Századok – 1968

Közlemények - Földes Éva: Művelődéstörténeti és történelem-pszichológiai problémák Robert Mandrou munkásságában. 1026

1028 FÖLDES ÉVA A munka alapkoncepciójával több vonatkozásban vitába szállhatnánk, de egyrészt nem tartjuk ildomosnak egy több mint tíz esztendővel ezelőtt lezárt — s éppen átdolgozás alatt levő — könyv egyes tételeit, nézőpontjait vitatni, másrészt pedig, bármilyen jogosnak érezzük is ellenvetéseinket, súlyukat, hitelüket elsősorban az biztosíthatná, ha Mandroué mellé oda tudnánk helyezni a marxista kultúrtörténet adekvát koncepcióját s nem csak elveket, elképzeléseket állíthatnánk konkrét eredményekkel szembe. A vita mellőzése azonban nem teszi feleslegessé a szerző néhány alapvető érdemének, elsősorban széleslátókörűségének, sokoldalú felkészültségének, szakértelmének hangsúlyozását, amely képessé teszi arra, hogy ugyanolyan biztonsággal mozogjon a XVI. és XVII. században, mint napjaink francia kultúrtörténetének ezer és ezer szálból szövődő útvesztői között; hogy hasonlóan érdekes, plasztikus képet alkosson a Francia Forradalom időszakáról, mint például a Párizsi Kommünről. Hadd idézzünk ez utóbbit tárgyaló fejezetrészből néhány mondatot annak bizonyítására, hogy a szerző milyen megértést, őszinte érdeklődést tanúsít a szélesebb néprétegek küzdelmei, gazdasági, kulturális törekvései iránt egy olyan időszakban és olyan műfajban, amely elegendő jogcímet szolgáltatott volna feldolgozójának ahhoz, hogy — amint azt megszoktuk — csak a hagyományos, „a magas" kultúrával foglalkozzék; és az uralkodó osztályok valóban európai jelentőségű francia kultúrájának összefoglalását tekintse kizárólagos feladatának. Már amikor Mandrou a „Fény százada", a felvilágosodás kora Franciaországának európai hatásáról ír, művében akkor is megállapítja: ez a hatás természetesen nem terjedt ki a paraszti osztályokra, a városi dolgozókra. „А XVIII. század francia Európája, amelynek monumentális öröksége olyan impozáns, egy arisztokratikus kisebbség ügye csupán" — írja (i. m. II. köt. 120. 1.). A többség ügye iránt tanúsított érdeklődés, sőt több annál: együttérzés vezeti akkor is, amikor a rövidéletű Párizsi Kommün intézkedéseit, eredményeit elemzi: ,,A Kommün a szocialista hagyomány nagy pillanata — olvassuk —. . . A Kommünnek, a nép kormányzásának a nép által, példaadó jelentősége van: Varlin, Courbet, Delescluze és Rossel állták szavukat és bebizonyították, hogy a munkások képesek arra, hogy önmagukat kormányozzák. . . .Thiers és Galiffet szégyen és mérték nélkül diadalmaskodtak 1871 májusában és a Kommün történetírói százezerre teszik azoknak a párizsiaknak a számát, akiket személyükben érintett a megtorlás. De egészen napjainkig, minden év májusában a „Kommünárok Falát" a Père Laehaise temetőben felvirágozzák a munkásszervezetek, nem feledve a "proletariátus hősi küzdelmét" (I. m. II. köt. 259. 1.). A társadalmi haladás oldalán elkötelezett tudós politikai állásfoglalása minduntalan átüt a munka utolsó, az 1939 —1956-os időszakot összefoglaló fejezetén is, amely ismét meggyőző bizonysága R. Mandrou sokoldalú tájékozottságának és kiváló szintetizáló képességének. Szobiunk kell még a munkát illusztráló képanyagról, amely nem túlságosan bőséges, — de a XII. századi lovas relieftől a Renault-gyár legmodernebb gépeit ábrázoló fényképfelvételig — mindenkor jellemző, kifejező. A két kötetben található több mint félszáz egyszerű világos térkép — amelyek között a XVI. századi utazás ütemét érzékeltető térkép, a XVII. századi népi mozgalmak térképe, a postautak, majd a vasút terjedése, csakúgy mint Haussmann Párizsának térképe, majd a francia mozihálózat bemutatása egyaránt meg-