Századok – 1967

Vita - Vita a feudáliskori magyar történet periodizációjáról 155

178 VITA A FEUDÁLISKOR.! MAGYAR TÖRTÉNET PERIODIZÁCIÓJÁRÓL 178 történész történetfelfogásától függ, hogy mit tekint korszaknak. Annak, aki a történet törvényszerűségét vallja, ,,a törvényszerűséget már'korszakolásával is ki kell fejeznie, még pedig úgy, hogy abból a haladás, a progresszív fejlődés is kiderüljön. A marxisták számára ezt a lehetőséget a formációk szerinti korszakolás adja ..." További tagolásra, alkorszakokra is szükség van, mivel egyes formációk több ezor évig is fennálltak. Az volna kívánatos, ha az alkorszakok elnevezése — a feudalizmushoz, kapitalizmushoz hasonlóan — az alkorszak lényegét is kifejezné. „Ilyen kifejező alkorszak-elnevezéseink azonban jelenleg még nincsenek . . . ", s az ezzel kapcsolatos viták „újra és újra kezdődnek, s a tapasztalatok szerint eredménytelenül végződnek, véleményem szerint — hangsúlyozta — elsősorban azért, mert e problémákat elméleti kérdésként rendkívül szegényes metodológiai irodalmunkban még senki sem tárgyalta, a problémákat a gyakorlat vetette fel, s hiányzik elméleti megalapozásuk." Ügy látja, hogy meglehetős szabadságunk van az alkorszakok elkülönítésénél. Szeretné, ha „a vita folyamán e szabadságot önként megszorítanánk abban az értelemben, hogy még az alkorszak-határoknál is részesítsük előnyben a gazdasági és társadalmi jelenségeket. Ellenkező esetben, mint azt jelenlegi szintéziseinknél láthatjuk, az alkorszakok az elkülönítő jelek oly tarkaságát mutatják, hogy olvasóink . . . önkényességgel, vagy .. .elméleti megalapozás hiányával vádolhatják a szerzőket." Perényi József végül annak veszélyére hívta fel a figyelmet, amikor az „egységes" fejlődés jelszavával akarjuk a magyar történetet a nyugat-európai fejlődéssel összehozni. Ebből a szempontból — mutatott rá — mindegy, hogy a késői feudalizmus magyarországi kiindulópontjának 1626-ot, vagy 1608-at vesszük-e. Az a lényeg, hogy e kor „jellemző vonásait nem találjuk meg Nyugat-Európában, sem ebben, sem az előző korszakban. A fontos az, hogy a magyar és az egész kelet-európai gazdasági-társadalmi fejlődés e korban sajátos, csak itt, sehol másutt nem található úton haladt. A fejlődés ugyan itt is a kapitalizmus felé mutat, de az odavezető út »sajátos«, ha Nyugat-Európával, vagy akár az Oszmán birodalommal hasonlítjuk össze. . . Mindez óvatossságra kell, hogy intsen bennünket, ha egyetemes történeti fogalmakkal operálunk. Vigyáznunk kell azzal, nehogy Nyugat-Európát fétisként a feudális, vagy a kapitalista fejlődés klasszikus földjének tekintsük, abban az értelemben, hogy az a minta, az az értékmérő. . ." Mályusz Elemér, a történelemtudományok doktora, a Történettudományi Intézet főmunkatársa rámutatott: „a tanulságok okából jó volna tudnunk, hogy a népi demokráciák történettudománya, mint arra már az előttem szólók is utaltak, hogyan látja szomszédaink történetének periódusait. Társadalmi fejlődésünk a feudalizmus korában a legrokonabb vonásokat a cseh, lengyel, román, jugoszláv társadalmakéval mutat. Vajon ezeknek a népeknek a fejlődésében a saját történetírásuk hol lát fordulópontokat ? A kérdés vizsgálata mindenképpen tanulságos lehet. A jugoszláv periodizációnál különösen érdekes lehet, hogy a különböző alapú és fázisú fejlődésvonalakat miként sikerül a mai történettudománynak összefognia." A vita alapanyagának ilyen irányú tovább bővítését, teljesebbé tevését javasolta. Nem fogadta el Benczédi Lászlónak azt a megállapítását, hogy a szellemtörténeti módszer valójában képtelen a periodizálásra, ezzel szemben utalt arra a kísérletre, amely „a szellemtörténeti korszakbeosztást alkalmazta a magyar történet egészére. Ez a kísérlet, sőt javaslat a művészet és irodalom történetéből vett elnevezéseket alkalmazott az egymást követő, egymást felváltó korszakokra, mindegyik elnevezéssel egy-egy életstílust, magatartást, világnézetet óhajtván jellemezni. A román stílus kora, gótika, reneszánsz, barokk, felvilágosodás, romantika, liberalizmus, demokrácia következtek egymás után. A sor mindenesetre hiánytalan, s ha, mint minden szellemtörténeti konstrukcióban van is önkényesség a korszakok egységbefoglalásánál, illetve szétválasztásánál, aligha lehet tagadni, hogy bizonyos jellegzetes kulturális vonások felismerésére képessé teszi a kutatót." Véleménye szerint „a kulturális jelenségeknek a társadalomra való vonatkoztatása, ily jelenségeknek a társadalom életétől el nem szakítása, sőt állandó szoros kapcsolatba hozatala, nem volt a magyar szellemtörténeti szemléletnek valami olyasféle mozzanata, amelyet szégyenleni kellene. A mai irodalomtörténeti és művészettörténeti szemlélet a maga ölelkező periódusaival voltaképpen ugyanazt mondja — kétségtelenül az ellenforradalmi korszak teóriájától függetlenül, de időben mégis csak utána —,ami már akkor mint javaslat elhangzott." A 10 kötetes szintézis is alkalmazhatja azt az elvet — fejtette ki Mályusz Elemér — , hogy különböző művelődési elemek élhetnek rétegszerűen egymás mellett a társadalom kultúrájában, ha feladatának tekinti „a művelődés fejlődésének — természetesen a társadalom művelődésének — ismertetését. . . Ha . . . úgy gondoljuk, hogy a művelődés fejlődése szociológiai szempontból vizsgálva, érdekli annyira a mai magyar olvasókat, hogy szükséges őket tájékoztatni, akkor nem mellőzhető az ölelkező periódusok fogai-