Századok – 1967
Közlemények - Rév Erika: A védelem szerepe a népbiztosperben 583
594 RÉV EBIKA más módot ós utat választana a titoktartás alóli felmentés céljából, minden más megoldással megsértené a nemzetgyűlés által alkotott és a kormányzó által megerősített 1920. évi X. törvény 16. §-át. Jogi érvei közben Nagy György ismét hangsúlyozta, hogy a király 1918 novemberében önként mondott le a hatalomról és előre elfogadta a magyar nemzetnek minden olyan határozatát, amelyet az államfői hatalom gyakorlásáról hoz. Kimutatta azt, hogy Károlyi első kinevezését még a királytól kapta, hogy már a népköztársaság kikiáltása előtt sem voltak hajlandók ítéletet hozni a bírák a király nevében, de ettől függetlenül is a Károlyi-kormány a nemzet akaratából nyerte eredetét. Nagy György kiemelte: „Az októberi forradalommal elszakadt a nemzet Ausztriától, a Habsburg-házat eltávolította és visszanyerte a maga teljes önállóságát ós függetlenségét. Ez a független nemzet a Nemzeti Tanács útján megnyilatkozva kinevezte Károlyit és kormányát. A volt király november 13-án kijelentette azt is, hogy előre aláveti'magát a nemzet akaratának. A nemzet pedig három nappal később, november 16-án az országház kupolacsarnokában kikiáltotta a népköztársaságot, köztársasági alapokra fektette az alkotmányt, ós így a volt király éppen saját kijelentése folytán köteles volt tiszteletben tartani a nemzetnek ezt a megnyilatkozását, ezt az akaratát. Ez a történelmi tény." A tanács elnöke hiába igyekezett félbeszakítani a védőnek ezt a fejtegetését, hiába szólt közbe,hogy nem tűri el,hogy a tárgyaláson,,reklámot csináljanak a volt forradalomnak", a védők cáfolhatatlan történelmi tényekkel bebizonyították: az októberi' forradalom jogászi szempontból teljesen legális volt. Nagy György és Gál Jenő ugyanakkor olyan érveket használt, amelyek a legszemélyesebb módon érintették a tanács elnökét, Stocker Antalt. Nagy György rámutatott arra, hogy a Károlyi-korszak idején 39 bírót léptettek elő, vagy neveztek ki, akiket most nem lehetne törvényes bíráknak tekinteni, ha a Károlyi korszakot törvénytelennek tekintik. Gál Jenő egyenesen feltette a kérdést: „Nem tudom, hogy vájjon a mélyen tisztelt bíróság tagjai között is nincsenek-e olyanok, akik éppen ettől a kormánytól (tudniillik a Berinkey-kormánytól) kapták kinevezésüket, mert abban a pillanatban, amint egy esetleges ilyen kinevezést érvényben levőnek tekintik, amint az illető bíró úr itt funkcióhoz jutott és közszolgálatot teljesíthet, nyilvánvaló, hogy ennek a törvényessége sem vonható kétségbe." Gál Jenő és Nagy György nagyon jól tudták, hogy Stocker Antalt 1919. március 21-ón, néhány órával a Tanácsköztársaság kikiáltása előtt a Berinkey-kormány utolsó minisztertanácsán nevezték ki kúriai bíróvá.15 A vád képviselője a hivatali titoktartás alóli felmentés kérdésében természetesen ellenezte a kormányzó megkeresését, és arra hivatkozott, hogy a Károlyi-korszak minisztereit nem a király nevezte ki, a Bp. 204. §-a viszont csakis a király által kinevezett miniszterekre vonatkozhat. A bíróság számára a minisztertanács oldotta meg a védők által kiélezett helyzetet, külön határozattal felmentette az összes közalkalmazottat a titoktartás kötelezettsége alól a Stocker Antal által kihirdetett szöveg szerint: „ezen ügyben tanúként kihallgatandó minden közszolgálatban álló, vagy abból kilépett személy a bűnügy tárgyára vonatkozó, vagy azzal összefüggő ténykörülményeket illetőleg". A bíróság természetesen ezt a minisztertanácsi határozatot kielégítőnek találta, és a kormányzó megkeresését mellőzte. Ezzel az álláspontjával viszont a bíróság félreérthetetlenül tanúsította, hogy politikai okból hajlandó félretenni még az ellenforradalmi korszak idején hozott törvényeket is. A védelem érvelése ugyanis jogászilag támadhatatlannak tekintendő: az 1920. évi I. és X. törvények intézkedései folytán egyedül a kormányzó adhatta volna meg a hivatali titoktartás alól a felmentést. > * A védőknek mindezek a felszólalásai, amelyek a politikai kérdéseket rendkívül kiélezték és az ellenforradalmi rendszert kényes helyzetbe hozták, még a szóllítómunkások bojkottja idején hangzottak el. Nyilvánvalónak látszott, hogy a bojkott megszűnése után a vádhatóság nem tűri tovább és nem is hagyja megtorlatlanul a védőknek ezt a magatartását. 1920. szeptember 3-án Aczél Imre főügyészhelyettes megtámadta az egész védelmet és a védők ellen olyan hajszát indított el, amelyre nincs példa a magyar igazságszolgáltatás történetében.1 5 A főügyészhelyettes soronkívül szót kért és kapott ós bevezetőként előadta, hogy „aki az igazságot keresi, annak tisztán kell látnia, annak ismernie kell nemcsak a bűnper egész anyagát, nemcsak a terhelő és mentő bizonyítékokat és adatokat, hanem ismerni kell elsősorban a perben szereplő személyek egész lelki" Böhm Vilmos: Két forradalom tüzében. Bpest, Népszava. 1946. 199. 1. " I'. I. Arch. Budapesti Bűntetőtörvényszék, 1920—6274 LXIX. és LXXII. köt.
