Századok – 1968

Krónika - A Magyar Történelmi Társulat hírei - 1273

KRÓNIKA 1279 kiindulva s a parasztságon belül a zsellérek határvonalát elmosva — nivellálni törekedett. A volt török hódoltság területén s annak peremén élő népre — ha nem is mindjárt (hanem a földesúri árutermelésnek magától az Urbáriumtól segített előhaladása szerint) s nem is minden esetben — súlyosan nehezedett, hogy Bécs lényegében csak a nyugat- ég északmagyarországi helyzet ismeretében (hol a földesúri elnyomás, kisajátítás és kizsákmányolás jóval előrébb haladt) szabta meg a rendezés normáit. így a volt végvári s egyéb katonáskodó elemek maradványa végképp jobbágysorba, az ugyancsak szabadabb élethez szokott hódoltságbeli parasztok elasztikus társadalma, merev korlátok közé szorítva, robotoló jobbágy nívójára süllyedt. Az Urbárium végrehajtásához kapcsolódó paraszti megmozdulások — melyeket élesen meg kell különböztetni a megelőzőktől — világosan mutatták, hogy ha a Habsburg-hatalom el is érte célját: az adóalap biztosítását, a nép — igazában persze megalapozatlan — reményei nagyrészt füstbe mentek. Simonffy Emil (Zalaegerszeg) hozzászólása bevezetésében aláhúzta: az elmúlt évtizedek erdményei bebizonyították, hogy a jobbágyság kezén lényegesen nagyobb mennyiségű föld volt, mint amennyi az úrbéri tabellába bejegyzésre került. A jobbágyság e földterület egy részét elvesztette a jobbágyfelszabadulást követő birtokrendezési perek során, egy részét azonban sikerült megmentenie. A XIX. század közepéről rendelkezünk olyan forrásokkal — a birtokrendezési perek és a kataszteri felmérés irataival — amelyek lehetővé teszik, hogy a birtokviszonyokat egy-egy faluban rekonstruálhassuk. Ezekből az eredményekből azután visszakövetkeztethetünk a megelőző évszázad viszonyaira is, mert a Mária Terézia-féle urbáriumnak sikerült bizonyos merevséget elérnie. így általában meg lehet állapítani a közös legelő, erdő és berek együttes területét. Fontos következtetések vonhatók le a birtokrendezési perek XIX. század közepén készült mérnöki felméréseinek ós a Mária Terézia-féle úrbérrendezés bemondáson alapuló, de parcellánként történt összeírásainak az összevetése alapján. Rámutatott azonban arra, hogy ennek a módszernek az alkalmazása lényegesen nehezebb azokban a falvakban, ahol úrbéresek kisnemesekkel együtt éltek. Hiszen itt a földek forgalma lényegesen nagyobb volt, és nagyobb volt az úrbéresek fluktuációja is. A hozzászóló ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kizsákmányolt osztályok földbirtokviszonyainak vizsgálata mellett nem szabad elhanyagolni az uralkodó osztály birtokviszonyainak vizsgálatát sem. Soós Imre levóltárigazgató (Eger) hozzászólásának első részében az úrbéri telekmennyiség megállapításának Heves-Szolnok megyében érvényesített módját ismertette, tekintettel a földbőségnek e megyében tapasztalható eltéréseire. Bár a mátrai és bükki palócfalvak népe 1767-ig elvégezte már a terepviszonyok által lehetővé tett, korlátolt mennyiségű erdőirtást, mégis e falvak szántható földterülete az irtásföldekkel együttsem haladta meg az 500—700 holdat, az 1000 hold pedig maximumnak számított. A teleknagyság e tájon régóta ismeretes volt, így az úrbérrendezés során is a régi telekmennyiség került be az úrbéri tabellába új telekmennyiség gyanánt, az újonnan engedélyezett földterülettel. Csupán annyi változás következett be a rendezéssel, hogy az egy-két nagygazda 60 — 70 holdjából fönnmaradt többletfölddel kiegészítették a törpegazdaságok földterületét. A Mátraaljának, Bükkaljának nagyhatárú gazdag mezőségi falvaiban a nagybirtok, főleg az egri püspökség és káptalan — még az országos úrbérrendezést megelőzően — 1760—1767 között — kialakította a regulázott, szabályos telket. így ezen a megyerószen is a már ismert telekmennyiséget vette át Mária Terézia urbáriuma. A Csongrádig lenyúló szolnoki Tiszavidéken, a tízezer—húszezer holdas óriáshatárokon a hatökrös egész ekés gazda egész telkes, a fél ekés fél telkes lett az úrbérrendezés alkalmával. Ahol pedig egyáltalán nem ismertek semmiféle telekmennyiséget, ott a ténylegesen használt, vagy legutóbb kiosztott jobbágyföld mennyiségéből számították ki, hogy ez hány úrbéri nyolcadtelket tesz ki. Végeredményben a kettős megyében a földterület tekintetében nem állott be lényeges változás az úrbérrendezéssel, csupán az egyházi birtokon növekedett a jobbágyföld mennyisége mintegy 20 százalékkal. A felkért hozzászólók korreferátumainak elhangzása utáni vitában elsőnek felszólaló Szántó Imre tanszékvezető egyetemi docens (Szeged) azt fejtegette, hogy a Mária Terézia-féle úrbérrendezés bevezetésének hatása nemcsak tájegységenként (Dunántúl, Alföld), hanem szinte falvanként különbözőképpen érvényesült. A Dunántúlon, ahol a földesúri kizsákmányolás normája egyes vidékeken már addig is felülhaladta az urbáriumban megszabott normát, enyhített a parasztság helyzetén, de a kontraktualista községekben itt is felszámolta a korábbi kedvezőbb helyzetet. De a Dunántúlon sem vezették be mindenütt máról-holnapra a „keménykezű" Mária Terézia-féle urbáriumot. Pl. a veszprémi püspökség és káptalan birtokain — a földesúri árutermelés kezdetlegesebb fokának megfelelően — csak az uradalmi központok közelében vezették be az urbáriumot, ugyanakkor az uradalmi központtól távolabb eső községekben a kedvezőbb — többnyire 28*