Századok – 1967

Korreferátumok - Lackó Miklós: A legújabbkori történet kutatásának néhány kérdése 1208

1210 LACKÓ MIKLÓS kormány bukásának s a Károlyi-kormány működésének története (Márkus László), a Gömbös-kormány időszaka (Kónya Sándor), a Darányi-korszak (Stier Miklós), a Teleki- és Bárdossy-kormány (Tilkovszky Lóránt, Juhász Gyula), a Kállay-kormánv (Pintér István, Ságvári Ágnes), a német megszállás (Ránki György) időszaka, a szélsőjobboldali mozgalmak (Szakács Kálmán, Lackó Miklós) és a fasizmus bukásának (Korom Mihály) története. A korszak diplomácia-történetének feltárására irányuló nagyszabású munkálatok eredményeként — hogy csak a fontosabbakat említsük — elkészült a „Diplomáciai iratok" című, hat terjedelmes kötetre tervezett forráspublikáció három kötete (Ádám Magda, Kerekes Lajos, Juhász Gyula); rövidesen megjelenik a német külügyminisztérium magyar vonatkozású iratanyagának publikációja stb. A Horthy-rendszer külpolitikája a 30-as évektől több monográfiában is feldolgozást nyert: az Anschluss (Kerekes Lajos), az 1939—41 közötti időszak (Juhász Gyula, Kis Aladár) külpolitikájának története. Mindehhez eléggé terjedelmes tanulmány- és vita-anyag kapcsolódik, mely a magyarországi fasizmus problematikáját (a Történelmi Szemle fasizmus száma, csehszlovák—magyar vita a fasizmusról), a Horthy-korszak nacionalizmusát (Eötvös Loránd tudományegyetemi ülésszak), uralmi rendszerét (Márkus László: A Horthy-rendszer uralkodó elitjéről) stb. elemzi. Külön részletes ismertetést és elemzést igényelne a korszakról szóló munkásmozgalom- és párttörténeti irodalom. Nem kifejezetten tudományos ösztönzésre lendült fel, de a történetkutatás számára is nagy segítséget nyújt az utóbbi években szaporodó memoárirodalom: Dobi István, Z. Nagy Ferenc, Veres Péter és mások visszaemlékezései. Az elért eredmények, a legfigyelemreméltóbb munkálatok e vázlatos összegezése után szeretnénk felhívni a figyelmet néhány olyan hiányosságra vagy problémára, amely komolyan gátolja a legújabbkori történetkutatás további lendületes előrehaladását. 1. Az egyik a kutatások nem kellő összehangoltsága. Ez főleg azok számára káros, akik nem valamelyik központi kutatóhelyen dolgoznak. Az Akadémia távlati tudományos terve, melyben, mint ismeretes, nagy helyet foglalt el a legújabbkori kutatás, ebből a szempontból csak részben oldotta meg az összehangolás feladatát. Ez a helyzet nem egyszer átfedésekre, nem eléggé átgondolt és tervszerű téma-választásokra vezet. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy tartósan ún. „fehér foltok" állnak fönn a legújabbkori magyar történet feltárásában (így pl. igen hiányos az 1920-as évek történetének, vagy a már említett agrártörténetnek a kidolgozása). Az összehangolás gyengesége nemcsak a történettudományon belül, hanem a rokontudományok kapcsolatában is megmutatkozik. E rokontudományok (irodalomtörténet, szociológia és statisztika, filozófia, közgazdaságtan stb.) az elmúlt években óriási fejlődésen mentek keresztül, de keveset tanultunk tőlük — s ők is mitőlünk. Csak az utóbbi időben történtek lépések az intenzívebb kapcsolatok felvételére (pl. Szigeti Józsefnek a magyar szellemtörténetről szóló könyve megvitatása; a hatkötetes magyar irodalomtörténeti kézikönyvről tartott történész-irodalomtörténész vita), de ezek is mintegy utólagos viták voltak, már megjelent müveket vettek vizsgálat alá. 2. A fenti probléma annál égetőbben jelentkezik, mert sok jel azt mutatja, hogy — bár még igen sok teljesen feltáratlan terület van — a legújabbkori kutatások kezdeti fázisa a befejezéshez közeledik. Ezt az eddigi fázist az