Századok – 1967
Tanulmányok - Gonda Imre: A hadi- és békecélok a Monarchia háborús politikájában 37
A HADI- 158 BÉKECÉLOK A MONARCHIA POLITIKÁJÁBAN 57 elegendő ahhoz, hogy a Monarchiát — letépve a háborús vereség felé rohanó Németországról — megmentse. E hercegek kapcsolata a francia köztársaság vezetőivel legfeljebb néhány diplomáciai manőver lefolytatásához volt elegendő, és azt eredményezte, hogy az utolsó Habsburg-uralkodót az akció dicstelen végén megaláztatásra kényszerítse a német császár előtt, a Monarchiát pedig — a megkísérelt „hűtlenség" büntetéseképpen — teljesen kiszolgáltassa a német gazdasági és katonai agresszió bekebelezési törekvéseinek. Eléggé ismeretes, hogy Habsburg Károly, mint utolsó szalmaszálat, szívesen felhasználta volna sógorait az Entente felé való közeledés előmozdítására. Meg kell azonban jegyezni, hogy ezekben az években sokkal reálisabb és megalapozottabb közvetítési akciók is eredménytelenek maradtak. Az ún. Sixtus-akció jelentőségét nem is a kísérlet ténye adja meg, amely csupán egy volt a számtalan próbálkozásból álló sorozatban, hanem az, hogy egyrészt az uralkodói ház kezdeményezte, másrészt oly feltételek mellett, amelyek nem hagytak kétséget, hogy az uralkodó német szövetségese rovására is szívesen kilépne a háborúból. így Károly Sixtushoz címzett, a valóságban azonban Poincaré francia elnökhöz szóló levelében Elzász-Lotharingia Franciaországhoz való csatolása, Belgium visszaállítása, s összes afrikai gyarmatainak visszaadása mellett foglal állást, a Monarchia részéről pedig a megnagyobbított, de a Monarchia befolyása alatt tartandó Szerbia megteremtésére tett ígéretet.45 Ilyenformán az új uralkodó kormányzásának kezdete valóban a régi szövetségesi kapcsolat felszámolásának kísérletével indult el. Persze, voltak szépséghibái. Egyrészt az, hogy főcélja a dinasztia hatalmának megmentése volt. Az egész akció nem annyira egy átgondolt, politikailag megalapozott átalakulás kezdetét mutatta, mint inkább egy végig nem gondolt udvari-diplomáciai kísérletet. Ugyanekkor tagadhatatlan azonban az is, hogy az új uralkodó által képviselt szellem, amely az eddigi külpolitikai irányzattal s belpolitikai módszerekkel való szakítás szándékát mutatta, valóban jelentősen hozzájárult a Monarchia régi, merev stabilitásának fellazításához. Ezzel kétségtelenül hozzájárult a Monarchiában folyamatban levő bomlási tünetek meggyorsításához is, s azoknak a legális kereteknek a megteremtéséhez, amelyek között az átalakulás végbemehetett volna — ha nem lett volna máris késő. Az 1917 júliusában összehívott osztrák parlamentben lezajlott viták és egyéb jelenségek is ezt bizonyították. Ha tehát egyes régebbi német nacionalista törekvések és reakciós politikusok Károlyt és környezetét tekintik a Monarchia sírásójának46 és a központi hatalmakat ért háborús vereség egyik előidézőjének, akkor megállapíthatjuk, hogy bár indítékaik nem rokonszenvesebbek, mint Károly törekvései, a dolog lényegét tekintve van bizonyos, persze nagyon is korlátozott, igazságuk. Kétségtelen, hogy a Monarchiának — léte megmentése érdekében — indokolttá vált elszakadása a Német Birodalomtól minden körülmények között csak „árulással" határos módszerekkel volt megkísérelhető. A Károly által igénybevett módszer azonban nem volt célravezető. A másik kérdés, hogy a németektől való elszakadás ebben az időben megmenthette vol-45 A Sixtus-akció lefolyására vonatkozó munkák között ld. az egyik legújabbat: R. Lorenz: Kaiser Karl und der Untergang der Donau-Monarchie. Graz, Wien. Verla« Styria. 1959. 319 — 348. 1. Említésre méltó még: R. Fester: Die Politik Kaiser Karls und der Wendepunkt des Weltkrieges. München, J. F. Lehmanns Verlag. 1925 stb. ic Ld. R. Fester-, i. m. előszó és 2. sz. függelék, amely Gr. Wedel bécsi német nagykövet egyik jelentését tartalmazza, s amelyre még visszatérünk.
