Századok – 1967

Történeti irodalom - Révész Imre: Bécs Debrecen ellen (Ism. Vörös Károly) 706

TÖRTÉNETI IRODALOM 707 Uj tanulmányában Révész, a Sinai körül bemutatott kérdéskomplexushoz kapcsolódva, a Sinai-perben a tiszántúli református egyházat irányító birtokos nemesség egyik legmarkánsabb vezetőjének, Domokos Lajos, évtizedeken át debreceni főbírónak, Sinai és apapság az udvarra támaszkodó függetlenülési törekvései hagy ellenfelének életútját mutatja be, ennek az életpályának olyan szakaszában, ahol az legszorosabb összefüggésbe kerülve a hazai protestantizmus leglényegesebb problémáival, ennek révén rendiség és protestantizmus az abszolút államhatalommal vívott küzdelmének is új, ismeretlen részleteit vüágíthatja meg. A munka hét fejezete közül az első azt az egyre erősbödő racionalizmustól átszőtt és a felvilágosodás felé mutató európai protestáns szellemi légkört rajzolja meg (egyetemi gócpontjain és legjobb képviselőin keresztül), melynek a két Domokos: Márton (1736 — 1764 közt debreceni főbíró) és fia, a főbíróságban őt követő Lajos külföldi iskoláztatása során hatása alá került, s melyet Debrecen ekkor még a majdani református klerikalizmus ideológiai melegágyaként szolgáló ortodoxiától befolyásalt egyházi világában maguk is érvényesíteni igyekeztek. A második fejezet a bécsi udvarnak az ortodox katolikus Mária Terézia és a felvilágosodott, toleráns II. József alatt egyaránt változás nélküli erőteljes és agresszív ellenszenvét tárgyalja Debrecennel, a hazai kálvinizmus szellemi és politikai központjával szemben. Ennek kapcsán gondosan kidolgozott, árnyalatokban gazdag képet nyújt a királynő ós fia vallási és valláspolitikai felfogásáról, — és ha röviden is, de rámutat Debrecennek mint egy sajátos magyarországi polgárosodás típusának jellemző, Bécs szemében így kétszeresen is gyanús ós ellenszenves vonásaira. A következő három fejezet a város vezetését apja után ugyancsak főbíróként átvevő Domokos Lajos ellen az udvar által részint koholt, részint kisebb tényleges visszaélések folytán indított, ós végül Domokos felfüggesztésével végződött hadjáratát mutatja be. Ennek során élesen megvilágított betekintést nyújt egyrészt az abszolutizmus ellenfeleivel szemben alkalmazott politikai taktikájába és technikájába, másrészt (ha kevésbé részletesen is) a Debrecen társadalmát ekkor már megosztani, a vallási összetartozás kötelékeit is megbontogatni kezdő, nagyon is gazdasági és társadalmi alapú kiélesedő osztályellentétekbe, — végül (igen árnyaltan és elevenen ábrázolva) a társadalmi psziché ilyen körülmények között az egyedekben ugyanúgy, mint a nagyobb csoportokban és egész rétegekben is meginduló átalakulásába, részben deformálódásába : mind Domokosnak, mind belső és külső ellenfeleinek esetén. Főleg ez utóbbi vonatkozásban e három fejezet olyan képet ad, melyben a gazdag anyagismeret és az ezáltal részletesen rekonstruált szituáció (történész számára mindig nélkülözhetetlen) átélése együttesen érvényesülve jelentősen közelebb visz bennünket a XVIII. századi és az abból kinövő, a következő századra is átnyúló, annak emlékeiből táplálkozó Habsburg-ellenes protestáns (legtisztább változataiban azonban mindig is nemesi) politikai magatartás és következményei megértéséhez. A tanulmány hatodik fejezete Domokosnak a türelmi rendelet, ill. 1790 utáni egyházpolitikai tevékenységét és 1780. évi országgyűlési szereplésével az udvarnak személyére, sőt utódaira is kiterjedő ellenszenvét és annak többféle megnyilvánulását ismerteti, — részben már ennek kapcsán, rftajd az utolsó fejezetben is, az élete alkonyára jutott Domokos Télémaque-fordítása kapcsán ennek a politikai magatartásának kulturális vetületét is bemutatva. A családi hagyományoktól az élet alkonyáig terjedőleg egy aktív emberi élet sokféle vetületét, sokféle vonatkozásban háttereivel együtt így bemutató, kétségtelen — szerző által is hangsúlyozottan — töredékes volta ellenére is végül kerek és többé-kevésbé, (emberi vonásaiban feltétlenül) a teljesség érzetét keltő portré: Domokos Lajos életrajzi vázlata móltón és szervesen illeszkedik Révész Imre recenziónk bevezetésében hivatkozott munkásságának többi darabjai mellé. Már csak abban is, hogy a problémák teljességének gazdag és eleven felvázolása mellett — sőt éppen ezáltal — Révész ebben a tanulmányában is igen világosan érzékelteti mindazokat a problémákat, melyek a magyar protestantizmus XVIII. század végi, a türelmi rendelet utáni útján váratlanul — ha a protestantizmusunk (közelebbről kálvinizmusunk) gazdasági és társadalmi bázisában a XVIII. század hazai általános fejlődésének lassú és mély, de szüntelen érvényesülése következtében már nem is előkészítetlenül—jelentkeznek. Mert a feudalizmus elmélyülni kezdő válságában II. József helyesen érezte meg (ha a türelmi rendeletig vezető fejlődésben dialektikusan azokat az elemeket is meg kell látnunk, melyek a toleranciát végül az udvar számára is kényszerítő szükségszerűséggé tették): a XVIII. század minden vonatkozásban az egységesülés irányába ható társadalmi-gazdasági fejlődése már anakronisztikussá ós így az abszolutizmus szárhára feleslegessé is tette a protestantizmus politikai gettójának fenntartását. És valóban : a türelmi rendelettel politikailag felszabadult protestantizmus — miután a XVIII: század már elvégezte nagy művét: tisztázta és így egységesítette az osztályellentóteket és a politikai ellentéteket egyaránt — szükségszerűen nem is viselkedhet másként, mint