Századok – 1967
Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 331
332 FOLY <3 IRATSZEMLE Afrika történetével foglalkozó mai haladó történetírást (143—147. 1.), többek közt Silt Endre francia nyelvű könyvének I. kötetét. — N. B. KOVALENKO áttekintést ad arról, hogy a szovjet társadalom történetére vonat kozólag az Októberi Forradalom Központi Állami Le vélt árában milyenintézmények anyaga található meg, s ez milyen kérdések kutatását teszi lehetővé (154 — 160. 1.). — A. P. SELJUBSZKIJ: A bolsevik, a harcos, a tudós (167 — 170. 1.) I. I. Mine akadémikus életpályáját ismerteti 70. születésnapja alkalmából. — A. I. ALATOBCEVA: ,,Isztorik-marksziszt." — „Voproszi Isztori". 40 év krónikája (170 —176.1.) a közlemény első részében 1945-ig ismerteti, többnyire évről-évre a tanulmányok tematikáját, a folyóirat beosztását, szervezetét, a szerkesztőbizottság összetételét .— L. L. LEPESINSZKIJ: Bélyeggyűjtés és történelem (205—209. 1.) az 1840 —50-es évek és a századforduló bélyegeire hivatkozva igazolja, mennyire tükrözik a politikai helyzetet, ezért szükségesnek tartja, hogy a történészek foglalkozzanak a kérdéssel. 1966. 4. szám. — O. I. SKABATAN: A szovjet munkásosztály története tanulmányozásának módszertani aspektusai (3 —15. 1.) az újabban fellendülő kutatás elméleti alapjait tisztázza. Jónéhátiy munka úgy tárgyalja a munkásosztály történetét, mint a párt és az állam történetének egy részét. Holott speciális kutatási téma, amely feltárja a szovjet munkásosztály, mint a társadalom vezető ereje fejlődésének törvényeit. A legfontosabb ebben az egyre erősödő kommunista vonások kutatása. Beletartozik a munkásosztály létszáma, összetétele, képzése, kulturális színvonala, mindennapi élete, politikai aktivitása, részvétele a termelés irányításában, a polgári csökevények leküzdése. A munkásosztály kétféleképpen szerepelhet, mint objektum, amikor a társadalmi átalakulás keretein belül vizsgálja a kutató a fejlődését, és mint szubjektum, amikor a változások vezető erejét vizsgálja. A szerző részletes táblázatot ad óvenkint ós témánkint a megjelent feldolgozásokról, s megállapítja, hogy az utóbbi években ugyan erősen megnőtt a munkák száma, de csak néhány problémát dolgoztak fel eddig, a munkásosztály, mint szubjektum, alig került feldolgozásra, így alig foglalkozik munka a munkások politikai aktivitásával, nemzetközi kapcsolataival. A meglevő munkákban is sok még a faktológia, az elméleti általánosítás hiányzik. Minthogy a forrásanyag igen nagy, a szerző a kiválasztásos (reprezentatív) módszer szükségét hangsúlyozza. — A nemzet fogalmáról megkezdett vita keretében M. Sz. DZSUNUSZOV: A nemzet mint az emberek társadalmi-etnikai közössége (16 — 30. 1.) az eddig adott meghatározások kritikája után maga, más-más szempontból kiindulva, három meghatározást javasol. Az első, általános meghatározás szerint a nemzet olyan nagy embercsoport, amely különbözik más csoportoktól a nyelv, az etnikai terület, a nemzeti öntudat és a kultúrában és jellemben megmutatkozó sajátos nemzeti vonások tartós közössége révén, amelyek mind a tőkés, mind a szocialista gazdasági-társadalmi viszonyok kialakulása során fejlődtek ki. A szociális funkció szempontjából úgy határozza meg a nemzetet, mint a társadalmi fejlődés olyan formáját, amely a kapitalista és a szocialista társadalom sajátja, s egységes társadalmi-etnikai szervezet. A kapitalizmus korában és a kommunista világrendszer első szakaszában a nemzetek a rendszer strukturális elemei. Végül mint etnikai közösséget úgy határozza meg, hogy a nemzet az etnikai közösségek legfelső formája, amely a burzsoá ós a szocialista társadalmi viszonyok alapján kialakult. Az etnikum (narodnoszty) fejlődése során nemzetté konszolidálódik. Egyre nagyobb etnikai közösségek alakulnak ki. Ma az emberiség 3/4 része 43 nagy nemzethez tartozik, amelyek mindegyike legalább 10 millió tagot számlál. Az első meghatározásban adott tényezők önmagukban nem elégségesek a nemzet kialakulásához, csak összességükben. A gazdasági elmaradottság konszolidálja a nemzetet megelőző, primitívebb etnikai formákat. Szükségesnek látja a szerző a nemzet és állam viszonyának a tisztázását, az egy államhoz való tartozást nem tekinti a nemzeti lét előfeltételének. A nemzeti öntudat tartósabb lehet a nyelvi hovatartozásnál (az 1959-es népszámlálás szerint a Szovjetunióban 114,1 millió vallotta magát orosz nemzetiségűnek, de 124,3 milliónak az anyanyelve az orosz). — V. M. HOLODKOVSZKIJ: Vajon Napóleon gyújtotta fel Moszkvát ? (31—43. 1.) megnyugtatóan tisztázza a kérdést: a szovjet történetírás is régebben azt állapította meg, hogy az oroszok gyújtották fel a várost. Csak az 1940-es évek végén került elő az a verzió, amely szerint Napoleon, ill. a franciák gyújtották fel. Ez volt egyébként a korabeli hivatalos orosz magyarázat is, mert a kormányzat nem merte bevallani, hogy maga gyújtotta lel a várost. A franciákhoz intézett röpirat viszont ezt hirdette. A szerző az egyéb, sokszor ellentmondó forrásadatok mérlegelése alapján állapítja meg, hogy a várost az orosz hatóságok gyújtották fel, s ezt a heroizmust a franciák is elismerték. — G. Sz. MATVEJEVA: A munkásosztály kialakulásának tapasztalatai a Mongol Népköztársaságban (44 — 51. 1.) leszögezi, hogy
