Századok – 1967
Tanulmányok - Hajdu Tibor: A polgári demokrácia külpolitikája 1918–1919-ben 869
898 HAJDU TIBOR. aki ezeket a plakátokat ki merné ragasztatni", — írta Jászinak egy szlovákiai szabadkőműves-társa — ez „életveszélyes feladat".15 6 Miután a Károlyi-kormány a nemzetiségek pártjaival kiegyezni nem tudott, a népre apellálni nem akart, manőverei pedig kudarcot vallottak, külpolitikája, vagyis az a kísérlete, hogy valamiképpen rávegye a nemzetiségeket az elszakadásról való lemondásra, megbukott. Jászi levonta ennek konzekvenciáit s lemondott. 1919. január 19-én bekövetkezett felmentése és minisztériumának likvidálása után a külpolitika irányítását teljes egészében Károlyi vette kezébe. 4. Magyarország és az antant15 7 A kormányból átalakulása után kiváltak a Batthyány—Lovászy-féle szélsőséges nacionalisták, de hiányzott Jászi is, aki ismerte a nemzetiségi kérdést. Ugyanakkor a hadsereg vezetése, Bartha, majd Festetics bukása után végképp kicsúszott az ellenforradalom kezéből s az SzDP irányítása alá került, így az elkeseredett provokációk gyakorlatát a tiltakozz, de ne állj ellent a gonosznak, szociálpacifista doktrínája váltotta fel. Annál is inkább, mert Károlyi külpolitikájának középpontjába az antanttal való megegyezést állította. Az integritás fenntartásába vetett remények szertefoszlottak, ha ezt nyíltan kimondani óvakodtak is. A béketárgyalások esélyeiről ennek ellenére még mindig túlságosan vérmes reményeket tápláltak. Az új kormány alapjában véve lemondott a szlovákok, románok és délszlávok megnyeréséről, de nem szűnt meg remélni, hogy az antanttól az etnográfiai határoknál többet kap: ez persze a Jásziénál nem kisebb naivitás volt. Tekintetbe kell vennünk azonban, hogy olyan emberekről van szó, akik egy fél évszázadon át változatlan világban nőttek fel s ha ismerték is belső gyengeségét és tarthatatlanságát, gondolatviláguk mégis ennek keretei közt mozgott. Az új kormány kevésbé foglalkozott tehát a délszláv, szlovák, román kérdéssel, s figyelmét az antant megnyerésére összpontosította. „Külpolitikánkat a wilsoni elvekre alapítom — szögezte le újév előtt Károlyi. „Nekünk egy elvünk van: Wilson, Wilson és harmadszor is Wilson . . . Amerikára az a feladat vár, hogy átgyúrja egész Európát, kiirtsa belőle a reváns gondolatát és olyan békét teremtsen, amely nem hagyja egyetlen nép lelkében sem a keserűség fullánkját. Meg fogja csinálni a népek szövetségét."158 Károlyi és környezete, sőt a szociáldemokraták is, hittek Wilson pacifiz mu sában, abban, hogy az USA ellensúlyozni fogja európai szövetségesei imperializmusát. Arra is számítottak, hogy a háborúba belefáradt népek Nyugaton is demokratizálni fogják az államokat, s a megerősödő szociáldemokrácia Wilsonnal összefogva legalább is a népszavazás elve alapján állapítja meg a határokat. Jászi kevesebb illúzióval tekintett a Nyugat felé. „Az entente politika Janus-arcát én mindig tisztán láttam — írja Jászi — , s kezdettől fogva döbbenve kérdeztem: mikor fogja ábrázatának imperialista felét ellenünk fordítani. 156 OL. Nemzetiségi Min. VII. 632/1918. 157 Miután erről a témáról nemrég adatokban igen gazdag feldolgozás jelent meg (L. Nagy Zsuzsa: A párizsi békekonferencia és Magyarország 1918—1919. Bpest. 1965), vázlatos áttekintésen kívül csupán néhány, általam fontosnak tartott szempont kiemelésére szorítkozom. 158 A Magyar Munkásmozgalom Története Válogatott Dokumentumai. 5. köt. Bpest. 1966. Szerk. Gábor Sándorné stb. 413. 1.
