Századok – 1967

Vita - Zádor Anna: Az újkori magyar művészet periodizációjának problémái 639

AZ ŰJKORI MAGYAR. MŰVÉSZET PERIODIZÁCIÓJÁNAK PROBLÉMÁI 645 vei a nagybányai művésztelep, amely fejlett festői kulturával, vonzó természet-ábrázolással, igényes figurális kompozícióival egyszerre hirdette a művészi magatartás igényességét és sajátosan nemes erkölcsét. Hogy hol jelentkeznek szecessziós vonások, az azt hiszem, most nem lényeges. Az sem lényeges, hogy ezt a sajátosan késői csoportosulást impresszionizmusnak vagy posztimpresszionizmusnak nevezzük-e. Amikor Genthon a Ferenczytől vett finom naturalizmus találó megjelölést alkalmazta, olyan jellegzetességre tapintott rá, amely az utolsó 100 év hazai festészetében egyik legerősebb és sajátos vonásnak tekinthető. A látvány finoman fegyelmezett, nemesen érzelmes, fojtott lírájú ábrázolása, a szín és fény sokszor mesteri plein air jellegű használatával, minden nagyobb feszültség kerülésével, erős szenvedély mellőzésével. Megkésett festészet tehát és hangulatában a Mészöllyel indult intim tájfestés továbbélése. Nagybányával szinte egyidőben, hivatalosan 1901-ben alakul a szolnoki művésztelep, felfogásban és földrajzilag is a meglévő hagyományhoz kapcsolódva. Bizonyos tekintetben e csoport is valami időtlen idilli életkép-világot képviselne, ha derűsebb hangulattal, frissen ragyogó színekkel is, mint Nagybánya. Lényeges eltérés — szemben Nagybányával — a szociális témák előtérbe kerülése, amit — talán weimari példák ihletése nyomán — Fényes Adolf Szegény ember sorozata jelenít meg. Az ilyen témák ekkor mindenfelé Európában felmerülnek, de -Fényes összefogó és lényegre törő festészete, egyszerűségében is monumentális megjelenítése túllép korának mind hazai mind külföldi példáin. Belülről és lélekben azonosulva ábrázolja alakjait, érzelmesen, de szenvedély nélkül. Az állásfoglalás élessége, kifejezetten mozgósító jellegű és értelmű művek egész sora egyszerre keletkezik ezzel a most említett gazdag virágzású, alapjában utánélő két művészteleppel. Olyan művekre célzok, mint Kernstok Agitátor-ja (1897) vagy Koszta Hazatérő aratók-ja (1897) vagy Révész Panem-je (1899), amelyek a készülő vihar morajlását éreztetik. A korszak végén Nagy Balogh János és Koszta művészete az egyik oldalon, számos más halkabb indulás a másikon bizonyítja, hogy tudatos mellőzése mindannak a hangulatos festői szépségnek, amely Nagybánya sajátja volt, nemcsak a festői látásmód alapvető eltérését, hanem egy fontos tematikus-eszmei változás kialakulását jelzi. Ez a változás, akár erősebben szecessziós-dekoratív utakon halad előre — mint Rippl Rónai párizsi ihletésű festészete —, akár a lényegre törés — az átformálás gondolatából indul ki, mint pl. a Nyolcak és az őket követő aktivisták köre, mind azt bizonyítják, hogy a művészet utjai — főleg a festészeté — szerteágaznak. Talán a vizuális szépség aszketikus mellőzése, a spekulatív elem erős hangsúlyozása okozta, hogy a Nyolcak és a hozzájuk kapcsolódó, a mához vezető törekvések aránylag nem váltak uralkodóvá és népszerűvé. Mellőzve Gödöllő vagy Kecskemét ugyané korszakban már alakult művésztelepeinek bemutatását — mert az eddig mondottakat csak színeznék — csupán e szakaszunk két nagy magányosára, a már említett Mednyánszkyra és Csontváry Kosztka Tivadarra célzunk. Hol a helyük ? merről nézzük művészetüket Î annál is inkább, mert mindkettő értékelésénél sok torzító elem furakodott be a köztudatba, megnehezítve a helyes történelmi látást. Hogy mindkettő magányos ós álmodozó: bizonyára nem véletlen, noha az eltérések köztük talán erősebbek a közös vonásoknál. Kétségtelen, hogy sem a szecesszió, sem a szimbolizmus vagy bármely más izmus sem rájuk, sem az előbb említettekre nem illeszthető a teljesség jogával. Csontváry ós Mednyánszky egyszerre modernebb és régiesebb is, mindketten új valóságot teremtenek és telve vannak a visszaálmodás vágyával. Ez az összetetten gazdag, minőségben magasmércéjű, eszmei tekintetben általában haladónak nevezhető festészet küzd a Műcsarnokba tömörült hivatalosan pártolt művészekkel. Ez a küzdelem nem jelentkezik úgynevezett véres harcban, inkább hiva. tali-anyagi előnyök kisajátításában. A műértő közönség mindinkább a — nevezzük így — minőségi festészet felé kötelezi el magát, és sokszor egyenesen meglepő, hogy a Műcsarnok — rutinos és jó készültségi műveivel — mennyire nem befolyásolta ezt az összképet. Sokkal nehezebb helyzetben van a szobrászat, amelynek természetéből kifolyólag — akár az építészetnek — sokkal nehezebb magát a társadalom anyagi támogatásától függetleníteni. Így a most tárgyalt korszak még folytatja, sőt fokozza az emlékműszobrászat hivatalos áradatát, amelyben a Fadrusz kezdeményezte szecessziós elemeket mutató stilizálás mellett a legjobbaknál egészséges monumentalitás is jelentkezik. Noha Stróbl műveiben ez a monumentalitás mindjobban eltolódik egy látványos naturalizmus, pathosztól nem mentes hamisság felé, mégis nem ő, hanem inkább Zala és a köréje csoportosulok szívják el a levegőt a haladó erők és lehetőségek elől. De mégis e korszakba esik olyan formában-tartalomban kiváló ós előre mutató szobrászok fellépése, 13 Századok 1967/3—4