Századok – 1967

Történeti irodalom - Kemény G. Gábor: Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhez Magyarországon a dualizmus korában. IV. 1903–1906 (Ism. Szász Zoltán) 714

» 714 TÖRTÉNETI IRODALOM KEMÉNY G. GÁBOR: IRATOK A NEMZETISÉGI KÉRDÉS TÖRTÉNETÉHEZ MAGYARORSZÁGON A DUALIZMUS KORÁBAN. IV. 1903-1906 (A MTA Történettudományi Intézetének kiadása. Budapest, Tankönyvkiadó. 1966. XI + 749 I.) A dualizmuskori nemzetiségi kérdésre vonatkozó forráspublikáció immár negyedik kötete (az első kötet 1952-ben, a második 1956-ban, a harmadik pedig 1965-ben jelent meg; ism. Századok 1953. 2 — 3. sz., 1956. 4—6. sz., illetve 1965. 4 — 5. sz.) egy átmeneti korszak, a Széli Kálmán lemondása és a koalíciós kormány megalakulása közötti, Khuen-Héderváry, Tisza István és Fejérváry miniszterelnökök nevével fémjelzett időszak nemzetiségi politikáját tárja a kutató elé. A 286 iratot tartalmazó dokumentumgyűjtemény a korszak nemzetiségi viszonyainak minden fontosabb mozzanatára, a fokozódó magyarosító kultúrpolitikára, a nemzetiségi autonómia maradványainak megnyirbálására, pénzintézeteik ellenőrzésére irányuló kormányzati törekvésekre, a nemzetiségi pártokban végbemenp eltolódásra, a szociáldemokrata párt ós a nemzetiségi munkásság közötti kapcsolat kérdésének megvilágítására stb. széleskörű forrásanyagot tesz a hazai és külföldi kutatók számára egyaránt hozzáférhetővé. A közzétett iratok egyértelműen bizonyítják, hogy az egymást felváltó kormányok nemzetiségi politikájában alapvető eltérés nem tapasztalható, s ha e politika alkalmazásában valamelyes különbséget mégis felfedezünk, annak oka egyrészt az egyes miniszterelnökök — a Monarchia kül- ós belpolitikai helyzete megítéléséből fakadó — taktikai elképzeléseinek sajátosságaiban, másrészt pedig a nemzetiségi mozgalmak fokozódásának hatásában kereshető. Széli Kálmán bukása és a koalíció uradalomrajutása közötti három év,' három kormányelnökei közül a nemzetiségi kérdés vonatkozásában is főként Tisza István markáns egyénisége tűnik szembe. Tisza, aki a soknemzetiségű Magyarország létét a dualizmus változtatások nélküli fönntartásában, a Habsburg Birodalom nagyhatalmi helyzetében látta biztosítottnak, pályája kezdetétől az elkövetkező világháborúra való fölkészülést hirdette, s első miniszterelnökségének nemzetiségpolitikai tevékenységén is ez az alapeszme fut végigr- Tudomásul vette, hogy a magyarországi szerbeket és románokat mély rokonszenv köti a független királyságokban élő testvéreikhez, s mithogy Szerbiáról és Romániáról azt vallotta, hogy önmagukban életképtelenek, s csupán az Osztrák-Magyar Monarchia árnyékában őrizhetik meg függetlenségüket, a határokon átható vonzóerő ellensúlyozása céljából a birodalom egész hatalmi súlyának latbavetésével akarta ezeket az országokat a vazallus szerepére szorítani. A hazai nemzetiségekkel szemben alkalmazott Tisza-féle kormánypolitika a „magyar nemzetállam" további kiépítését, a nemzetiségek és a kormányhatalom közötti kapcsolat szorosabbra fűzését célozta. Az iratokból kitűnik, hogy Tisza határozottan tagadta a nemzetiségek eszmei-politikai önállóságának, nemzeti egyéniségének gondolatát, s azt szorgalmazta, hogy — különösen a románok — saját pártjaikat fölszámolva a magyar pártokban föloldódjanak. Ilyen irányú aktivitásukat helyeselte volna, annál is inkább, mert jól látta, hogy a nemzetiségi politikusok zöme a közjogi viszályból fakadó felszíni ellentétek miatt nein ismerte föl az osztrák és magyar uralkodó osztályok közötti alapvető érdekazonosságot, s úgy vélte, hogy a függetlenségi törekvésekkel szemben Bécs (s részben a kormánypárt) támogatni fogja a nemzetiségi törekvéseket. Tisza számítása, ha. a kikísérletezésre nem is kerülhetett sor bukása miatt, nem nélkülözte a realitást. Ennek árnyaltabb kiemelése céljából a nemzetiségi sajtó cikkeinek válogatásánál egy fokkal nagyobb súlyt helyeznénk a nemzetiségek és Bécs (s részben a kormány) közötti potenciális szövetség bemutatására, mely leginkább a magyar ellenzék katonai követeléseinek ellenséges fogadtatásában mutatkozott meg. A kötet kitűnő anyagot sorakoztat fel a kormány magyarosító politikájának vizsgálatához. Tisza ugyanis egyfelől szorgalmazta a nemzetiségi politikusok magyar pártokba való belépését, de ugyanakkor elődeinél hatásosabb eszközöket kívánt a magyarosítás szolgálatába állítani. A Berzeviczy-féle népiskolai törvényjavaslatot — mely a Tisza-kormány bukása következtében már nem került országgyűlési tárgyalásra — a gyűjtemény az iskolatörvények sorában a megfelelő helyre illeszti, a Trefort-i és Apponyifóle törvények közé, hiszen ez utóbbinak elvi-módszertani előzményét képezte. Ugyancsak kellő iratmennyiség dokumentálja a kormányok egyházpolitikáját, bemutatva a-zo-