Századok – 1967
Tanulmányok - Arató Endre: A külpolitika hatása a balkáni népek nemzeti-felszabadító mozgalmára a XIX. században 505
A KÜLPOLITIKA HATÁSA A BALKÁNI NÉPEK FELSZABADÍTÓ MOZGALMÁRA 509 kelők érdekében. S mivel a török félt egy újabb orosz háborútól, a tárgyalások sikerrel jártak: Szerbia, tulajdonképpen a belgrádi pasalik, korlátozott önkormányzatot kapott, s a felkelés vezérét, Milos Obrenovicot szerb főkenéznek ismerték el. A szerbek ezt az autonómiát csak kiindulópontnak tekintették, s ezen önkormányzat kiszélesítése, ill. függetlenségük ügye már nem fegyveres felkeléshez, hanem különböző tárgyalásokhoz, a nemzetközi helyzethez, a 20-as évek orosz—török viszonyának alakulásához kapcsolódott. Mielőtt azonban számbavennénk ezeket az eseményeket, figyelmünket a közben kitört görög felkelésre kell fordítanunk. Az 1821-es fegyveres megmozdulás kiterjedt Moreára és az Égei-tenger szigeteire, majd az egész görög nép harcává szélesedett. Vezető ereje a görög kereskedőpolgárság volt, amely jelentősebb pozíciókkal rendelkezett, mint a szerb. Rajta kívül a parasztság is jelentős mozgató erőt képviselt. A hazai polgárság mellett a felkelést támogatták Európa több nagy városának görög kereskedő kolóniái (Odessza, Moszkva, Genova, Trieszt, Bécs, Marseille, Liverpool, Manchester). Az itt élő kereskedők a balkániaknál gazdagabbak voltak. Míg a szerb felkelők csak szerb testvéreikre számítottak (s a hercegovinaiak, Crna-goraiak és magyarországiak támogatták is őket), addig a görögök a török birodalomban élő népek megszervezésére is törekedtek. E szolidaritás biztosításának jelentős előzménye volt a kiváló görög költő és forradalmár, Rigasz Velesztinlisz költészete és tevékenysége. írásaiban hangot adott annak a fontos gondolatnak, hogy a felkelés valamennyi leigázott balkáni nép közös ügye. Rigasz egy demokratikus szellemű alkotmánytervezetet is kidolgozott, amelyben jelentős helyet foglalt el a balkáni népek testvéri együttműködése. A görög fegyveres küzdelemhez kapcsolódott a havasalföldi Tudor ' Vladimirescu megmozdulása, amely mindenekelőtt antifeudális felkelés lévén, később éles ellentétbe is került a fanarióta Alexander Ipszilantisz-vezette törökellenes görög nemzeti mozgalommal. Ebben az ellentétben nemcsak az előkelő fanarióta és a román parasztmozgalom vezérének, az uralkodó osztály és a parasztság küzdelmét kifejező harca jelentkezett, hanem az az ellenszenv is, amelyet a románok a görög elnyomással szemben éreztek. Ipszilantisz lépéseket tett Milos Obrenovié megnyerésére, hozzá írt levelét azonban az osztrák konzul kezdeményezésére a vidini pasa elfogatta. Kedvezett azonban a felkelésnek Ali janinai pasa szultán-ellenes, feudális-szeparatista mozgalma, amely lekötötte a porta figyelmét. A görögök oldalán bolgár csapatok is harcoltak. Milyen álláspontot foglaltak el a görög felkeléssel kapcsolatban a nagyhatalmak ? A cári Oroszország, a törökellenes küzdelmek természetes támogatója ingadozott, nyilvánvaló volt előtte a mozgalom oszmán birodalom ellen irányuló éle, de egyben az is, hogy kapcsolatban áll a Szent Szövetséget gyengítő olasz és spanyol forradalmi mozgalmakkal. Ennek megfelelően a cár tett ugyan bizonyos kísérletet a nagyhatalmaknál 1821-ben, hogy kompromisszum útján oldják meg a görög kérdést, de erre nem került sor. Különben is Metternich a görög felkelés forradalmi vonásait hangsúlyozva előtte, befolyást gyakorolt rá: a görögökről, mint nemzetközi gyújtogatókról, rebellisekről beszélt, akiket meg kell büntetni. A cári Oroszország szolgálatában álló görög politikus, Kapodisztriasz ezt a befolyást nem tudta ellensúlyozni. A Szent Szövetség 1822-es veronai kongresszusán Ausztria, Orosz- és Poroszország képviselői kijelentették, hogy a görög felkelőket lázadóknak tekintik, akik „törvényes
