Századok – 1967
Tanulmányok - Gonda Imre: A hadi- és békecélok a Monarchia háborús politikájában 37
38 GONDA IMRE láthatatlanul folytatódott. A Habsburg-monarchia kormánya 1916. január 7-én ismét elérkezettnek látta az időt arra, hogy háborús céljait, ezúttal végre részletekbe menően is megtárgyalja. Bár a háború néhány alapvető szempontját a hadüzenetet elhatározó 1914. július 19-i közös minisztertanácson leszögezték, az azóta lepergett másfél év néhány olyan tapasztalatot érlelt meg, amely ezen elvek módosítását is indokolttá tette. Nem hat az újdonság erejével az a megállapítás, hogy a bekövetkezett változások a háborús célok revíziója terén éreztették hatásukat, s az 1914 nyarán még igen burkolt nézetkülönbségek másfél évvel később már erőteljesebb körvonalakat mutattak. Ha nem is célunk az említett 1916. január 7-i közös minisztertanács teljes anyagának ismertetése, az idevonatkozó problémák részletes elemzése igen érdekes eredményekhez vezethet.3 Az értekezletet b. Burián külügyminiszter két igen lényeges megállapítással indította el: először is azzal, hogy ,,a háborút elsősorban a Monarchia integritásáért és biztonságáért vezeti". Másodszor: a szóbakerülő kérdéseknél „sem egyoldalúan osztrák, sem egyoldalúan magyar érdekekről nem lehet szó, csakis a dualista Monarchia jól mérlegelt összérdekeiről". Míg az első megállapítás a Monarchia kományának eredeti álláspontját ismételi meg a kezdődő vita kiindulópontjaként, legfeljebb azzal a — nem stiláris — hangsúlyváltozással, hogy nem emeli ki az annexiókkal szembeni határozott állásfoglalását, addig a második kijelentés egy lépéssel továbbmegy, amennyiben a dualista állam két alkotóelemének különálló, de a közös cél érdekében összeegyeztetett érdekeire hívja fel a figyelmet. A különállóságnak ez az óvatos megfogalmazása Burián tájékoztató előadásában nem kelti a vitathatatlan összhang benyomását. Burián expozéjának legjelentősebb részét — tartalmi és terjedelmi szempontból egyaránt — a szerb-délszláv, illetőleg a balkáni kérdés alkotta. Ebből is látható, hogy ez a kérdés továbbra is a Monarchia Achilles-sarka volt, annak ellenére, hogy Szerbia — ahogy azt Burián hangsúlyozta — a központi hatalmak haderőinek megszállása alatt állott. A legjellemzőbb azonban mégis az, hogy a Monarchia kormányának dilemmája: a szerb kérdésnek a Monarchián belül, vagy azon kívül létrehozandó megoldása — így sem oldódott meg. Burián szerint Szerbia jelentős része a titkos szerződések szerint Bulgáriának jut. Csupán kb. 1 1/2 millió lakost magában foglaló kicsiny hegyvidék sorsáról kell dönteni. Ezzel kapcsolatban is két lehetőség áll fenn: vagy bekebelezik a Monarchiába, vagy Montenegróval együtt önálló államot hoznak létre belőle, amelynek államiságát azonban jelentősen korlátozzák a Monarchia biztonsága érdekében. A bekebelezésnek — Burián szerint — éppúgy megvannak a hátrányai, mint az önálló állam létrehozásának. Az előbbinek államjogi és gazdasági akadályai vannak, utóbbi viszont azzal a veszéllyel járna, hogy — szerinte — új szerb nemzeti agitációs központ alakulna ki, s éppen ezért minden politikai akciószabadságot meg kellene vonni az új királyságtól s gazdaságilag drákói eszközökkel kellene gazdasági függőségbe hozni a Monarchiától, aminek hatása egyáltalán nem bizonyos. Hogy a szerb kérdés mindenképpen megoldhatatlan a Monarchia számára — akár a szerb állam 66%-át, akár 100%-át kebelezik be —, az Burián előadásából világosan kiderült. Az az áthidalhatatlan ellentmondás, amely szerint a bekebelezett Szerbia a Monarchia 3 OL. Ministerrat für gemeinsame Angelegenheiten. 526. Protokoll vom 7. Jänner 1916. Ld. még: Protokolle des gemeinsamen Ministerrates der Österreichisch-Ungarischen Monarchie (1914—1918). Eingeleitet und zusammengestellt von Miklós Komjáthy. Budapest. 1966.
