Századok – 1967
Tanulmányok - Szekeres József: Az 1940. évi általános bányászsztrájk története 82
114 SZEKERES JÓZSEF szén elszállításában. Erre a vészhírre az iparügyi miniszter intézkedett a MÁV Istvántelki főműhelyének és a Fővárosi Elektromos Művek erőközpontjainak azonnali üzembeállítására, hogy a bánhidai áramtermelés szüneteltetése esetére legalább a budapesti villamosközlekedés és közvilágítás biztosítható legyen. A fővárosi, saját energiateleppel nem rendelkező üzemek ellátására, a MÁV villamosvontatás és a győri ipartelepek üzemeltetésére semmiféle lehetőség nem állt volna rendelkezésre.9 2 Salgótarjánból Ungár is jelezte, hogy elterjedt hírek szerint a nyilaspárt további mintegy 52 000 munkást akar leállítani. Ungár ehhez hozzáfűzte, hogy első hallásra az ilyen híreket nem vették komolyan, de az események láttán feltétlenül számolni kell realitásukkal.9 3 Dorogról olyan hírek érkeztek, hogy ha a kormány nem hajlandó levonni a bányászok bérmozgalmának tanulságait és nem mond le, akkor a budapesti villamos és autóbusz üzemeket is leállítja a nyilaspárt követeléseinek alátámasztására.9 4 Október 16-án tovább terjedt a sztrájk. Beszüntették a munkát a teljes pécsi szénmedencében és az egercsehi szénbányában. Tokodon az üveggyár is teljesen leállt. A sztrájkolok száma meghaladta a 40 000 főt. A vezérkari főnök most már kénytelen volt szigorú intézkedéseket hozni a sztrájk terjedésének megakadályozására. Utasítást adott ki a bányatelepek hermetikus körülzárására, az ott tartózkodó idegenek és uszítók azonnali eltávolítására, a rendzavarók kíméletlen letartóztatására. Elrendelte, hogy nemcsak a munkába menő sztrájktörő bányászokat, hanem azok családtagjait és vagyonát is meg kell védenie a karhatalomnak. Ugyancsak karhatalmi feladattá emelte a rend és közbiztonság fölötti őrködést, a mozgási és gyülekezési tilalom betartását, a bányafenntartási munkák elvégeztetését. Ily módon a katonaságot formális csendori-rendőri feladatokra használták fel a megélhetésükért harcoló munkások ellen. A bányavidékek katonai megszállása idején a bányászokat és családtagjaikat, mint legyőzött állam polgárait kezelték. Tilos volt a házakból kijőve megállni, az utcákon járókelőket rendszeresen megmotozták, kihallgatásokat végeztek, elkobozták a bányatelepekre behozott élelmiszereket, őrséget álltak a sztrájktörők háza előtt. Ha az asszonyok tiltakozó felvonulásokat rendeztek, éppúgy tankokat vonultattak fel, mint a férfiak ellen, s a nőkre éppúgy ráfogták a puskát, mint a férfiakra. De ezeken túlmenően a kormány hozzájárulásával a karhatalom Tatabányán még nagyobb terrorhoz is folyamodott. A dorogi, tatabányai és pécsi legjelentékenyebb bányavidékek munkásainak sztrájkbalépésével a salgótarjáni bérharc ügye viszonylag háttérbe szorult. Nyilvánvaló lett, hogy a salgótarjániak csak egy nagyobb csatának a bevezető harcát kezdeményezték, egy országos méretű összecsapás kirobbantását végezték, amelyről szinte előrelátható volt, hogy végkimenetelének alakulására a salgótarjáni események már nem bírnak döntő befolyással. A harc súlypontja átterelődött Tatabányára, a bánhidai erőműre, mert e bányavidék széntermelésének huzamosabb kiesése, az erőmű leállása szinte beláthatatlan zavarokat okozott volna Győrött, de főleg Budapesten és hozzájárult volna az általános belső zavar megteremtéséhez, ami elősegítette volna a nyilasok terveinek megvalósulását. 92 HIL VKF Ein. 1. 4.935/1940. 93 HIL VKF Ein. 1. 4.938/1940. 94 HIL VKF Ein. 1. 4.935/1940.
