Századok – 1967
Tanulmányok - Berlász Jenő: A pest-budai céhes ipar válsága és a Ferenc-kori céhszabályozás (1790–1840) 546
566 BERLÄSZ JENŐ volt bizalommal a tömegkészítmények iránt, s ahol az iparcikkeket jobbára a fogyasztó kívánsága szerint kellett elkészíteni, ott a kézművesség létalapja a manufaktúra és a kereskedelem akkori konkurrenciája mellett is biztosítva volt. Másik oka ennek a viszonylag szilárd helyzetnek az volt, hogy a nagyforgalmú pesti országos vásárokon az árutermelő pesti kézművesség megtalálta a kereskedelmi tőkével való együttműködés lehetőségét, s ennek révén készleteit el tudta helyezni az ipari termékekben rendkívül felvevőképes dél-magyarországi, erdélyi és törökországi piacon. Ugy látszik tehát, mintha a pesti kézművesipar a XIX. század első felében még képes lett volna megfelelni a vele szemben felmerülő mennyiségi és minőségi követelményeknek. S hogy ez a helyzet minden bizonnyal mégsem állt fenn, az ekkor még nem annyira a technikai elmaradottságon múlt, mint inkább a céhszervezet bénító szorításán, különösen a céhzárlat csaknem általános érvényesülésén. Megfigyelésünk valószínűségét messzemenően igazolni látszanak a manufaktúra által nem fenyegetett kézművesszakmák helyzetére vonatkozó adatok is. Hogy az élelmező és háztartási iparok teljes mértékben helytálltak a városon belüli piac szükségleteinek fedezése tekintetében, ahhoz kevés kétség férhet. A városi lakosságnak élelemmel való ellátása ti. a városgazdasági rendszernek első, legfőbb követelménye volt; e mögött minden más érdek háttérbe szorult. Szinte azt lehet mondani, hogy a kenyér- és a húsipar működése nem is a mesteremberek szakmai ügye volt, hanem par excellence közügy. Ez volt az egyetlen ipari terület — erre nyomatékosan rámutatott Széchenyi is —, ahol a városi gazdaságpolitika elsősorban nem a termelői érdekeket védelmezte, hanem a fogyasztók érdekeit. S hogy ettől az irányvonaltól semmiféle belső politikai változás esetén se lehessen eltérni, arra — : az 1659: 7. és 1715: 79. tc.-ben biztosított árszabási jogánál fogva — Pest vármegye hatósága ügyelt. A megye rendkívül gondos árelemzéssel félkrajcárig menő pontossággal minden évszakban újra szabályozta a liszt-, kenyér-és húsárakat, és kérlelhetetlen szigorral ellenőriztette azok betartását. Külön biztosítéka volt az élelmezés zavartalan működésének a pékek és mészárosok piaci monopóliumának megsztíkítése; a hetivásárokon ti. kenyeret és húst ( a vidékieknek is szabad volt árusítaniok. Válságos időkben pedig, amikor a szóbanforgó iparágak működése akadozott, a hatóságok a mindennapi be-1 hozatalt is megengedték. S ha a vármegye a pékek s különösen a mészárosok részéről valamiben renitenciát gyanított, azonnal a céhkiváltságok elkoboztatásával fenyegette meg őket.80 E szorosság s a mestereknek viszonylag nagy száma ellenére a sütő- és húsiparosok teljes egzisztenciális biztonságban, sőt jólétben éltek, hiszen állandó biztos fogyasztópiacra, nagytömegű egyéni fogyasztó mindennapos kisméretű szükségleteire termeltek minden kockázat nélkül. Hogy bérmunkát is végeztek, az nem rászorultságukon múlt, hanem a fogyasztók fentebb említett konzervatív szokásain. Méginkább a polgári jómód képviselői voltak a mészárosok, akik vágóállataikat maguk szerezték be az alföldi megyékben, s útjaikon nagyszerű alkalmuk kinálkozott hogy a húsvágásnál jóval jövedelmezőbb állatkereskedelmi üzleteket is lebonyolítsanak. — Kevésbé voltak kedvezők a molnármesterek kereseti viszonyai. Ezek apró dunai hajómalmaikon kizárólag bérmunkát végeztek meglehetősen alacsonyan limitált áron. Őrlő bérüket a megye csak a legvégső esetben volt hajlandó felülvizsgálni. Ilyen eset fordult elő 1810-ben, amikor a háborús 80 Pest megye levéltára., Limitationes. Árszabások 1774—1833. F. 65. és Árszabások jegyzőkönyve 1774 — 1811.
