Századok – 1967

Tanulmányok - Arató Endre: A külpolitika hatása a balkáni népek nemzeti-felszabadító mozgalmára a XIX. században 505

A KÜLPOLITIKA HATÁSA A BALKÁNI NÉPEK FELSZABADÍTÓ MOZGALMÁRA 521 doniára, amely szláv többségű terület volt. Az ezirányú görög törekvés előtt jelentős akadályt képezett az önálló bolgár exarchátus megteremtése 1870-ben. Ezzel a bolgárok harca az önálló nemzeti egyházért fokozatosan megvalósult, s megszűnt a konstantinápolyi görög klérus bulgáriai befolyása. Ez az önnállósodás — a görögökkel szemben — megnyitotta az utat a Macedónia irányába való terjeszkedésnek is. Az 1860-ban Szerbiában uralomra lépő Mihály arra törekedett, hogy országát teljesen függetlenítse a portától, s ezzel szoros összefüggésben az Obrenovic-dinasztia uralma alatt egy délszláv birodalmat akart létrehozni. Ez az állam jórészt a török uralom alól felszabadított területekből alakult volna meg, és a szerb egység eszméjének lett volna a megvalósítása, ami persze nem volt ment hódító törekvésektől sem. A fejedelem első lépése modern szerb hadsereg létrehozása volt. Ezután jelentős, alkotmányt kiegészítő törvényeihez nem kérte az előírt hozzájárulást a portától. Különösképpen a hadsereg váltotta ki Törökország tiltakozását, s így állandó incidensekre került sor a szerb—török határon, valamint több olyan nagy városban, ahol török helyőrség tartózkodott. Különösen a belgrádi, 1862 júniusi események élezték ki a szerb—török viszonyt és váltottak ki nemzetközi visszhangot. Ez alkalommal fegyveres összetűzés zajlott le a lakosság és a Belgrádban állomásozó török garnizon között. E véres eseményekkel a szerb kérdés ismét az európai közvélemény elé került és a törökök e kegyetlen lépése felhívta a figyelmet arra, hogy milyen súlyos veszélyeket rejt magában a török helyőrségek állomásozása a szerb városokban, s mennyire szükség van a szerb fejedelemség és a porta viszonyának végleges rendezésére. Ebben az ügyben Konstantinápolyba nemzetközi értekezletet hívtak össze, amelyen a Szerbia autonómiáját garantáló nagyhatalmak vettek részt. Orosz- és Franciaország támogatta a szerb kérést. A szerbek — teljes joggal — a fejedelemség területén fel akarták számolni a török helyőrségeket. Anglia és Ausztria azonban ellenezték ezt az indokolt kívánságot és Törökországot támogatták. Ilyen körülmények között 1862-ben kompromisszumos határozatra került sor: a hat török garnizonból csupán kettőt szüntettek meg. Az 1866-os esztendő azonban kedvező változást hozott a nemzetközi helyzetben Szerbiának. Ausztria vereséget szenvedett a porosz—osztrák háborúban és az említett krétai felkelés is meghátrálásra kényszerítette a portát. így 1867-ben, a cári Oroszország diplomáciai segítségéve], sikerült a szerb területet a török helyőrségektől teljesen megtisztítani. Ez a diplomáciai győzelem lendületet adott a szerb egységmozgalomnak. Ugyanebben az időben Olasz- ós Németországban jelentősen előrehaladtak az egységtörekvések és e példák is ösztönző hatást váltottak ki. A fejedelemség a szerb egység megvalósításához elkerülhetetlenül szükséges törökellenes egységfront kiépítéséhez is hozzáfogott. Sorra hozta létre a katonai szövetséget Crna-Gorával, Görögországgal és Romániával. Megállapodást kötött egymással a Bukarestben tevékenykedő bolgár felszabadító bizottság és a szerb fejedelemség. E szövetséget a cári Oroszország támogatta. Mihály azonban törökellenes egységtörekvéseivel párhuzamosan abszolutisztikus rendszert épített ki, s ezért sem válhatott a fejedelemség Mihály uralma idején szerb Piemonttá. Bosznia-Hercegovinában — Bulgáriához hasonlóan — a parasztmozgalmak jelentős szerepet kaptak a nemzeti-felszabadító küzdelmekben. Különösképpen sűrűsödtek ezek a megmozdulások a század második felében. Az élen