Századok – 1967
Tanulmányok - Kristó Gyula: Anjou-kori krónikáink 457
ANJOU-KORI KRÓNIKÁINK ч 495 Tézis ide, tézis oda, Nagy Lajos harcolt, olykor kegyetlenül és vadul, s a krónikásnak ezt meg kellett örökítenie. Az a kérdés, hogyan tudta ezt az előszó programjának megfelelően megoldani. Az előszó ugyanis többször kiemeli az irgalmas király (rex misericors) ideálját. A szerzőnek — ha azonos szerzőt tételezünk fel — itt is tartania kellett magát a prológus eszményéhez. íme a módszer! Capua elfoglalásáról így ír: „Rex autem Lodouicus habens liberum aditum, introiuit Capuam, et cepit earn sine sui et cuiuscunque lesione. Et postquam rex habuit Capuam. . ., venit Auersam, qui receperunt eum cum honore."209 Ez „tévedés", de felettébb valószínű, hogy a szerző tudatos, szándékos hamisításáról van szó. A krónikás úgy ábrázolja az eseményt, mintha a capuaiak belátták volna, hogy a magyar királlyal az Isten áldása és erős sereg van, ezért megadták magukat.210 Ebből a krónikás teremtette szituációból egyenesen magasztosul fel Nagy Lajos rex misericors-szá, hiszen nem vérszomjas, nem áll bosszút a kapitulált ellenségen. Ez a kép, persze, hamis: Capua nem hódolt be, véres ütközetben kellett szétverni Johanna seregét és elfoglalni a várost.21 1 Természetesen nem lehetett, de nem is kellett minden véres csatát meghamisítani; ahol ilyenről ír a szerző, ott mindig igazolja a királyt a hadjárat jogosságával, az igaz ügy harcosaként állítva be Nagy Lajost, de igazoltatja a királyt az állandóan jelenlevő és kifogyhatatlan kegyű isteni segítséggel, valamint az ellenség kegyetlenségével is. A durazzói herceg kivégzéséért még hálát is ad az Istennek: „Per omnia benedictus deus qui sic I tradidit impios puniendos."212 A gonoszok (impii), a király ellenségei szemben állnak a kegyes Lajossal, az előszóbeli királyi kegyességgel (misericordie pietas). A legjellemzőbb ezzel kapcsolatban az az epizód, amelyben Lajos seregének a foggiabeliek elleni hadműveleteit beszéli el. Ezek során a várost teljesen megsemmisítették. Ezt is — mint minden eseményt — igyekszik megindokolni a szerző, hogy lemossa a vért királyáról, s jogossá tegye eljárását.213 E résznél még egy körülmény figyelemre méltó. A csatát Lajos távollétében Laczkfi István irányította, s az ég adott neki győzelmet.214 E rész tökéletesen párhuzamba állítható a prológus híres, bibliai ihletésű koncepciójával: „»Per me«, inquit Deus, et non virtute propria »reges regnant«. . ,"215 Mint láttuk, a szeí'ző az előszóban a béke gyönyörűségének (pulchritudo pacis) képét vetíti az olvasó elé. Bár Nagy Lajos korából szinte csak háborúkat van módjában leírni, az előszó elveinek szellemében itt is többször felcsillan a békességre való törekvés igénye. Ennek legteljesebb kifejezése a máiidézett mondat Endre meggyilkolásánál, a nagy viszályok kezdetének küszöbén: „expectauimus pacem et non venit. . ,"216 De többször a háborús képek közé is belevegyíti a békés szólamokat, amelyekkel a prológus szellemében igyekszik átszínezni királya alakját: „. . .premisit suos intimos et dilectos, videlicet dominum Johanném episcopum Wesprimiensem et magistrum Nicolaum filium Laurency (Toldi Miklós?) cum magna pecunia, firmiter eis -*B t Mátyás F.: HHFD III. köt. 150. 1. 210 Uo. 211 Pór Antal: Nagy Lajos (MagyarTörténeti Életrajzok). Bpest. 1892. 156 — 157. 1. 212 Mátyás F.: HHFD III. köt. 151. 1. 213 Uo. 154.1. A szerző indoklása: a város lakói a gyilkos, a jogtalanul, tehát zsarnok módon trónbitorló Johanna mellé álltak, és fegyveres sereggel fordultak a magyarok ellen. 214 Uo. 215 SRH I. köt. 241. 1. 216 Mátyás F. : HHFD III. köt. 143. 1.
