Századok – 1967
Tanulmányok - Jemnitz János: Az 1917. évi orosz forradalmak és az európai szocialista munkásmozgalom 917
918 JEM NITZ JÁNOS Ekkoriban az orosz forradalommal egészen durva visszaélések is történtek. Vandervelde például a maga 1917. május 1-i beszédében azt bizonygatta Marx sírjánál, hogy az Internacionálé nem halt meg, egységes láncba fogta a francia, angol és belga soviniszta szocialistákat és a német pacifista ellenzékieket, illetőleg radikális baloldaliakat — azon az alapon, hogy valamennyien a német militarizmust támadják. Megemlékezett az orosz forradalomról is, mint ami az Internacionálé erejének bizonyítéka —, de mindezt csak azért mondta el, hogy az új mozzanatokkal is a régi következtetésének igazát támassza alá: fegyveres győzelmet kell Németországban elérni. Az orosz forradalomra történő utalás így Vanderveldénél félrevezető szerepet töltött be.3 Az erőfeszítések azonban csak kétes eredményre vezettek. Éppen az 1917. május У-еп Párizsban a baloldali ellenzéki szervezet, a Comité des reprises internationales rendezésében 10 000-es nagygyűlésén határozatot fogadtak el, amely hangsúlyozta ,,a népeknek mindenütt meg kell szabadulni, kormányaiktól , hogy a munkás és katona küldöttek kezébe menjen át a hatalom. Az orosz forradalom a nemzetközi forradalom előhírnöke."4 Ugyancsak erjesztőleg hatott a pétervári forradalom a leszerelő katonákra, s főként az értelmiségiekre, akik egyre inkább az orosz megoldásban látták számukra is a kivezető utat. A háborúban sebesült, s a háborúból kiábrándult, a tőkés rendszerrel szembe forduló értelmiségiek, Henri Barbusse, Paul Vaillant-Couturier, Marcel Martinet, Romain Rolland, bármilyen is volt korábbi szellemi fegyverzetük, leheltek szindikalisták és pacifisták, katolikusok és apolitikusok — most valamennyien türelmetlen, elégedetlen forrongó központjává lettek az értelmiségieknek — s mind az orosz híreket várták.5 A szociálsoviniszta megtévesztő nyilatkozatok legnagyobb ellenereje azonban a hagyományos táborból, a CGT baloldali ellenzékéből és a párt balszárnyából állt. 3 Népszava, 1917. máj. 26. 4 Alexandre Zévaes: Histoire du socialisme et du communisme en France de 1871 à 1947. Paris. 1947. 367. 1. 5 David Caute: Communism and the French Intellectuals. 1914 —1960. London. 1964. 69 — 68. 1.— A Svájcban élő orosz forradalmárokkal — főként Lunacsarszkijjal — szoros baráti kapcsolatban álló Roma,in Holland már a februári forradalom első híreire igen érzékenyen reagált, de érdekes módon rendkívül sok jogos fenntartással, kritikusan nézett a jövő elé. Március 16-i naplójegyzése is ezt bizonyítja: „De bármily fontos esemény is ez Oroszország jövője szempontjából, a jelen bajaira nem várok tőle orvosságot. Miljukov győztes pártja még harciasabb, még nacionalistább, mint а detronizált cárizmus ..." Rolland már ezekben a napokban is a svájci internacionalista forradalmárok lépéseit kísérte nagyobb figyelemmel, de ekkor még a proletárforradalom sikereiben nem reménykedett. A legjobb esetben — Lunacsarszkijjal egyetértve — arra számított, hogy a Munkástanács révén valamilyen kettős hatalom jön létre, s e keretben a munkások érdekei is érvényesülhetnek. (Romain Rolland: Napló a háborús évekből. 1914—1918. Bpest. 1960. 164 — 176. 1.) Rolland nézőpontja később valamelyest változott, amikor megtudta, hogy Lenin Pétervárra érkezvén, áprilisban meghirdette a bolsevikok proletárforradalmi programját. Rolland ekkor a hír margójára feljegyezte: „Leninnek ez a szózata első riadója annak a világforradalomnak, amely érezhetően ott lappang már a háborús láztól gyötört emberiségben. A tárgyalást megnyitották. Megkezdődött a forradalom" (i. m. 183. 1.). Június elején Rolland már valósággal a jövő történeti távlatából követeli meg a Journal de Genèvetől, hogy az orosz helyzetet a valóságnak megfelelően mutassa be: „Mire jó az olyan politikai vagy társadalmi ellenfél megrágalmazása, akinek történelmi fontosságát nem lehet letagadni? Nem gondolnak arra, hogy fél évszázad se kell, s talán úgy beszélnek Leninről, Trockijról és társairól, mint ahogy ma beszélünk Gercenről, Mazziniról és a fiatal Európa harcostársairól?" (i. m. 196. 1.)
