Századok – 1967

Krónika - Nemzetközi kollokvium a dunamenti országok 1938–1945 közti történetéről (Sz. Ormos Mária–Tilkovszky Loránt) 389

398 KRŐNIKA alkalmat, hogy bizonyos kérdéseket felszólalásuk során is elemezzenek. E. Campus és Ch. Zaharia a Kisantant és a Balkán-antant, s bennük Románia szerepével foglalkoztak, a status quo védelmét hangsúlyozva a német agresszióval és magyar revíziós törekvésekkel szemben. Ch. Matei felszólalása a Csehszlovákia melletti romániai szolidaritási mozgalmat mutatta be, a müncheni egyezmény és a bécsi döntés, majd Csehszlovákia teljes likvidálása idején. A szovjet A. Nyedorezov a dunamenti országok társadalmi-politikai helyzetének néhány aspektusát vizsgálta, majd a konföderációs tervekkel kapcsolatos szovjet álláspontot akként világította meg, hogy a Szovjetunió nem elvileg ellenezte a konföderációt, hanem csupán az olyan konföderációval állt szemben, amely a Szovjet* unió elszigetelését, továbbá annak megakadályozását célozta, hogy az abban résztvevő országok a szociális átalakulás útjára lépjenek. Mint rámutatott, a konföderációt nemcsak a Szovjetunió ellenezte, hanem az egyes országok is féltették tőle nemzeti szuverenitásukat. C. Vaccarino felszólalása a dunamenti és balkáni országok ellenállási mozgalmának olasz vonatkozásait világította meg, egy másik olasz történész, T. Sala a katonai megszállás és polgári közigazgatás kérdéseit vizsgálta a ljubljanai „tartományban"; a jugoszláv D. Zografski Macedonia felosztásának kérdésével foglalkozott. Figyelmetkeltő magyar felszólalás volt Sipos Péteré, aki a dunamenti országok részére folyt német fegyverszállítás adatait vetette egybe. A nemzetközi kollokvium harmadik napján folytatódott a vita, számos felszólalással a kollokvium mindkét, egymáshoz szorosan kapcsolódó témaköréhez. A magyar történészek részvétele ezúttal is élénk volt: Herceg Céza a nagyhatalmak müncheni politikájának gyökereit elemezte, Lackó Miklós a dunamenti országok, különösen Magyarország és Románia fasiszta mozgalmait vizsgálta, Horváth Miklós jugoszláv területek magyar katonai megszállásáról adott képet, Borús József az 1944 — 45-ös magyarországi hadihelyzettel foglalkozott, Mucs Sándor pedig az ellenállási mozgalom szervezését a hadseregben világította meg. Érdekes volt Földes Pál partizánemlékeit felelevenítő felszólalása. , Bánki György a kollokviumon felvetődött kérdésekre több vonatkozásban is reflektált. Vizsgálta a dunamenti országokba történt német gazdasági behatolás formáit, s rámutatott arra, hogy a németek elsősorban nem tőkebefektetés útján, hanem a kül- i kereskedelmi kapcsolatokon keresztül növelték ez országokban befolyásukat. Kifogásolta a Kisantant szerepének egyoldalú megítélését, s felhívta a figyelmet a magyar revíziós törekvésekhez tanúsított német viszony különbözőségére csehszlovák és román vonatkozásban. Mc. Cagg korábbi felszálalására reflektálva úgy találta, hogy az ellenállási mozgalommal kapcsolatos szovjet állásfoglalás alakulását kevésbé Sztálin személyes fel- , fogásában beállott fordulatnak, mint inkább a népfrontpolitika követelményei fokozottabb alkalmazásának kell tulajdonítani. Végezetül hangsúlyozta, hogy a magyarországi ellenállási mozgalom lebecsüléstől és túlbecsüléstől egyaránt mentes vizsgálatára van szükség. V. L. Iszraelján felszólalása a Kisantant revízióellenességének egyoldalú hangsúlyozásával szemben nyomatékkal mutatott rá arra, hogy annak szovjetellenes éle is volt. Majd azt fejtegette, hogy Románia viszonya a Szovjetunióhoz Titulescu alatt sem volt baráti, s a rezsim szovjetellenességének befelé kommunistaellenesség felelt meg. A magyaországi felszabadító harcokkal foglalkozó felszólalását ./. A. Boltyin végezetül a budapesti kollokvium jelentőségét méltató szavakkal zárta. A román történészdelegáció vezetője, I. Popescu-Puturi, ugyancsak elismeréssel szólt arról a kedvező tudományos légkörről, amelyben a tanácskozás folyt. H. Michel-nek, a második világháború története kutatását szorgalmazó ós támogató nemzetközi bizottság főtitkárának mély átórzéstől fűtött zárószavai további eredményes tudományos erőfeszítésekre ösztönöztek. A kollokviumon elhangzottak kétségtelenül azt bizonyították, hogy bizonyos, egész Európát érintő történeti kérdésekben a történészmunka nemzetközi konfrontálása nemcsak lehetséges, de minden résztvevő számára szerfelett hasznos és tanulságos is. A korábbi, hasonló tematikájú konierenciákkal szemben a budapesti kollokvium jelentős előrelépést tett abból a szempontból, hogy sokkal jobban megalapozta az ellenállási küzdelmek eseményeinek a bel- és külpolitikával, a nemzetközi szituációval összefüggésben történő vizsgálatát. A Nemzetközi Szervező Bizottság elnöke ós jelenlevő tagjai maguk is elismerően nyilatkoztak a kollokvium említett új vonásáról, amely megerősítette azt a meggyőződésüket, hogy a bizottság munkáját az ellenállás kérdésén túlmenően helyes lesz a második világháború teljes problematikájára kiszélesíteni. Igen sokoldalú képet adott a kollokvium a dunamenti országok 1938 — 45-ös történetének kérdéseiről, bár korántsem merítette ki azokat a lehetőségeket, melyek a vitatott problémák sokoldalú összevetésére kínálkoztak. így is demonstrálódott, hogy az egyes országok történeti problematikáját is csak ilyen komplex, összehasonlító módon lehet igazán eredményesen vizsgálni; hogy a többnyire az egyes nemzetek sajátos szem-