Századok – 1967

Történeti irodalom - Höß; Rudolf: Kommandant in Auschwitz (Ism. Pogány Mária) 723

724 TÖRTÉNETI IRODALOM 724 altiszt és а vaskereszt első osztályának tulajdonosa lett, és egy életre eljegyezte magát a hadsereggel, a katonasággal és az egyenruhával. Az 1!Ц9—1923 közötti időben „szabadcsapatok "-ban (Freicorps) él. A szabadcsapatok tagjai azokból a tisztekből ós katonákból rekrutálódtak, akik visszatértek a világháborúból és a polgári életben nem találták helyüket. Ezeket vetették be az Európa-szerte kibontakozó baloldali mozgalmak letörésére. A szabadcsapatok bevezették és gyakorlattá tették az önbíráskodást és vésztörvényszéket ültek. Az általuk árulónak ítélteket rövid úton megölték. Höß is résztvett egy ilyen politikai gyilkosságban, a.Vorwärts az ügyet nyilvánosságra hozta, és Hößt 10 évi fegyházra ítélték. A börtönből 6 óv múlva amnesztiával szabadult. Kiszabadulása után kapcsolatot létesített az „Artamanen Bund"-dal. Ez a szövetség a nacionalista fiatalokat tömörítette, s a náci párt útmutatása szerint főleg a nagyvárosi fiatalság kereste benne az utat ,,a földhöz, amely a német nép életének forrása". Ebből a körből választotta feleségót is. 1934 júniusában Himmler személyes felszólítására Höß, aki a náci pártnak 1922 óta tagja volt, belépett az SS-be. A náci vezetők bizalmából koncentrációs táborok vezetőposztjaiba került. 1943-ban ő a fasiszta Németországban „a" koncentrációs táborszakértő: hivatalvezetője az összes táborok főfelügyelőségének. Pályája így „ívelt": 1934—38 között blokk- és kihallgatásvezető Dachauban; 1939 — 40 között adjutáns és internálótábor-vezető Sachsenhausenben; 1940 — 43 között parancsnok Auschwitzban. Höß autobiográfiája a dolog lényegét illetően tényekben és adatokban nem mond többet és újabbat a táborokról, mint ami a magyar közvélemény előtt is ismeretes. • Miben áll mégis történelmi forrásértéke? Mindenekelőtt a koncentrációs táborok felépítésének és az ott történtek konkrét, részletes ós „szakszerű" leírásában és a megsemmisítés megszállottságig felfokozott auschwitzi gyakorlatának mintegy „tudományos" rajzában. Es abban, hogy mindezt maga „a szerző" tette írásba, az az ember, aki Auschwitzot személyes alkotásának tekintette s az emberirtás emez legnagyobb mérvű „speciális üzemét" személyesen vezette. írása az emberiség történetében eddig nem ismert, vagy nem közismert, vagy nem eléggé közismert embertípus önmagáról kiállított bizonyítványa, amely páratlanul hiteles bepillantást enged azoknak az embereknek szellemiségébe, ösztöneibe, érzelmeibe és gondolataiba, akik a gépesített halált szolgálták ós irányították. Talán a legtanulságosabb számunkra az, ahogyan és amivel Höß — nem tudatosan — hozzájárult e típus jobb megismeréséhez. Höß esete világossá teszi, hogy tömeggyilkosság nem feltétlenül párosul személyes kegyetlenséggel, ördögi szadizmussal, brutális durvasággal, vagy ún. elállatiasodottsággal, vagyis olyan vonásokkal amelyeket általában egy tömeggyilkos attribútumának szokás tekinteni. Höß személyében olyan embert láthatunk magunk előtt, aki mindig és mindenben a legközépszerűbbnek mutatkozott és semmi esetre sem tűnt alattomosnak és elvetemültnek, sokkal inkább rendszeretőnek, kötelességtudónak, állatszeretőnek, természetkedvelőnek, a maga módján „belső életet élőnek" tünt. Ugyanakkor figurája példája annak is, hogy a személyes „érzelmi beállítottság ós minőség" nem őriz meg antihumanitástól, sőt eltorzítható és politikai bűnözés szolgálatába is állítható. Höß feljegyzéseiben az a megdöbbentő, hogy keresztül-kasul egy kispolgárian-normális embert ábrázolnak, és ezért korántsem teszik lehetővé, hogy különbséget tegyünk azok között, akik csak szolgálták az „ügyet",-és azok között, akik minden bizonnyal természetüknél fogva kegyetlenek voltak, és mások jóra való törekvését ördögi mesterkedésükkel tették tönkre. Höß példája azt is köztudomásúvá teszi, hogy a harmadik birodalomban elő tört embertelenség lényegét félreismerik azok, akik a gázkamrákban ós a lágerekben történteket egyszerűen csupán egy különleges teuton kegyetlenségre vezetik vissza. Különben vitathatatlan tény az is, hogy a koncentrációs táborok gyűjtőhelyei lettek a züllött, eldurvult és érzéstelen SS-figuráknak, amihez nagymértékben hozzájárult az őrszemélyzet „feltétel nélküli keménységre" való rendszeres nevelése, valamint a legalacsonyabb gyűlöletösztönök ideológiai felszítása. Höß karakterének fentebb érintett alapvonásaiból válik érthetőbbé többek között írásának „tárgyilagossága", sőt olykor „lírikussága" is. Az első tömeges elgázosításról maradt élményét így írja le: „Százszámra mentek a virágzó emberek a parasztgazdaság virágzó gyümölcsfái alatt [ahol a gázkamrák voltak], legtöbbször mit sem sejtve a halálba. A létezésnek ós az elmúlásnak ez a képe még ma is pontosan szemem előtt van" (129. 1.). Vagy: „1944 nyarán minden krematóriumban (kivéve a IlI-t) elérték, hogy az elgázosítottaknak és elógetetteknek legmagasabb száma meghaladta a 9000-t 24 órán belül. Mindez az ún. „magyar akció" idején történt, amikor is vonatkésés miatt a várt három szerelvény helyett egy nap alatt öt futott be, amelyek azonkívül is a szokottnál zsúfoltabbak voltak" (165. 1.). M. Broszattal egyetértésben (ő rendezte a könyvet sajtó alá) világos, hogy Höß életéből nemcsak egy ember életpályája bontakozik ki, hanem Höß generációjának