Századok – 1967

Korreferátumok - Földes Éva: A kulturális fejlődés néhány kérdése 1242

A KULTURÁLIS FEJLŐDÉS NÉHÁNY KÉRDÉSE 1243 kulását egyszer majd lényegi teljességében, most csak néhány érdekességét és tanulságát érintve, nyomon kövessük és néhány példa kapcsán azt vizsgáljuk meg közelebbről: mit is jelent, illetve mit is jelenthet ebben a vonatkozásban a ,,meghaladva megőrzés" marxista koncepciója. Még távol álltam attól, hogy a kultúra tartalmának alakulását közelebbről vizsgáljam, amikor ezzel a problémával először találkoztam az 1420-ból származó táborita-cikkelyek kapcsán, amelyek híven tükrözik a szegénynép gondolat- és ábrándvilágát többek között az új kultúrára, a műveltség új formáira vonatkozó elképzeléseiket is. A táborita cikkelyek — való igaz — elvetik a szellemi műveltség majd minden eredményét, amelyeket az emberiség a régi társadalom keretei között felhalmozott. Elvetik a múltban felhalmozott tudást, mert hamisnak tartják, de nem vetik el az igazi tudást, a tudásnak, a kultúrának a társadalmi igazsággal, a felkelt nép igazságával egybeeső formáját. A táborita cikkelyek nem azt jelentik, amivel ellenfeleik vádolták Tábor lakóit: a kultúra tagadását, — hanem az új utak, új kultúra keresését, olyanét, amely nem kevesek kiváltsága, hanem amelyet mindenki elérhet, magáévá tehet. A nép országa — hirdetik — nem a tudatlanság, hanem a mindenki által egyaránt elérhető tudás birodalma lesz, ahol, mint olvassuk: „Valamenynyien királyok lesznek és tudósok ..." Ahogyan nem lesz többé se szegényember, se elnyomott, ugyanúgy nem lesz tudatlan sem. — Már a táboritákkal szemben ellenséges érzületű kortársak is felfedték azt az ellentmondást, amely a táborita szegénynép látszólagos — szerintük a cikkelyekkel bizonyított— kultúra-ellenessége és a tábori valóságos helyzet között fennállott, amikor minden gyereket —fiút és leányt anyanyelvén, csehül tanítottak olvasni, írni. „Jobban teszi az, aki öt szót beszél úgy, hogy a nép megértse, mint tízezret üvöltve, barbár módon" — hangoztatják a táborita prédikátorok. íme a nép szemszögéből mint változik meg a „barbár" fogalma is. Valaha — eredetileg is, később is — azt jelentette, aki nem ismerte az uralkodó osztály klasszikus nyelvét, szokásait, kultúráját. Most Tábor papjai azokat tartják barbároknak, akik ahelyett, hogy öt értelmes szót beszélnének a nép nyelvén — in sensu populi —, tízezer szót hadarnak el bár klasszikus, de a tömegek számára érthetetlen nyelven. így változik a feudális társadalmi rend, az osztálytársadalom felbomlásával, az új kialakulásával együtt a műveltség, a műveletlenség fogalma. Vagy nézzük egy évszázaddal később a münsteri kommuna példáját: az ostromlott városban rendszeres színházi előadások, népi játékok, táncok folynak, amelyekről az ellenséges érzületű kortárs, Gresbeck is feljegyzi: „Olyan az egész kép, mintha festő műve volna . . ." S a városban mindenfelé anyanyelvű iskolákat állítanak; új könyveket nyomatnak, s a felnőtt olvasástudatlanok okulására a városkapukra és más egyéb helyekre a betűismeretre tanító lapokat szegeznek ki . . . A tábori és münsteri példát még számos hasonlóval lehetne tetézni, amelyek mind azt bizonyítanák, hogy a kultúra új típusainak kialakulása és régebbi eredményeknek ezekbe való beolvasztása, a kritikai elsajátítás útján lényegében a meghaladva megőrzés dialektikus kategóriájára emlékeztető módon történik. Ebben a folyamatban bizonyos értelemben megmutatkozik a felhalmozódás mennyiségi összefüggése is, de nem ez a döntő, hanem a minőségi: az új minőség létrejöttekor a régiből átvett javak, eredmények menv-9*