Századok – 1968

Történeti irodalom - 20 év. Tanulmányok a szocialista Magyarország történetéből (Ism. Esti Béla) 1156

TÖRTÉNETI IRODALOM 1157 beruházások növekedésének üteme és az iparfejlődés üteme közötti összefüggés sokkal bonyolultabb, mint azt az 50-es évek elején feltételezték: a beruházások erőltetett növelése olyan „plafonok" kialakulásához vezetett, amelyek az iparfejlődésre fékező hatással voltak (munkaerőhiány, nyersanyag- és energiahiány, külkereskedelmi lehetőségek korlátozottsága stb.). A kezdeti évek gazdaságpolitikai hibái ellenére 1949 —1962 között a növekedés évi üteme átlagosan 10%-ra emelkedett, gyorsabb volt, mint Japán kivételével bármelyik tőkés országban. Az iparfejlődés gyors üteme következtében az iparosodottság foka is jelentősen emelkedett. Ezt legszemléletesebben a lakosság foglalkozás szerinti rétegeződésének alakulása mutatja. 1941-ben a kereső népesség 48,1%-a a mezőgazdaságból élt és csak 22,4%-a az iparból. A fejlett tőkés országokban az ipari népesség aránya már a világháború előtt is 30 — 40% körül volt. Magyarország 1960-ra érte el e szint alsó határát. Ekkor a kereső népességnek már csak 35,2%-a dolgozott a mezőgazdaságban, s 31,7%-a az iparban. Még jelentősebb az ipari szerkezet fejlődése: a szocialista iparosítás eredményeképpen hazánkban megszűnt az élelmiszeripar vezető szerepe és a magyar iparfejlődés „textil -iparcentrikussága". Ezzel párhuzamosan megszűnt a nehézipar, különösen a gépipar kirívó elmaradottsága, s ha nem is beszélhetünk arról, hogy iparunk szerkezete ma már mindenben megfelel a korszerű követelményeknek! „Magyarország jelentős léptekkel haladt előre a tőkés időszakban konzerválódott, sok évszázadra visszanyúló elmaradottság felszámolása, a legfejlettebb ipari országok termelési színvonalának megközelítése terén". Lackó Miklós a magyar munkásosztály összetételében 1945 — 62 között végbement szerkezeti változásokat elemzi tanulmányában. Kapcsolódva ahhoz a vitához, amely a tőkés országok munkásosztálya határainak kibővüléséről évek óta folyik a szociológusok körében, megállapítja, hogy a szocialista viszonyok között még inkább indokolt a munkásosztály határainak kibővüléséről beszélni, a „fehérköpenyes" dolgozók, alkalmazottak nagy részét a munkásosztályhoz sorolni. Ezt tekintetbe véve a munkásosztály arányát az össznépességen belül mintegy 60%-ra becsüli. Részletesen elemzi a munkásosztály utánpótlásának forrásait, rámutat arra, hogy ipari munkásságunk szociális eredet szempontjából ma rendkívül vegyes összetételű, sohasem volt olyan heterogén, nyitott társadalmi osztály, mint az elmúlt másfél évtizedben. Ez természetes folyománya az ebben az időben lezajlott nagy társadalmi átalakulásnak és a különlegesen gyors ütemű ipari fejlődésnek. Egészében véve pozitív jelenség, a munkásosztály fejlődését, társadalmi súlyának, vezető szerepének, a dolgozó lakosság más osztályaival és rétegeivel való kapcsolatának erősödését eredményezi. Lackó beható elemzésnek veti alá azokat a változásokat, amelyek a szocialista iparosítás és a technikai fejlődós hatására az ipari munkásság új iparági megoszlásában, koncentrációja alakulásában, technikai-szakmai arculatának módosulásában jutottak kifejezésre. E változások, mint pl. a kisipari munkásság részarányának jelentéktelenné zsugorodása, a kivételezett munkáscsoportok megszűnése, a munkásosztály egységesülésének irányába mutatnak, szemben az előbb említett tendenciával. Különösen érdekesek Lackónak a munkásság szakképzettség szerinti összetételéről szóló fejtegetései. Megállapítja, hogy míg a tőkés országokban a jelenlegi magyarországi technikai szint fokán („a gépesítés futószalagos-tömegtermelési korszakának fejlettebb szakasza") a gyáriparban csökken a szakmunkásság részaránya, Magyarországon az elmúlt 10 —15 év alatt nemcsak létszámban, hanem arányszámát tekintve is jelentősen nőtt a munkásság szakképzett rétege. Ez részben az iparszerkezet kedvező irányú átalakulásának eredménye: fokozódott a kvalifikált munkát igénylő gép-, műszer- és villamosipari ágak súlya. Másrészt társadalmi tényezők idézték elő: a tervszerű szakmunkás-képzós, a szakképzett munka anyagi és erkölcsi elismerése, továbbá egy sajátos, a magyar ipar korábbi helyzetéből következő folyamat, a kisiparban dolgozó nagyszámú, jórészt szakképzett munkásréteg gyáriparba áramlása. A mezőgazdaság kérdéseivel foglalkozik Erdei Ferenc és Orbán Sándor egy-egy tanulmánya. Erdei Ferenc a magyar mezőgazdaság fejlődésének 20 évéről ad áttekintést. Vizsgálja az iparosodás hatását a mezőgazdaságra, majd a birtokviszonyoknak az 1945. évi földreform, továbbá a szövetkezeti átszervezés következtében végbement átalakulását. A szocialista átszervezés után kialakult mezőgazdasági üzemi viszonyok ismertetését követően a nagyüzemi gazdálkodás eredményeit és tapasztalatait elemzi gazdag statisztikai anyag alapján. Részletesen foglalkozik az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek szervezetével, üzemi viszonyaival. Megállapítja, hogy a termelési viszonyokban végbement forradalmi változásokat még nem követték ilyen mélyreható változások a termelőerők területén, bár az átszervezés befejezése után itt is meggyorsult a fejlődés üteme, különö-