Századok – 1967
Tanulmányok - Gonda Imre: A hadi- és békecélok a Monarchia háborús politikájában 37
78 GONDA IMBE tői, vagy „szövetségesi" beavatkozástól mentes lehetőségük legyen. Ilyenformán valóban teljesen helytálló és találó az a megállapítás, hogy „ha a németek. . . az osztrákoknak azt jelezték, mily nagy hatalmi növekedésre tesznek szert Romániában, nem utolsó sorban azzal, hogy kijáratot kapnak a Feketetengerhez, akkor az egész szinte burkolt gúnyként hangzik: az elvesztett Lengyelországért járó román viszontadomány belülről már ki volt vájva, még mielőtt az osztrákok birtokba vették volna".8 5 A kreuznachi megállapodás harmadik „eredménye" a Monarchia előbbi pontban már említett új fekete-tengeri kijáratával kapcsolatos. A német kormány részéről ezt valóban olyan engedményként igyekeztek feltüntetni, amely egyfelől egyenértékű Románia általuk igényelt gazdasági kiaknázásának monopóliumával, másrészt alkalmas arra, hogy a Monarchia nagyhatalmi helyzetét öregbítse és erősítse. Ezzel kapcsolatban azonban mégis meg kell jegyezni azt, hogy a fekete-tengeri kijárat értékét tekintve semmiképpen sem volt összehasonlítható azokkal az előnyökkel, amelyekre a német állam tett volna szert Románia „milliárdos értékű" kincseinek kisajátításával. Ezen túlmenően azonban a fekete-tengeri kijárat követelése nem is szerepelt a Monarchia elsőrendű hadicéljai között. Itt tehát valóban elsősorban arról volt szó, hogy a németek a Monarchiát olyan látszateredményekkel akarták kielégíteni, amelyek megóvják ugyan a tekintélyét, mégis megteremtik a feltételeit Németország teljes gazdasági, majd pedig politikai befolyásának érvényesítéséhez Romániában. * Áttekintve az Osztrák-Magyar Monarchia hadicélpolitikáját az Októberi Szocialista Forradalom előestéjéig, önként adódik néhány összefoglaló megállapítás, amely egyfelől a Monarchia háborúban elfoglalt helyzetére vonatkozó, másrészt bizonyos jövőt illető utalásokat tartalmaz. így mindenekelőtt fel lehet ismerni azt, hogy a Monarchia hadicélpolitikája — éppenúgy, mint a többi hatalmaké — nem stabil, hanem állandóan változó, módosuló volt. Németország hadicélpolitikájára szintén el lehet mondani ugyanezt, de a kettő között mégis jelentős különbségek vannak. A német hadicélpolitika az agresszív s világhatalomra törő német monopolkapitalizmus imperializmusának megnyilatkozása, amelynek minden irányba kiterjedő konkrét hódító tervei vannak, amelyek a háború kezdetétől állandóan fokozódnak. A Monarchia ezzel szemben területi hódítást tiltó, annexióellenes közös minisztertanácsi határozattal kezdte a háborút. Ha a Monarchia el is jutott az 1914 júliusi határozattól Szerbia és Románia különböző felosztási terveiig, úgy ebben a saját imperializmusán túl a német hadicélpolitika licitáló hatásának is volt szerepe, továbbá annak a versengésnek, amelyet szövetségeseinek hódító törekvései támasztottak benne. Nem arról van szó, hogy a Monarchia uralkodó körei nem akartak hódítani, vagy hogy a hódításra külső erők késztették őket. Az Osztrák-Magyar Monarchia imperializmusának lényegét és főtörekvését azonban létének, tágan értelmezett „integritásának" fenntartása alkotta. Hogy ezen „integritás" értelmezése hódító szándékokat is takar, az kétségtelen. E ponton pedig különös ellentmondás keletkezett. Az „integritás" követelményének túlságosan tág értelmezése a birodalom egyensúlyát fenyegette, s bár ez a központi hatalmak győzelme esetén nem okozott volna köz-85 Fischer: i. m. 459. 1.
