Századok – 1968

Krónika - Beszámoló Turóczi Károly kandidátusi disszertációjának vitájáról (Glatz Ferenc) 1293

KRÓNIKA 1293 BESZÁMOLÓ TURÓCZI KÁROLY ÉS NÉMETH ANDRÁS KANDIDÁTUSI DISSZERTÁCIÓINAK VITÁIRÓL Turóczi Károly: „Az Imrédy-kormány belpolitikája" című kandidátusi disszertációja a két világháború közötti Magyarország kilenc hónapjának belpolitikai problémáit tekinti át. A dolgozat négy részre tagolódik, s a szerző törekedett e tagolásnál a kronológiai rend követésére. Az első fejezet a Darányi-kormány bukását, annak okait és körülményeit vázolja, ismerteti a súlyos gazdasági, szociális problémákat, s elemzi az uralkodó osztály különböző csoportjainak e válságtünetek megoldására vonatkozó elképzeléseit. Az új miniszterelnök, Imrédy Béla, Gömbös kormányában kapott először miniszteri tárcát, s miniszterelnök korában vallott nézeteinek gyökerei pénzügyminiszterségének idejére nyúlnak vissza. E nézetek szélsőjobboldali elemei в)38 elejétől mindinkább erősödtek, s gondolatvilága már kormányrakerülése előtt határozottan „átmenetet" jelentett a „koreszme", a totális fasiszta elképzelések felé. A második fejezet az első Imrédy-kormány „mérsékelten szélsőjobb irányú" belpolitikai tevékenységével foglalkozik. Sorra veszi és elemzi az ún. ,,rend"-törvónyeket, melyek elsősorban a mind nagyobb hanggal megszólaló nyilasmozgalom ellen hozattak; vizsgálja Imrédy viszonyát a nagyobbrészt szélsőjobb beállítású „keresztény magyar középosztályhoz" s megmutatja, hogy a társadalmi, politikai csoportosulások miként hatottak Imrédyre és a kormány politikájára. 1938 őszéig terjed az az időszak, amikor a miniszterelnök a felfokozott nyilas demagógia nyomán megbillent társadalmi egyensúly helyreállítása érdekében amellett, hogy intézkedéseket tesz a nyilasokkal szemben, fokozatosan mind inkább jobbra tolódik, s szakít „liberális múltjával", majd „félliberális konzervatív támogatóival" is. Közben kitér a kormány szociális és agrárpolitikájára, összehasonlítást tesz Gömbös és Imrédy szélsőjobboldalisága között. A fordulat a kormány politikájában 1938 őszén következett be. A disszertáció harmadik fejezete végigkíséri azokat a tényezőket, melyek előidézték Imrédy politikájában e változásokat, foglalkozik római útjával és kiéli látogatásával, majd a „pálfordulást" leghatározottabban jelző szeptember 4-én elmondott kaposvári beszéddel. E nézetek, melyek meglepetésszerűen jelentek meg ekkor a miniszterelnök új őszi programjában, határozottan a nyílt fasiszta diktatúra kiépítésére való törekvést mutatták. A miniszterelnök hívei között jelentős ellenzéki megmozdulást váltottak ki az őszi események, Imrédy nyílt-diktatúrás törekvései, s ez először október—novemberben, majd a parlamenti leszavazás után a második Imrédy-kormány néhány hónapos kormányzása után, 1939 februárban kormányválságot idézett elő. E néhány hónapos időszak történetével foglalkozik a dolgozat negyedik fejezete, amely végül a februári kormányválság és Imrédy bukása kül- és belpolitikai összetevőit, előidézőit vizsgálja. Az 1967. október 17-én megtartott vitán először Kónya Sándor kandidátus olvasta fel opponensi véleményét. Hangsúlyozta, hogy a dolgozat egy rövid, de ellentmondásokban igen gazdag időszakot tárgyal, hogy e hónapok politikai, társadalmi eseményei nagy mértékben meghatározták a következő évek politikáját. A szerző elérte azt a célt, hogy átfogó képet rajzoljon az eseményekről; s ez időszak belpolitikájáról jó összefoglalást nyújt, csomópontjain részleteiben is árnyalt képet ad. A disszertáció erényei közé sorolható, hogy helyesen vázolja a Darányi-kormány bukását s utódja kormánvrakerülésót; igen szemléletesen elemzi az Imrédy-kormány törvényhozását. Legsikerültebbnek a IV. fejezet tekinthető, ahol a szerző jól mutat rá a kormánypárton belül kiéleződött harcra, a kormány parlamenti bukására, az ellenzék ezután következő meghunyászkodására, majd a miniszterelnök menesztésének körülményeire. Alapjában helyesnek mondható, hogy a szerző a szerkezeti felépítésnél a kronológiai rendet választotta, de ezt sajnos egyes esetekben (pl. a II. fejezetben) nem tartotta be következetesen. Helyes az is, hogy igyekszik a dolgozat Imrédy politikai koncepciójában a fokozatos jobbratolódást, majd a fordulatszerűén végbement szélsőjobb-iránvú eltolódást bemutatni. Megítélése szerint azonban az 1938 őszi „pálfordulás" kül- és belpolitikai mozgatórugóit nem sikerült maradéktalanul feltárni. A két kérdés megválaszolása — hogy ugyanis miként, milyen irányban változott Imrédy koncepciója a 30-as években 38 őszéig, s ezt követően milyen belpolitikai fordulat ment végbe 1938 őszén — nem eléggé határozott, s itt a fogalmazás sem mindig átgondolt. Imrédy politikai nézetei változásának bemutatásánál nem helyes arról beszólni, hogy a későbbi miniszterelnök a Gömbös-kormányban a „félliberális-konzervatív" bethleni politikai irányzathoz tartozott, vagy többször egyszerűen „liberális múltúnak" nevezi Imrédyt. A szerző itt kritika nélkül idézi egyrészt Antal István visszaemlékezését, másrészt átveszi Macartney megállapítását, figyelmen kívül hagyva, hogy Sipos Péter már megjelent tanulmányai felhívták a figyelmét Gömbös ós 28 Századok 1068/5-6