozás különböző fázisai után végül sor került a vállalat nacionalizálására. A rendkívül összetett, sokoldalú gazdaságtörténeti témát a szerző a technikai, közgazdasági, bel- és külpolitikai vonatkozások arányos vizsgálatával közelíti meg. Alapos forráskutatást és forráskritikát végezve tárgyilagosan elemzi a műszaki vonalon, valamint a kormányzat gazdasági posztjain tevékenykedők szerepét. Az Iparügyi Minisztérium, a Külügyminisztérium Gazdaságpolitikai Osztálya és a vállalatok levéltári anyagát szakirodalommal egészítette ki.