Századok – 1967
Korreferátumok - Nagy László: Hadtörténetírásunk fejlődése a felszabadulás óta 1212
A MAGYAR TÖRTÉNETÍRÁS FEJLŐDÉSE A FELSZABADULÁS ÓTA 1213 lalkozott feldolgozó munkával, kevés kivétellel inkább csak megemlékező jellegű cikkek szintjén. Ugyanakkor kilenc éven át szünetelt a tudományos publikálást biztosító folyóirat, a „Hadtörténelmi Közlemények", amely a felszabadulás után csak 1954-ben indult meg ismét. A legnagyobb hiányosságok azonban személyi területen voltak. Az ellenforradalmi korszak hadtörténetírói — Markó Árpád kivételével — különböző okok miatt nem vettek részt a felszabadulás utáni magyar hadtörténetírás kezdeti munkájában sem. így nélkülözni kellett még azokat a tapasztalatokat is, amelyeket ők szereztek e tudományág művelése területén. A magyar hadtörténetírás folyamatossága a felszabadulás után — néhány cikktől eltekintve — tulajdonképpen évekre megszakadt. Ennek döntő okát a szervezeti keret, a folyóirat hiánya s a felszabadulás előtti hadtörténészek tevékenységének teljes megszűnése mellett az új hadtörténész-káderek hiányában kell keresnünk. Akik részt vettünk a magyar marxista hadtörténetírás megindításában, az 1950-es évek első felében még többé kevésbé egyformán tapasztalatlanok voltunk. A tudományág olyan tanulói, akiknek nem voltak tanítói, megfelelő szakképzettséggel és tapasztalatokkal rendelkező irányítói. Ez nagy nehézségeket okozott mind a szükséges ismeretek elsajátítása, mind pedig a helyes tudományos munkamódszer kialakítása terén. Az a körülmény, hogy a felszabadulás utáni magyar hadtörténetírás nem rendelkezett olyan képzett és tapasztalt szakemberekkel, mint általában történettudományunk, -— párosulva a feladatok tisztázatlanságával és egy időn át a kellő megértés hiányával — törvényszerűen rányomta bélyegét e tudományág fejlődési ütemére. Mindez hozzátartozik a felszabadulás utáni magyar marxista hadtörténetírás helyzetének reális felméréséhez. Ezek az objektív és szubjektív tényezők nemcsak meghatározták e tudományág fejlődését, hanem magyarázatot adnak nem egy joggal felvethető hiányosságra is. Kezdeti nehézségeink nem igazolhatják azonban azokat, akik hajlamosak alábecsülni a hadtörténetírásnak mint tudományágnak a fontosságát, jelentőségét, s nem veszik figyelembe e nehézségek ellenére elért — a későbbiek folyamán ismertetésre kerülő — eredményeinket. Figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy a magyar nép történetének sajnálatosan nagy részét tölti ki a gazdasági-társadalmi fejlődésünket érzékenyen befolyásoló, sőt néha hosszabb időre meghatározó háborúk időszaka, s hogy e háborúk történetének szakszerű (a katonai terminológiát is ismerő és pontosan használó) feldolgozása — a háborúk politikai jellegének meghatározása; a küzdelmeket vívó hadseregek osztály viszonyainak feltárása, osztályjellegének elbírálása; e háborúk visszahatásának vizsgálata a politikára, a gazdasági, társadalmi alapra stb. — olyan fontos feladat, amely csakis a történészek és hadtörténészek eddiginél szorosabb s kölcsönös együttműködésével oldható meg megnyugtató módon. Az együttműködésre módot nyújt az a körülmény, hogy a felszabadulás utáni magyar marxista hadtörténetírás a kezdeti nehézségek ellenére már eddig is több önálló monográfiát és másfélszáz nagyobb tanulmányt produkált, zömmel az utolsó tíz év alatt. E munkák többsége időtálló eredményekkel bővítette mind a történettudomány, mind a hadtudomány fejlődését. Az elért eredmények részben olyan külső munkatársak nevéhez fűződnek, mint Barta István, Esze Tamás, Kovács Endre, Perjés Géza, Urbán Aladár és mások; részben olyanokéhoz, akik időközben más munkaterületre kerültek, mint
