Századok – 1967
Tanulmányok - Iszlamov; T. M.: Az 1917. évi osztrák–magyar kiegyezés megkötése 3
14 T. M. ISZLAMOV hogy az osztrák-magyar kiegyezésről folyó tárgyalások annyira elhúzódtak. Másrészt a tárgyalások menetének figyelmes tanulmányozása megmutatja, hogy mind a két kormány — amelyekre állandó nyomás nehezedett saját közvéleményük részéről — arra törekedett, hogy egyben fel is használják a tárgyalásokat a néptömegek figyelmének elvonására mind a két országban az égető társadalmi és nemzeti átalakulásokról. Ez a magyarázata a nagyszámú manővernek és ellenmanővernek, amelyeket oly nagy előszeretettel használt fel hol az egyik, hol a másik fél. 1907 elején a magyar sajtóban — kézzelfoghatóan a kormány által inspirált — hírek jelentek meg arról, hogy a Wekerle-kormány törvényjavaslatot szándékozik benyújtani a parlamentnek az önálló magyar vámtarifa bevezetéséről. Magyarországon éppen ebben az időben hatalmas korrupciós és megvesztegetési botrány robbant ki, amelybe bele volt keverve Polónyi Géza igazságügyminiszter is. Most, hogy eltussolják a Polónyi-ügyet és egyben a botrányt is, amelyet az váltott ki, hogy a kormány különböző sötét politikai szolgálatokért több személyt megvesztegetett, továbbá azért, hogy elvonják róla a közönség figyelmét, a magyar kormány teljesen váratlanul felvetette az önálló magyar vámtarifa égető kérdését, a sajtóban olyan híradást téve közzé, hogy úgy tervezi: máris átadja azt az országgyűlésnek megvitatás végett.4 1 Természetesen ez a körülmény viharos reakciót váltott ki az osztrák sajtó- és kormánykörök részéről, annál is inkább, mert a magyar kormány határozott ígéretet tett Beck bárónak arra, hogy e kérdésben nem terjeszt elő törvényjavaslatot mindaddig, míg az osztrák-magyar tárgyalások véget nem érnek. Az osztrák kormány úgy döntött, hogy felhasználja ezt az incidenst arra, hogy megszerezze a parlament támogatását, amelyet most először kellett megválasztani az általános választói jog alapján, s ezért alapos volt a félelme, hogy erős szocialista és nemzetiségi ellenzéki frakcióval kell majd számolnia. És ez az a pont, ahol az osztrák-magyar kiegyezés megkötése és az ausztriai választójogi reform végleges kialakulása különös módon összekapcsolódott egymással. Mint ismeretes, az osztrák proletariátus választójogi küzdelme újabb ösztönzést nyert akkor, midőn a magyarországi politikai válság arra késztette az uralkodót és a Fejérváry-kormányt, hogy hivatalosan fellépjen a választójogi reform programjával. 1905 végére az uralkodó körök már elvben hozzájárultak a reform bevezetéséhez: nehéz lett volna megtagadni Ausztriában azt, amit Magyarországon megígértek. A reform megígérése és tényleges megvalósítása között azonban óriási distancia volt. A reform megvalósítását befolyásos konzervatív körök, a trónörökössel az élükön, ellenezték. Az utóbbi nem egy alkalommal kijelentette, hogy a választójogi reform jó és alkalmazható Magyarországon, de nem Ausztriában. Ilyenképpen most a Beck-kormánynak két rendkívül nehéz feladatot kellett megoldania. Az osztrák parlament rendes működése csak a választói jog kiterjesztése révén volt elképzelhető, s ilyen parlamentre a kormánynak nemcsak azért volt szüksége, hogy megszilárdítsa a helyzetét a magyarokkal folytatott tárgyalások alkalmával, hanem azért is, hogy az osztrák-magyar kiegyezés törvényerőre emelkedjék. Az osztrák kormánynak ezen kívül a 11 AVPR. Kancelláriai ir. 1907. 470. ő. e. 133. 29. 1.
