Századok – 1967
Tanulmányok - Hajdu Tibor: A polgári demokrácia külpolitikája 1918–1919-ben 869
880 HAJDU TIBOR. Ma már nyilvánvaló, hogy a Károlyi-kormánynak, mint polgári demokratikus nemzeti kormánynak, egyetlen ésszerű álláspontja lehetett volna: elismerni a nemzetiségek elszakadási jogát s egyben magyar nemzeti szempontbúi előnyös határokat javasolni. Ilyen módon sem lehetett a trianoni békében megvontaknál sokkal jobb határokat elérni, de valamivel jobbakat esetleg igen. így alkura kerülhetett volna sor a magyar és a csehszlovák stb. burzsoázia között, például, az akkor színmagyar Csallóköz vagy a Ruténföld egy része kérdésében.5:J Ebben az esetben is a magyar kormány marad alul a vitában, de érveit valamennyire figyelembe vehették volna. Azt a politikát viszont, amely jogot formáitarra, hogy a Magyar Nemzeti Tanács által egyetlen szlovák nélkül alakított magyar kormány igényt tartson az uralomra egész Szlovákia felett, csak magyar nacionalisták vehették komolyan. A magyar álláspont példátlan abszurditása — hogy egy legyőzött ország részére követeljen olyan területeket is, amelyeknek lakossága többségében a győztesekhez kívánt tartozni — csak arra volt jó, hogy mint képtelenséget, egyszerűen figyelmen kívül hagyják. (Az új Ausztria egy percig sem próbálkozott Csehország megtartásával, csupán annak és Dél-Tirolnak, Szlovéniának németlakta területeire emelt igényt, csekély eredménnyel.) A kormány külpolitikájának pozitív vonása volt, hogy kinevezése percétől kezdve komolyan vette háborúellenességét és minden tőle telhetőt megtett a fegyverszünet minél gyorsabb megkötéséért. Ennek jelentősége azonban elveszett az események rohanásában és a külföld nem azt látta az új magyar kormány külpolitikájában, ami megkülönböztette a Tiszákétól, hanem azt, ami közös volt bennük: a ragaszkodást a területi integritáshoz. A nemzetiségi politika legfőbb intézője, Jászi, arra sem volt hajlandó, hogy igazi, tehát területük belső ügyeinek önálló intézését biztosító autonómiát adjon az egy tömbben élő nemzetiségeknek: az egységes államon belül nemzetiségi megyéket, illetve járásokat kívánt kialakítani, ahol idővel a tisztviselők is a többséget alkotó nemzet fiaiból kerültek volna ki. A külügy, hadügy, pénzügy, a közlekedés, gazdaságpolitika, jogalkotás a magyar állam hatáskörébe tartoztak volna.5 4 A nemzetiségeknek csupán polgári szabadságjogokat, a közigazgatásra, valamint a közoktatásra kiterjedő megyei önkormányzatot és a demokratikus berendezkedésnek megfelelően a réginél nagyobb parlamenti képviseletet ígértek. November 2-án szabadon bocsátották a háború alatt internált nemzetiségi politikusokat,5 5 Lovászy néhány nappal később engedélyezte a nemzetiségi községek iskoláiban az anyanyelvi oktatást, megszüntette az elemi iskola 1—-2. osztályában a kötelező magyar nyelvtanítást, és elrendelte a középiskolákban a vidék nemzetiségi nyelvének tantárgyként való bevezetését.5 6 Mindez szép lett volna az Eszterházy-kormánytól 1017-ben, de Károlyitól, Jászitól, Kunfitól a nemzetiségek már többet vártak. A kormány kezdettől fogva tárgyalni kívánt a nemzetiségek vezetőivel s tárgyalási készségben ezeknél sem volt hiány. A román és a szlovák Nemzeti Tanács már a forradalom napján üdvözölte a magyar Nemzeti Tanácsot57 s pél-53 Ld. Hodza nyilatkozatát, Világ, 1918. dec. 1. 54 Jászi nyilatkozatai: Világ, 1918. nov. 6., 14. — Ld. még Jászi Oszkár: Magyar kálvária, magyar feltámadás. 2. kiad. Bécs. 1920 és Magyar Törvénytár. 1919. évi törvénycikkek. Bpest. 1919. 20. stb. 1. 55 Világ, 1918. nov. 2. 56 Kővágó László disszertációja (kézirat). — Népszava, 1918. nov. 22. "Népszava, 1918. nov. 1.
