Századok – 1967
Történeti irodalom - Regesten der Kaiserurkunden des Oströmischen Reiches von 565–1453 (Ism. Moravcsik Gyula) 731
732 TÖRTÉNETI IRODALOM jedő időre vonatkozó császári és pápai oklevelek regesztáit 1919-ben megjelent művében már feldolgozta, továbbá, hogy az Iusztinianosz császártól származó novellák gyűjteménye már korábban napvilágot látott. Az első kötetet csakhamar követte 1925-ben a második, amely az 1025-től 1204-ig terjedő idő regesztáit tartalmazza, majd 1932-ben az 1204-től 1282-ig terjedő kor regesztáit felölelő harmadik kötet is.1 A második világháború zivatarai, melyek Dölger professzort is súlyosan érintették, hosszú időre megbénították a Corpus munkálatait, s ezek következtében valamint más akadályok miatt a címben jelzett két utolsó regeszta-kötet csak három évtizeddel később láthatott napvilágot. A szerző bámulatos energiájának, szívós kitartásának köszönhető, hogy a nagy mű, melynek történetéről ő maga számolt be a Bajor Tudományos Akadémiában2, befejezést nyert. A munka öt része kronológiai sorrendben összesen 3555, folytatólagosan számozott regesztát tartalmaz, melyek nemcsak eredetiben vagy másolatban, esetleg kivonatban ránk maradt császári oklevelek leírását adják, hanem olyanokról is tájékoztatnak, melyekről bizánci, nyugati vagy keleti forrásokban csupán említés történik. Minthogy pedig a követségek, melyeket a bizánci udvar az idegen népekhez küldött, továbbá a békekötések és szerződősek, melyek Bizánc ós az idegen népek közt létrejöttek, szükségképpen feltételezik császári oklevelek kiállítását, még ha a források kimondottan nem is emlékeznek meg ilyenekről, a regeszta-gyűjteményben ezek az elveszett, de kikövetkeztethető oklevelek is helyet kaptak. Az egyes regeszták először megjelölik az oklevélfajtát, megadva az eredetiben szereplő görög terminust, vagy ha ilyen van, a forrásokban olvasható kifejezést, s ezt követi az oklevél tartalmának rövid összefoglalása, illetve az oklevél kiállítását előidéző külpolitikai esemény rövid ismertetése. Következetesen használt betűrövidítésekhez kapcsolódnak azok az észrevételek és megállapítások, melyek a hagyományozás módjára (eredeti, másolat, kivonat, említés ?), a Bajor Akadémiában levő fotókópiákra, esetleg megjelent hasonmásokra, továbbá a forrásokra, a kiadásokra, a kronológiára stb. vonatkoznak, s kiegészíti ezt az idevonatkozó irodalom felsorolása. Az egyes regeszták végén, ha fennmaradt oklevelekről van szó, megkapjuk az „Incipit" szavait is. Mindezeknek a kérdéseknek tisztázása céljából a szerző hosszú évekre terjedő beható kutatásokat végzett. Minthogy szükséges volt az okleveleké autopszia útján való tanulmányozása, felkereste a bizánci oklevelek legfontosabb lelőhelyeit, s felkutatta az Athosz-hegyi és más görög monostorok (Patmosz, Chiosz stb.), valamint az itáliai (Vatikán, Velence stb.) archívumok anyagát, melynek egy részét két nagyobb, a bizánci diplomatikáról is szisztematikus képet adó munkában közzé is tette.3 Vizsgálódásaiban értékesítette a bizánci történet görög, nyugati ós keleti forrásait ós az említett kérdésekre vonatkozó bőséges szakirodalmat, amint erről az egyes kötetek ólén álló irodalmi jegyzékek tájékoztatnak. Természetes, hogy az ilyen, hosszú évtizedek folyamán készült és publikált mű sohasem lehet teljes, hiszen a korábbi kötetek megjelenése óta az egyes részletekre vonatkozólag új kutatások eredményei láttak napvilágot, s itt-ott hiányok is mutatkoznak, mint amilyenekre az említett magyar recenziók is rámutattak. Minthogy a mű első két része amúgy is régen elfogyott, a fáradhatatlan szerző máris felvetette a Bajor Tudományos Akadémiában az első kötetek javításokkal és pótlásokkal kiegészített új kiadásának tervét, amely — reméljük és kívánjuk — meg is fog valósulni. A regeszta-kötetek nemcsak a bizánci diplomatika szempontjából alapvető fontosságúak, hanem sok más tekintetben is hézagpótlók. Nagy segítséget nyújtanak a bizánci birodalom ós a vele érintkező népek, így a magyarság kapcsolatainak története további kutatásához és szilárd bázisául szolgálnak a bizánci kronológiának. Dölger életművének e maradandó termékével a történeti tudományok művelőit nagy hálára kötelezte. MORAVCSIK GYULA 1 Az első két kötetet ismertette Vári Rezső az Egyetemes Philologiai Közlönyben: 48 (1924) 69; 50 (1926) 239—240 és az első három kötetet e sorok írója uo. 57 (1933) 247—248 és a Századokban: 67 (1933) 107—108. I. 2 F. Dölger: Vierzig Jahre Corpus der griechischen Urkunden bei der Bayerischen Akademie der Wissenschaften. Bericht 1924—1964 (Bayerische Akademie der Wissenschaften. Philos.-hist. Kl. Sitzungsberichte. Jahrgang 1964, Heft 12.) München 1965. 8 F. Dölger: Facsimiles byzantinischer Kaiserurkunden. München. 1931: Aus den Schatzkammern des Heiligen Berges. 115 Urkunden und 50 Urkundensiegel aus 10 Jahrhunderten, München. 1948.
