Századok – 1967

Krónika - Nemzetközi kollokvium a dunamenti országok 1938–1945 közti történetéről (Sz. Ormos Mária–Tilkovszky Loránt) 389

394 KRŐNIKA Különös jelentőséget tulajdonít továbbá a referátum azoknak az illúzióknak, amelyeket a tárgyalt időszakban elsősorban a Teleki- és a Kállay-kormány tudott kelteni maga iránt. A nyugati hatalmakkal a kapcsolatok megőrzésére, illetve helyreállítására irányuló törekvés, bizonyos cselekvésszabadság fenntartásának illetve visszaszerzésének igénye, a fasizmus náci formájával szembeni fenntartások érzékeltetése, a parlamentáris formákhoz való ragaszkodás stb. azt a hitet táplálták meglehetősen széleskörűen, hogy a kormányzat a magyar nemzeti érdekeknek megfelelő politikát folytat: együtt halad a németekkel, mert hatalmi helyzeténél fogva nem tehet mást, és mert hasznot is húz a német szövetségből, de a korlátozott lehetőségekhez képest ellenállást is tanúsít a túlzott, vagy a magyar érdekeket különösen sértő követelésekkel szemben, sőt képes lesz arra is, hogy kiszabadítsa magát e szövetség egyre súlyosabbá váló kötelékei közül, kivárva az arra legalkalmasabb pillanatot. Végeredményben azonban a kormányzat ellentmondásos manőverei nem lazították, hanem elmélyítették a függést, és az ellenforradalmi rendszert átható szovjetellenesség, amely szörnyű háborúba sodorta az országot, később az abból való kilépés szándékát is rendkívül határozatlanná, felemássá tette. Az 1918 — 19-es forradalmak megismétlődésétől rettegő kormányzat a Hitlerellenes koalíció felbomlásában, a szovjet csapatok távoltarthatóságában," Magyarország nyugati hatalmak általi megszállásában reménykedett. A magyarországi németellenes politikai erők polgári szárnyának, a Szociáldemokrata Pártnak, a Kisgazdapártnak a vezetői maguk is lényegében a kormányzat elgondolásainak megfelelően képzelték el a kibontakozás sürgetett útját, ezért a Kállay-kormány némileg meg is könnyítette politikai mozgási lehetőségüket. Változatlan eréllyel folyt azonban a két és fél évtizede az illegalitás körülményei közt hallatlan nehézségek és áldozatok árán dolgozó kommunisták üldözése, akik a munkásosztály vezetésével minden antifasiszta erő széleskörű összefogását kezdeményezték, követelve a szovjetellenes háború azonnali beszüntetését és a németekkel való határozott szembefordulást. A párt azonban gyengesége és lehetőségeinek rendkívül korlátozott volta következtében nem tudott azzal a hatásfokkal dolgozni, mint elhivatott szerepe megkívánta. Magyarország német megszállása 1944 tavaszán ellenállás nélkül zajlott le; az a körülmény, hogy Horthy helyén maradt, ós a magyar államgépezet látszólag háborítatlanul működött tovább, még mindig alkalmas volt a kivárás politikája iránti illúziók továbbéltetésére. A kommunista kezdeményezésre létrejött s az ellenállás lehetséges politikai erőit összefogó Magyar Front tanácsát Horthy nem vette figyelembe; október 15-i előkészítetlen fegyverszüneti deklarációja csúfos kudarcba fulladt. Szálasi vette át a hatalmat, hogy a harcot a németek oldalán a végsőkig folytassa. Az ország megmentésére létrejött a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága; vezetőit azonban árulás bitófára juttatta. Központilag szervezett, széles ellenállási harc helyett elszórt akciókra került sor; ezeket s az ellenállás egyéb változatos formáit a referátumzáró fejezete mutatja be. A csehszlovák referátum, amelyet A. Snejdarek terjesztett elő, négy egymáshoz kapcsolódó tanulmányból tevődött össze, amelyek együttvéve igen tanulságosan világították mega csehszlovák problémát 1938 — 1945 közt. R. Kvaóek és F. Lukes tanulmánya a történeti előzmények, a kisantant-politika, a magyar revíziós törekvések, a német agresszió kibontakozása, a nyugati hatalmak magatartása felvázolásával vezeti be a müncheni egyezménytől Csehszlovákia teljes likvidálásáig terjedő időszak jellemzését, kitérve a bécsi döntés illetve a kárpátukrán terület magyar megszállása körülményeire. T. Brod a nyugati csehszlovák emigráció, a Benes vezette londoni kormány elgondolásait ismertette Csehszlovákia háború utáni helyreállítására és egy, az angol külpolitika által sugallt konföderációban betöltendő szerepét illetően, s utalt arra, hogy az e koncepció jegyében a csehszlovák ós lengyel emigráns kormányok közt kiépíteni kezdett kapcsolat a „cordon sanitaire" létesítésétől nem ok nélkül tartó szovjet külpolitika ellenzésével találkozott. Brod szerint Benes részéről nem szovjetellenesség, hanem a demokratikus országok háború utáni szoros együttműködésének óhaja nyilvánult meg ezekben a konföderációs törekvésekben, de, mint rámutat, bizonyos illegális baloldali szervezetek a csehmorva protektorátusban épp a lengyel demokrácia hiányára hivatkozva kritizálták a csehszlovák—lengyel konföderáció tervét. V. Kotyk tanulmánya tovább boncolta ezt a kérdést, arra híva fel a figyelmet, hogy Benesben megvolt a készség a Szovjetunió harmadikként való bevonására az esetleges újabb német Drang nach Osten útját állni hivatott csehszlovák—lengyel szövetségbe. A szovjet fronton beállott döntő fordulat azonban óriási mórtékben megnövelte a Szovjetunió nemzetközi tekintélyét, s az 1943 decemberi szovjet —csehszlovák kölcsönös barátsági, segélynyújtási és háború utáni együttműködési egyezmény megkötésével a konföderációs tervek jelentőségüket vesztették. L. Lipták tanulmánya a Csehszlovákia likvidálása nyomán a német „védelem" alatt önálló állami életet kezdő Szlovákia problémáit vizsgálta, különös figyelmet fordítva a Magyarország-