Századok – 1967
Tanulmányok - Nemes Dezső: Az Októberi Forradalom és Magyarország útja a szocializmushoz 827
AZ 0KTÓBE1U FORRADALOM ÉS MAGYARORSZÁG ŰTJA A SZOCIALIZMUSHOZ 839 hatta el azonban előttünk annak a hatalmas alkotó munkának történelmi jelentőségét, amelyet 4 szovjet nép az SzKP vezetésével az ötéves tervek során végzett, azt a hősiességet és erőmegfeszítést, amit a második világháború gigászi küzdelmeiben kifejtett, azt a történelmi szerepet, amit a Szovjetunió a szocialista világrendszer létrejöttében és fejlődésében betöltött. A magyarországi harci tapasztalatok közül mindenekelőtt a háború alatti küzdelem egyes tanulságaira térek ki. Nehéz feladat elé került pártunk, amikor a náci Németország a Szovjetunióra támadt s a horthysta uralkodó körök Magyarországot is belevitték a szovjetellenes rabló háborúba. Szembe kellett szállni a rablóháborúval, küzdeni a magyar nép igazi érdekeiért, ami egybeesett a Szovjetunió érdekeivel is. A horthysta uralkodó köröknek háborúhoz fűzött reményei sokirányúak voltak. Hitlerista győzelem esetén kedvezőbb helyzetet reméltek maguknak a hitleri „új Európában", elsősorban azonban a revansista blokk számára előnyös német—angolszász kompromisszumra vágytak. Abban is bíztak, hogy ha Németországot leverik, az angolszász hatalmak ,,meg fogják érteni" Magyarországnak a szovjetellenes háborúban való részvételét és megmentik rendszerüket. Angolszász képviselők éppen elég „megértést" tanúsítottak a horthysta kormányok háborús politikája iránt. Az a polgári tábor, amely tartott a német imperializmustól, a kivárás álláspontjára helyezkedett. Tudomásul vette a háborús részvételt és abban bízott, amit az angol-amerikai uralkodó körökben is oly sokan reméltek: mind Németország, mind a Szovjetunió kimerülésében és angolszász győzelemben. E várakozók tevékenységüket elsősorban arra összpontosították, hogy a kormánytól a bizalmas angolszász kapcsolatok hatékonyabb fejlesztését sürgessék, miközben „megértéssel" voltak a kormány „nehéz helyzete" és a hitlerista Németországgal való szövetség iránt, s tudomásul vették a szovjetellenes háborúba való bekapcsolódást. Magyarország hadbalépése után az SzDP vezetőségét szintén a kivárási politika vezérelte. Ugyanakkor nagyon félt attól, hogy az amúgy is igen szűk korlátok közé szorított Szociáldemokrata Pártot és a hasonló helyzetben levő, hatósági ellenőrzés alatt álló szocialista szakszervezeteket feloszlatják. Az SzDP és a szakszervezetek jobboldali vezetői demonstratív módon, nyilvánosan arra intették tagjaikat, hogy szigorúan tartsák magukat a kormány háborús rendelkezéseihez, dolgozzanak fegyelmezetten, utasítsanak vissza minden kísérletet a haditermelés megzavarására, teljesítsék kötelességüket „az országgal szemben". Még arra is felhívta a munkásokat, hogy a kommunista röpiratterjesztőket adják át a rendőrségnek. A szovjetellenes háború aktív segítésének vállalásával akarták biztosítani legális létüket, miközben szintén az angolszász győzelemben reménykedtek. Ez a szégyenletes politika azonban elmélyíti az ellentéteket az SzDP-ben. Vezetőségesem egységes, de 1941—43-ban az áruló politika túlsúlyban van. Nagy viszont az ellenállás e politikával szemben mind az SzDP szervezeteiben, mind a szakszervezetekben. Az SzDP aktivistái között mind erősebb a kommunistákkal való együttműködők tábora. A polgári ellenzék különböző csoportjai, valamint az értelmiség számos neves személyisége ugyancsak vállalta a Hitlerellenes nemzeti függetlenségi front jegyében az együttműködést a kommunistákkal. A kormány rendőri akciói során az együttműködők nagy része visszahúzódik, majd ismét aktívabbá válik. A kommunisták által hirdetett antifasiszta összefogás eszméje áttöri a „kivárási politika" falát, és mind több hívet szerez.
