Századok – 1967
Tanulmányok - Arató Endre: A külpolitika hatása a balkáni népek nemzeti-felszabadító mozgalmára a XIX. században 505
A KÜLPOLITIKA HATÁSA A BALKÁNI NÉPEK FELSZABADÍTÓ MOZGALMÁRA 513 a Peloponneszosztól keletre eső Kikládok kerültek a görög államhoz, amelyeknek csak 800 ezer lakosuk volt, háromszor ennyi görög élt a török birodalomban, valamint a Nagy-Britanniához tartozó görög szigeteken. S ha közvetlenül a londoni egyezmény proklamálta is az önálló Görögországot, nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a döntő lökést ehhez az 1829-es orosz győzelem adta. Helyesen állapította meg Marx, hogy a görögök ügyét, a felkelés sorsát „nem Ali pasa janinai összeesküvése és lázongásai, nem a navarinói csata vagy a moreai francia hadsereg, vagy a londoni értekezletek és jegyzőkönyvek döntötték el, hanem Dibics, aki az orosz hadsereg élén a Balkán-hegységen át benyomult a Marica völgyébe". A drinápolyi béke Szerbiára és a két román fejedelemségre vonatkozó pontjai is megvalósultak. Az 1830 decemberében kiadott hatti serif biztosította a különböző szerződésekben lefektetett jogokat, valamint jelentősen kibővítette a szerb autonómiát (pl. a porta nem avatkozhatott Szerbia belügyeibe, a megszabott adón kívül többet nem vethetett ki, a szerb fejedelem megszervezhette a fegyveres őrséget, a szerbek törökök szolgálatára nem voltak kényszeríthetők. Intézkedés történt a szpahi-birtokok szerb parasztságnak történő átadására is). A szerb fejedelemség 1833-ban azután kihasználva a török birodalom belső nehézségeit, Mohamed Ali egyiptomi pasa támadását, elfoglalta azt a hat náhiet, amely ugyan nem tartozott a belgrádi pasalikhoz, de a szerbek az első felkelés idején felszabadították azokat. A cári Oroszország követelésére a porta elismerte a szerb fejedelemség e területi gyarapodását. A cári Oroszország a drinápolyi szerződés értelmében 1831-ben Moldvában és 1832-ben pedig Havaselvén bevezette az ún. Szervezeti Szabályzatokat. E statutumok alapján a két román fejedelemség megtartotta korábbi feudálisarisztokratikus berendezkedését, amelyben azonban bizonyos polgári-nemzeti elemek is helyet kaptak. A törvényhozó hatalmat a bojárok által választott országgyűlés képviselte, amelynek határozatával szemben a török* vagy az orosz birodalomhoz lehetett fellebbezni. A végrehajtó hatalom a fejedelem kezében összpontosult, akit jórészt bojárokból álló, erre a célra külön összehívott gyűlés választott — tudjuk — élethossziglan. Kiépült a modern vonásokat is felmutató államapparátus, amelynek vezető tisztségeit bojárokkal töltötték be. Ezekután nem csodálkozhatunk azon, hogy a parasztság számára a statutumok igen kedvezőtlen intézkedéseket tartalmaztak, s Marx találóan nevezte azokat a „robotmunka kódexeinek". Ugyanekkor a Szervezeti Szabályzatoknak voltak pozitív elemei is. Már az a tény, hogy e statutumok mindkét fejedelemségben azonosak voltak, egyengette a két fejedelemség egyesülésének az útját. A törvényhozói, végrehajtói és bírói hatalom szétválasztása, a belső vámhatárok felszámolása, a nemzeti hadsereg és a román nyelvű oktatásügy megszervezése a polgári-nemzeti fejlődést készítették elő. I. Miklós az európai nagyhatalmak befolyására, valamint azért is, hogy megnyerje a szultánt, a határidő lejárta előtt, 1834-ben kivonta csapatait a két román fejedelemségből. Ez utóbbi mozzanat már jelezte az orosz külpolitika átmenetileg megváltozott irányát, amely már nem kedvezett a balkáni népek nemzeti-felszabadító mozgalmainak. A porta és a Franciaország által támogatott egyiptomi pasa, Mohamed Ali közötti harcban ugyanis a cári Oroszország jól felfogott érdekeit figyelembe véve (kedvezőbb volt számára egy gyenge török birodalom, mint a francia befolyás alatt álló és erős Egyiptom, amelynek csapatai 1833 elején Konstantinápoly felé nyomultak), a szultán oldalára állt; flottája és
